Egység, 2010 (69. szám)
2010-09-01 / 69. szám
Egység ״Soha ne veszítsük el reményünket emberben és Istenben" A Chábád az erő és a chászidizmus kiváló ötvözete Elte Wiesel beszéde a Chábád 20. évfordulójára rendezett jótékonysági díszvacsorán lényege is talán éppen ebben van. A tudatos vágyakozás élményét adja, és azt, hogy bármit, amit teszünk, buzgalommal, tűzzel tegyük. (...) Itt vagyunk tehát. Ebben az országban. Azt már mondtam önöknek, hogy aggodalmaktól eltelve érkeztem ide, és meg kell mondjam, hogy aggódalmaktól eltelve távozom is. Ma volt alkalmam szólni a miniszterelnök úrral, és csupa olyasmit mondott, amivel egyet tudok érteni. Azok, akik ma délután ünnepelni jöttek közénk, tudom, ugyancsak jó emberek. Tudom, hogy élnek itt jó emberek. Azt is tudom, hogy a parlamentben és a kormányzatban is vannak jó emberek. Tudom. De az is tény, hogy élnek itt olyanok is, akik egészen messzire elmerészkednek, egy megújult antiszemitizmusig, és olyan nyelvezettel élnek, amit nem volna szabad megengedni egy civilizált társadalomban, most a demokráciáról ne is beszéljünk. Mit mond ez a tény a magyarországi társadalomról? Hogy ez a társadalom nem csak eltűri, ki is térmelte ezt a népséget. Tudom, hallom, hogy ״csak” ötezren voltak itt, ötezren amott. Na de ilyenből a tíz is túl sok! Tíz! Tehát nyugtalansággal eltelve utazom el, de reménykedve is belül. Hiszék az emberek közti érintkezésben. Sokkal több misztérium rejlik az ember és ember találkozásában, mint a csillagokban és a bolygókban. Azt is hiszem, hogy elég, ha valaki akad, aki itt meg a szomszédban, meg a másik utcában azt mondja: ״Nem fogadom el!” És nem adja meg magát a félelemnek. Barátaim, magyarországi zsidóság! Ne adjátok meg magatokat a félelemnek. Az nem fog segíteni rajtatok, és rajtunk sem segít. (...) Tudom, hogy nekem könnyebb ilyeneket mondani, de nagyon közel állok hozzátok. Barátaim élnek itt, most is legalább két-három szoros új barátságot kötöttem, és azt kell mondjam nektek, megígérem - márpedig sajnos az ígéreteimet meg is szoktam tartani (egy tanárom mondta mindig: ״Ne ígérj, mert aztán meg is kell tartanőd!”) -, hogy ha szükségetek lesz rám, megint jövök. Persze hogy jövök. (...) lom most is. Ők itt mind az ő küldőttei. Aliza [Bin-Nun, Izrael állam nagykövet asszonya], ön úgy gondolja, hogy ön itt a nagykövet közöttünk, de ők sok ezren valójában mind-mind ״nagykövetek”. Minden sliách (küldött) a Rebbe nagykövete. A tény, hogy a Rebbe valóban előre látta mindazt, ami történni fog, egészen csodálatos. Mi volt az ő műve? Fiatal párokat küldött a földgolyó legtávolabbi sarkaiba. Ha kidérült, hogy a Nepálban a zsidók - mondjuk - nem tudják rendesen megünnepelni a peszáchi Szádért, ment a telefon az Éastern Parkway 770-be [ez a brooklyni Chábád-világközpont, amit csak a házszámról szokás emlegetni] New Yorkba, és máris úton volt egy küldött a Chábádtól, hogy segítsen előkészülni a Peszáchra. Ézért rajongok értük. A nyugtalan időkben, és gondolom, ilyen időket élnek most önök is - ma már szóltam erről -, szükségetek van a chászidok lángoló buzgalmára. (...) Lelkesedés. Tűz. Buzgóság. Ez a Chábád. El kell menniük Párizsba, azon belül is a Palais de Chaillot-ba, mely ma az emberi jogok palotája. A homlokzaton Paul Valéry, a nagy francia költő néhány szava olvasható. Nagyjából a következőket jelentik: ״Rajtatok múlik, járókelők, hogy hallgatok-e majd, vagy szólni fogok hozzátok, hogy meghívlak-e magamhoz, vagy kiutasítalak, hogy sírboltban őriznek-e vagy a kincseskamrában. Akiben nincs vágyakozás, ne jöjjön beljebb!” Mi lenne az élet vágyakozás nélkül? Létezhetnék-e tanulás vágyakozás nélkül? Hol lenne a civilizáció, ha nincs bennünk vágyakozás? A chászidizmus Most arra kértek, hogy a chászidizmusról szóljak. Azért lehetek itt, mert a Chábád meghívásában részesültem. A Chábád pedig chászid mozgalom. Na de mi is a chászidizmus? Kezdjük azzal, hogy én magam egyáltalán nem úgy nézek ki, mint egy igazi chászid, mégis az vagyok (...) Édesanyám is chászid volt, nagyapám is. Sokgenerációs chászid családból származom. Szeretem ezt az örökséget. Először is azért, mert a chászidizmus fundamentuma néhány igazán egyszerű dolog. Az egyik az anekdoták szerepe. A chászid történet legalább olyan fontos, mint a chászid tanítás, a lecke. Mert minden történet egyben lecke is. Én is sztorikat mesélek, mióta élek, mindig. Másodszor azért szeretem, mert ugyancsak alapja a barátság (...) Igazán tragikus, hogy az Holokauszt hatmillió áldozata közül legalább hárommillió chászid családokból került ki... Az volt akkor az érzésünk a háború után, hogy a chászid mozgalmat gyökerestül kitépték a földből. A legtöbb tanítót, a legtöbb rebbét meggyilkolták. A mozgalom legtöbb tagját meggyilkolták. Olyan is volt köztük, akit egyéves korában, akit kétévesen, sőt akit hathónaposán gyilkoltak meg. Úgy éreztem tehát, hogy kötelességünk visszahozni az életbe legalább amit lehet, ebből a csodálatos mozgalomból. írtam róla. így kerültem igazán közel a Chábádhoz. No meg azért is, mert ez egy igazán markáns és erőteljes chászid mozgalom. Ha a komoly erőt a chászidizmussal vegyítjük, akkor a Chábádot kapjuk. Nekik aztán van befolyásuk. Már az is, hogy engem rá tudtak venni, jöjjek ide két egész napra New Yorkból, azt mutatja, van hatásuk. Én meghajlok az ilyenfajta erő előtt, tehát itt vagyok. Ennek a mozgalomnak a szépségei közé tartozik maga a nagy tanító is, a mester, a Lubavicsi Rebbe. Ma már [a Parlamentben] megemlékeztem az egyik beszélgetésünkről. Számos alkalommal volt módom szólni vele. Közel voltunk egymáshoz, nagyon közel. Nekem nem a rebbém volt, hanem kedves barátom. Barátomként gyászo10
