Egység, 2009 (66-68. szám)
2009-12-01 / 68. szám
Egység nosságra: néha titokban kell tevékenykedniük. Ha majd - remélem, hamarosan - minden részletében feltárul ez a tevékenység, bizonyára még a mainál is nagyobb csodálatot fog kelteni a rebbének a nevelésről szőtt álma. így hát a zsidók nagy hálával és elismeréssei tartoznak a rebbének. Magam is így érzem. Sokat tanultam a lubavicsiaknál Lubavicsról. Mindig emlékezni fogok a rebbével a hatvanas években folytatott, késő éjszakába nyúló beszélgetésekre. Talán nem is váltam volna azzá, aki ma vagyok, ha akkor, harminc-egynéhány éve, nem mentem volna el a chábád Chág HáGeulára... Elie Wiesel gése közepette. Itt, a lubavicsiaknál, mégis más. Más a világuk. Láthatatlan temetők végtelen sora választja el a múltat a jelentől. Lubavicsban még Vizsnyicről is másképpen gondolkodóm. A lubavicsi rebbe műve túlmutat Lubavicson. Ezt csak sokkal később értettem meg. Elkezdtem utazgatni, és fölfedeztem, hogy a rebbe küldöttei a legeldugottabb helyekre is eljutottak. Nélkülük és odaadásuk nélkül, a rebbe által rájuk bízott feladat nélkül, ki tudja, hány zsidó lelket veszített volna már népünk... A rebbe pontosan tudja, kit, hová és mikor kell küldeni. Küldötteinek munkássága nem mindig kerül nyilváva hallgatja: isszák minden szavát, minden hangját. Ha énekel, az egész világ vele - velünk - zengi a dallamot. Emlékszem, órák hosszat álldogáltam akkor az Eastern Parkway 770- ben. Mintha álmodnék, csak bámultam a rebbét, amint hívein nyugtatja tekintétét. Néha rájuk mosolyog, s ettől egyszerre szertefoszlik az életüket beborító sötétség. Egy-egy pillanatra komornak, gondterheltnek tűnik, s a lelkes követők torkából hol rettegéssel, hol reménységgel telve szárnyal föl egyik dal a másik után. Egyszerre megint gyereknek érzem magam, aki a vizsnyici rebbe udvarában tölti a szombatot. Ott is így fonódtak egybe a lelkek az ősi dallamok zenHa olvas a zsidó, az a baj, ha gazdag, akkor meg az New York־i lámpaoltó Mai Nap • Nagy N. Péter • 1991. május 14. A 26 éves Báruch Oberländer rabbi két éve New Yorkból érkezett Magyarországra, s azt tervezi, hogy amíg lesz zsidó Magyarországon, ő is itt lesz. Hosszú ittlétre rendezkedett be. Jól érzi magát, ő is csak derül rajta, amikor kalapja, szakálla, jellegzetes kinézete okán időnként kinevetik a pesti utcán. A rosszindulat megnyilvánulásaival nem találkozik. Mindazonáltal nem hisz benne, hogy népének asszimilálódnia kellene.- Nem. Az egyetemi tiszteletdíjból, s a hívek adományaiból élek. Ez ennek a szervezetnek az alapeszméje. Ha ott, ahova mentél, szükség van rád, eltartanak. Ha nem, akkor ők, onnan, miért erőltessék a dolgot? De például az apósomék harminc éve költöztek ugyanezen okból Olaszországba, s máig ott élnek.- Amit ön folytat, ha jól értem, egyfajta zsidó hittérítés, pontosabban visszatérítés.- Azt szeretnénk elérni, hogy aki zsidónak született, sajátítsa el a származásával őt megillető tradíciókat, kultúrát, s csak ennek ismeretében döntsön afelől, szüksége van-e rá.- Honnan tudják, hogy kiket keresnek? Magyarországon nagyon kevés a hitét gyakorló zsidó.- Ez a nép háromezer évvel ezelőtt megkapta a tízparancsolatot. Ebben foglaltatik, hogy zsidó, aki származáséval azzá lesz, vagyis akinek az édesanyja is az. Tehát aki nem vállalja, az is közénk tartozik...- Ezek szerint tehát ön zsidóságra tanítja a zsidókat, s ha demokráciában élnek, nem félti őket attól, hogy az ön sikerével párhuzamosan kirekesztődnek eddigi közegükből. Kérdés, hogy ők nem félnek-e?-...Az emberek nagy része úgy gondolkodik, sosem lehet tudni, mi következhet még, hát jobb tartózkodni. De is. Mindenhová küldenek embert, ahol ezt igénylik. Származásom okán természetesen adódott, hogy én Magyarországra jöttem.- Visszajött?- Nem vissza, ide. Ugyanakkor, ha továbbra is érzem, hogy szükség van rám, akkor végleg. Tanítok az egyetemen, a lakásomon, újságot adok ki, s azt tapasztalom, egyre többen érdeklödnek a mondandóm, a zsidó tradíciók iránt.-A New Yorki központ fizeti az itt-tartózkodását?- Szüleim 1949-ben Magyarországról vándoroltak ki az Egyesült Államokba. Vallásos zsidó emberek lévén nem lehét meglepődni rajta, hogy engem, 1965-ben ott született fiukat rabbinak taníttatták. Ilyen minőségemben ismertem meg a New York-i székhelyű, s a 90 esztendős Mendel Schneerson rabbi által vezetett Chábád Lubávics Hászidizmus zsidó mozgalmat. Ennek célja az e néphez tartozó emberek öntudatának, kulturális önazonosságának megteremtése, ápolása, éljenek az érintettek a világ bármely országában Mazsihisz elnökök: ״Oberländer Báruch, magyar zsidó példakép” dr. Kom József, a BZSH újonnan megválasztott elnöke ״Elveim: tanulni és tanítani! Erre kiváló példának tartom Báruch Oberlandert.” (Új élet, 1995. május 1.) dr. Feldmájer Péter, a MAZSIHISZ elnöke ״Azt, hogy mit jelent a személyes működés, a személyes vonzerő, a munka szeretete, mi sem bizonyítja jobban, mint az a vallási vezető, aki alig egy évtizede érkezett Magyarországra, és egyedül kezdve a munkához, sikerült neki felépítenie egy virágzó közösséget, óvodát és iskolát alapított, esti iskólát és jesivát működtet, könyveket és imakönyveket ad ki, oktat az állami egyetemeken és a rabbiképzőben talmudot tanít a hallgatóknak. Az ő példája mutatja, hogy lehet Magyarországon eredményes munkát végezni az Örökkévaló és mindannyiunk dicsőségére, ha a szellemi vezető kilép a tudomány elefántcsonttomyából, és a zsinagóga kapuit szélesre tárja az emberek előtt.” (Új élet, 1998. december 15.) 4
