Egység, 2009 (66-68. szám)
2009-12-01 / 68. szám
״Aktívan tennünk kell a hitleri, végső megoldás ellen! A lubavicsi rebbe egyik levele Elie Wieselhez 4:22.). A hangsúly pedig az életen van, az é/etvidámságon, életkedven. Más szóval: minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy ki tudjuk szakítani magunkat azoknak a borzalmas élményeknek a karmai közül és rendezett életet tudjunk teremteni a magunk számára: házas életét, zsidó otthont, zsidó családot. Ha Hitler csak egyetlen vizsnici chásziddal kevesebbet tudott kiirtani, már az is biztosan hozzájárul bukásához. Legyen hát! Neveljen gyerekeket és unokákat, vizsnici chászidok generációit az idők végezetéig! Es ez nem csak afféle közmondás, bár nem szó szerint értem: neveljen bár vizsnici vagy lubavicsi chászid gyereket, vagy csak egy egyszerű zsidót, aki a Tóra törvényei szerint él 7 ha ez így sikerül, az már biztosan jó. És mivel Ón nehéz dolgokon ment keresztül, most pedig itt van Amerikában - ha igazán akarja, akkor ezt el is fogja érni. Az Örökkévaló segítse magát. Levelem talán kicsit hosszúra sikeredett. Ha azonban mégis megházasodik Sávuot után [A levél Peszách ünnepe után íródott. A szerk.], akkor már nem volt hiábavaló, hogy megírtam, és az sem, hogy Ön átrágta magát hosszú soraimon. (Igrot Kodes, a rebbe levelezési gyűjteménye, XXIII. 373-375. old.) (uo. 7.) által, ellenállva a ״végső megoldás” szándékának. Mint minden más dologban, úgy ebben is szükséges, hogy a szóbeli ősztönzésen túl élő példát is mutassunk. És különösen annak, aki maga is átélte a szörnyűségeket, különösen neki kell megmutatnia, hogy Hitler - töröltessék ki a neve - nem érte el a célját. A REBBE SZAVA Rabbi Menachem M. Schneerson Csakazértis nagy családot kell alapítania, sok fiút, leányt és unokát nevelnie. Függetlenül attól, hogy milyen fontos elmesélni a mai generációnak, hogy mi történt velünk, és akármilyen nehéz is megszabadítani magunkat a borzalmas élmények emlékétől, szerintem a legfontosabb feladat azonban mégiscsak az, hogy ״akaratod ellenére élj” (Atyák 5765. niszán 24. (1965. május 26.) ...És most engedjen meg nekem néhány személyes megjegyzést, melyek a szobámban folytatott beszélgetésünkhöz kapcsolódnak. Az Ön Es a világ hallgatott című cikksorozata ismét eszembe jutatta azt a gondolatot, melyről itt most szólni kívánok. Emlékezni és nem felejteni természetesen igen fontos: ״Emlékezzél meg arról, amit Amálék tett veled” - mondja a Tóra (5Mózes 25:17.), és bölcseink szerint ez egy tevőleges micve. Különösen akkor, amikor látjuk, hogy a felejtés egyre nagyobb méreteket ölt. És mégis, az emlékezés a ránk eső feladatok közül csak az egyik. A másik, és talán még sokkal fontosabb feladatunk az, hogy aktívan tegyünk a hitleri és hámáni ״végső megoldás” ellen. Az ellenhatást pedig cselekedetekkel kell kifejteni, annak a szellemében, hogy ״minél jobban gyötörték a népet, annál jobban sokasodott és gyarapodott" (2Mózes 1:12.). Eme cél elérésében pedig nem segít, ha szívünk állandóan bánatos az emlékezés terhe alatt, bármily fontos legyen is az. Inkább arra kell ösztönözni, hogy építsük fel a zsidó népet, mégpedig egyszerűen, ״szaporodás, gyarapodás, megsokasodás és megerősödés igen nagyon” Elie Wiesel beszélgetései a lubavicsi rebbével Akinek a rebbe egy csokor virágot küldött esküvőjére ״Sohasem mondtam, hogy Isten nincs többé” - emlékezik vissza Elie Wiesel élete legnehezebb időszakára 1996. augusztus 3־án, a Népszabadságnak adott interjújában. A 81 éves amerikai író, filozófus tanár, aki Nobel-békedíjat kapott, munkásságát és életét a világháború túlélői, az elnyomottak és emberi jogaiktól megfosztottak ügyének szentelte. A franciául, angolul és jiddisül író Wiesel memoárkötete - Minden folyó a tengerbe siet - magyar fordításban is kapható, melyben többek között a máramarosszigeti gyermekkori emlékeit, mint egy chászid kisfiú írja le és elbeszéli a lubavicsi rebbével való találkozásait is. énekel, egész lelke beleremeg. Amit megkövetel, azt eléri. Kevés kortárs chászid mester rendelkezik ilyen tekintéllyel. Küldöttei bejárják a világot. Előfordul, hogy magához rendeli egy fiatal tanítványát, és csak annyit mond: ״Elmész ide vagy oda, és segítesz a zsidóknak, hogy beteljesítsék, amit tenniük kell.” A tanítvány pedig nem vitatkozik, semmi gyakorlati jellegű kérdést nem tesz fel, viszi a családját, a holmijait és útnak indul. benne: az övéről van szó. Az énekek, a fogalmak, a hívek lelkesedése, mintha csak szülővárosomban, az én rabbimnál járnék. Menachem Mendel Schneerson, a lubavicsi rebbe nagy hatást gyakorol az emberre a személyéből áradó szellemi erő révén. Olyan, mint egy fejedelem, akinek hálával tartozunk, hogy békében élhetünk és dolgozhatunk. Ha beszél, a tömeg visszafojtja lélegzetét. Amikor .. .Furcsa módon Prof. Saul Liebermannal sohasem beszéltünk a hit kérdéseiről, sosem prédikált erkölcsről, nem követelte meg a Törvény merevebb vagy szigorúbb betartását. Megértette, milyen belső problémákkal küzdők ezen a területen. Kétségeimet a lubaviesi rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbival beszéltem meg. Szólok erről Az erdő kapuiban. Egy brooklyni chászid ünneplést írok le 2