Egység, 2008 (64-65. szám)
2008-04-01 / 64. szám
Egység magyar jogrendszer része lett. Olyan emberek, akik minden megaláztatás és életveszély után csodával határos módon hazatértek a haláltáborokból, és 30-40 kilósán újra kezdték az életűkét, érthető' módon az átlagosnál is jóval érzékenyebbek a gyűlölködésre és a félelemkeltésre. A Biblia azt tanítja, hogy bizony egyes esetekben az átlagosnál figyelmesebbnek kell lennünk a fizikailag vagy érzelmileg sebezhetőbb személyekkel szemben. A Tóra a következőket mondja:24 ״Az idegent el ne nyomd, és ne szorongasd őt, mert idegenek voltatok ti Egyiptom országában. Egyetlen özvegyet vagy árvát se sanyargassatok...” Láthatjuk tehát, hogy az általános emberi méltóságot védő kötelesség25 mellett, van egy külön bibliai felszólítás, az idegenek, a mások, az árvák és az özvegyek tekintetében. Maimonidész, a középkori zsidó filozófus és törvényalkotó, a következőket írja:26 ״Kötelessége minden embernek ügyelnie az árvákra és az özvegyekre, hiszen nagyon érzékeny a lelkűk, és rossz a hangulatűk. Ez még akkor is igaz, ha anyagilag rendezett a sorsuk... csak gyengéd hangon szabad hozzájuk beszélnünk, különleges tisztelettel kell velük viseltetnünk, nem szabad nehéz munkával fizikailag vagy szavakkal lelkileg megaláznunk őket. Vagyonukra jobban kell ügyelnünk, mint saját javainkra... A Világ Teremtője kötött velük szövetséget, hogy bármikor, ha ők a megaláztatásukban Hozzá kiáltanak, akkor ő azon nyomban megadja a választ...”. A népirtás túlélői nem maguk választották tragikus életsorsukat; azt a kegyetlen fajelméletet valló nemzeti szocialisták és a velük kollaboráló államok kényszerítették rájuk. Szerencsétlen megaláztatásukat nem tudjuk viszszafordítani, de megtehetünk mindent, hogy dupla szeretetben és tisztelettől övezve tarthassák meg emberi méltósághoz való jogukat. Ők is, és a hasonló lelki atrocitásoknak fokozottan kitett gyermekeik, unokáik is. Ez olyan erkölcsi kötelesség, amely alól egyetlen ember sem vonhatja ki magát. társadalom szabad, nyugodt és békés alapokon álljon, nem pedig az, hogy káoszt és a pusztítást teremtsen, amelyek minden logikusan felépülő társadalom ellenségei. Ezért bizonyos esetekben korlátozni kell a szabad szólást. Magában a Bibliában is - a fent szemléltetett szólásszabadság jogát biztosító törvények mellett - megtaláljuk, hogy például ״Ne járj rágalmazóként!”,20 ״Bírákat ne átkozz és fejedelmet néped között ne szidalmazz!”21, és ״Ne átkozz süketet!”22. Vagyis a szólásszabadság azzal a feltétellel jogos, hogy az erkölcsösség és az igazság alapjain áll, illetve igazodik ahhoz a világ teremtése kapcsán tett isteni megnyilatkozáshoz, hogy ״nem pusztaságnak teremtette, hanem arra alkotta, hogy lakják”.23 Nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy drasztikusan korlátozni kellene a szólásszabadságot, úgy, hogy tilos legyen bármilyen véleményt, vagy koncepciót kifejteni, amely nem általánosan elfogadott a társadalomban, hiszen, ahogy ezt fent kifejtettük, éppen ez az, ami kiegészíti a többség álláspontját, és a pluralisztikus, sokszínű nézetek, újabb és újabb színek tehetik csak teljessé, és színekben gazdaggá a világot. Ugyanakkor biztosan meg kell találni azt a törvényi megfogalmazást, amely a szólásszabadság védelme mellett az emberi méltósághoz való jogot is biztosítja, nemi, vallási, etnikai, vagy egyéb kisebbségek számára egyaránt. Az emberi méltóság védelme a megalázásokat elszenvedők érdekében Ha az emberi méltóság védelme fontos minden ember esetében, akkor biztos, hogy még inkább lényeges olyan