Egység, 2010 (69. szám)
2010-09-01 / 69. szám
Egység Mindig tudtam, hogy zsidó vagyok, csak haza kellett érnem- Mit adott a ZsTSz és a zsidó közösség?- Szeretném megragadni az alkalmat, hogy ezúton is köszönetét mondjak a ZsTSz szervezőinek, külön kiemelve Oberländer Báruch, Köves Slomó és Glitzenstein Smulik rabbikat. Nagyon sokat tanultam, kaptam a ZsTSz-en, mind lelkileg, mind tudás tekintetében. Köszönöm szépen. — A következő két kérdés Önnek és Viktornak is szól. Milyen zsidó nevet választott, és miért éppen ezt? M: - Én a Ráchelt választottam. Miért? Ez számomra nem volt kérdéses, hiszen a dédnagymamámat is így hívták, ráadásul egy napon is szüléttünk. Külön nagyon boldog vagyok, amiért nemrég Oberländer rabbi jóvoltából anyám is felvehette a Mirjam nevet. V: - Én a Lévit választottam, elsősorban a jelentése miatt. — Milyen érzés ez az egész visszaközeledés? M: - Nekem egy kicsit még ambivalens. Néha hiányzik az a biztos idéntitástudat, amit egy ״tisztán” zsidó csa- Iádban felnőtt ember érez, bár az teljesen egyértelmű számomra, hogy itt a helyem. Úgy érzem, hogy még sok tanulnivalóm van... V: - Én nagyon boldog vagyok. Úgy döntöttem rabbi szeretnék lenni. Interjú Mónikával és Viktorral nál is megvolt a dédnagyi születési kivonata, úgyhogy most már minden oldalról bizonyított a tény!- Tényleg nem lepődött meg?- Nem. Én ezt úgy éltem meg, hogy a bennem lévő zsidó lélek húzott vissza a helyére. Végre hazaértem.- Mi volt a következő lépés?- Nos, a ״hazaérkezés” most télen volt, január környékén. Egyik este munka után, nézelődtem az interneten, és hirtelen megláttam a tavaszi Zsidó Tudományok Szabadegyetemének hirdetését. Eljöttem a Chábád Keren Or központjába bővebb információért. Köves Slomó, Glitzenstein Smulik és Nógrádi Bálint rabbik sok szeretettel fogadtak.- Hogyan kapcsolódott be a fia?- Viktornak hazavittem egy szórólapot a Keren Orbán a Bár Micvá Klubról, és nagyon felkeltette a dolog az érdeklődését. O mindig is nagyon spirituális beállítottságú volt, nagyon érdekelték a vallási tárgyú dolgok. A Bár Micvá Klub alatt azt láttuk, hogy nagyón kinyílt, és egy nagyon pozitív életszemlélet befolyásolja a gondolkodását.- Mónika, hogyan tudta meg, hogy zsidó?- Mondhatnám, hogy gyerekkori megérzés. Ugyanis már gyerekkoromban is volt valamilyen megmagyarázhatatlan vonzalmam a zsidóság iránt. Később, a húszas éveimben már tudatosan mentem a dolog után. Sajnos a családnak már nem volt olyan élő tagja, aki meg tudott volna erősíteni a gyanúmban, ezért egy elég komoly családfa-kutatási akcióba kezdtem.-Mit ért az alatt, hogy gyanú?Mi volt gyanús?- Furcsa volt, hogy sok családtagnak nem magyaros neve volt. Sőt, a nagymamámnak tipikus zsidó arcvonásai voltak, és anyám is rendelkezik bizonyos e népre jellemző külső jegyekkel. Ennek ellenére, szerintem talán már a nagymamám sem tudott a származásáról, igy tovább kellett kutatnom. Elképzelésem szerint a dédnagymamám volt az, aki a második világháború megrázkódtatásai miatt megtagadta ״magát”. Gyanús volt ezen kívül még az is, hogy őróla és nagymamámról nem volt születési anyakönyvi kivonat - gondolom a háború alatt/után megsemmisítette a dokumentumokat.- Szóval kutatott. Eredmény?- Végül úgy döntöttem, hogy elmegyek az önkormányzathoz, hátha ott van valamilyen papír. Érdekes érzés volt a kezemben tartani egy olyan papírt, ami által hivatalosan is zsidóvá váltam. Nem mondom, hogy meglepődtem, olyan erős volt a megérzésem, hogy akkor lepődtem volna meg, ha más választ kapok. Később kiderült, hogy a hitközségi anyakönyvi hivatal-Egység időszaki folyóirat Kiadja a Chabad-Lubavics - Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület. Achdut periodical - is published by Chabad-Lubavitch The Jewish Heritage Center of Hungary 1052 Budapest, Károly krt. 20. Telefon/fax: (361) 268-0183 E-mail: info@zsido.com Internet: www.zsido.com Felelős kiadó: Oberländer Báruch rabbi Tördelés: Stones Kkt. (Juhász Valéria) ISSN 1217-3223 (nyomtatott) ISSN 1588-3223 (on-line) A kiadvány szent szövegek részleteit és magyarázatait tartalmazza. Kérjük, ne dobja el! Zsidó udományok Szabadegyeteme Héber Akadémia - Őszi szemeszter 2010. október 4. - december 15. Szeretettel vámnk mindenkit, aki a zsidósággal nem csak ״folklór szinten”, hanem a zsidó tudományokba elmélyülve szeretne megismerkedni a Judaizmus hagyományaival, filozófiájával, a gyakorlati zsidó élettel. • Heti két óra héberoktatás kezdő és haladó szinten • Előre választható fakultációk • Minden este kóser svédasztal • A legjobb tanulmányi eredményt elérőknek egy hetes ingyenes izraeli utazás • Jó társaság finom kellemes hangulat • Közösségi programok • Kikapcsolódás • Szellemi feltöltődés Minden hétfőn és szerdán este 18-tól 20 óráig. 18.00-18.50: Választható judaisztika fakultációk 19.05-20.00: Héber - Kezdő és haladó csoport Választható judaisztika (3-5 fős kis csoportokban) fakultációk Jelentkezés: zstsz@zsido.com e-mail címen, vagy telefonon: 268-0183. 12