embereknél, akiknek először méltóságát sértették meg, majd ennek folytatásaként kegyetlen anyagi és fizikai pusztításnak voltak kitéve. Gondolünk itt például mindazokra a túlélőkre és leszármazottaikra, akik először faji megkülönböztetéseknek majd pedig gázkamrákban való elpusztításnak voltak áldozatai. Ezek az emberek először verbális agressziónak voltak a prédái, majd az agresszió fizikaivá vált, sőt, a ják, amiként tilos saját életünket más életének kárára megmenteni, úgy tilos életünket más szégyenbehozása által védeni. Amiként kötelességünk minden ember életét és vagyonát védenünk, ugyanúgy kötelességünk minden embér méltóságát tiszteletben tartanunk; kötelességünk elkerülnünk, hogy szégyenbe hozzunk, vagy megalázzunk valakit. Ellentétes-e a szólásszabadság és az emberi méltóság? Gyakran hallani a következő érvelést: nem szabad túlságosan szigorúnak lenni a gyűlöletbeszéd korlátozásában, mert ez korlátozhatja a szólásszabadságot, amely alkotmányos alapjog. Nehezen tudjuk elfogadni ezt az érvelést, hiszen pontosan úgy, ahogy a szólásszabadság része sérthetetlen alkotmányunknak, ugyanúgy alapvető jogunk minden ember becsületének védelme. Az alkotmány mind a két jogot garantálja. így tehát, a kérdés esetleg éppen fordítva kellene, hogy szóljon: Ki engedi meg nekünk, hogy engedékenyek legyünk az emberi méltóság megsértésével szemben, a szólásszabadság javára? A szabad szóláshoz való jog fontosabb lenne, mint az emberi méltósághoz való jog? Talmudi kifejezéssel élve19: ״Miből gondolod, hogy a te véred (ebben az esetben a szólásszabadság) vörösebb lenne, nem lehet, hogy felebarátod (az emberi méltóság) vére a vörösebb (fontosabb)?!” Mindez persze eleve csak akkor kérdés, ha valóban abból indulunk ki, hogy ez a két alapjog szemben áll egymással. Véleményünk szerint egyálta- Ián nem kézenfekvő azonban, hogy ez a két alapjog egymásba ütközik. Hiszén magától értetődő, hogy a szólászszabadság joga nem engedélyez korlátlanul mindenféle megszólalást. Például a törvény ma is tiltja az uszitó vagy az erőszakra buzdító megszólalásokat, vagy például a bűncselekményekre való felhivást. Maga a racionalitás diktálja ezt, hiszen a szólásszabadság célja az, hogy minden embernek engedélyezze szabad vélemény kifejtését, mindezt annak érdekében, hogy a világ és Budapest, 2007. december 10-én, az emberi jogok napján Oberländer Báruch rabbi Köves Slomó rabbi a Közép-Kelet Európai Rabbik Tanácsának elnöke az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija 1 1 Lásd pl. Oberländer Báruch: Cenzúrázott talmudi idézetek Jézusról és a kereszténységről, In: Zsidó Ismeretek tára, XIII. kötet, Chábád Lubavics Zsidó Oktatási Alapítvány, Budapest, 2007, 342 ;.1 .39־ Midrás tánchuma, Pinchász 1.; Talmud, Bráchot 58a.; 3 Talmud Szánhedrin 32a., Maimonidész, Misne Torá, A Szánhedrin és a büntetőjog szabályai 11:6.; 4 Joszéf Chávivá rabbi (15. sz. eleje, Spanyolország), Nimuké Joszéf értelmezésében a Talmud, Szánhedrin 36a־hoz.; 5 2Mózes 23:2.; 6 Példabeszédek 11:14., 24:6.;7 Lásd részletesen Talmudic Encyclopedia (héber), XXVI. Kötet, Köuod hábriot cikkszó, 477-542.1.; Slomó Ison rabbi: Az emberi méltóság és szabadság a háláchá fényében, in: Tchumin, XVI. köt., 313-339. 1.; 8 Talmud, Atyák tanításai 2:10.; 9 Talmud, Ávot dörabbi Nátán 15:1.; 10 5Mózes 12:2.; 11 Torát kohánim, Ködosim 11:6.; 12 Bráchot 19b; 13 Talmud, Báuá möciá 59a.; 14 A Talmud Jehudá és Támár esetéből (lMózes 38:25.) következtet erre, hiszen Támár kész volt inkább meghalni, minthogy volt apósát szégyenbe hozza.; 15 Példabeszédek 18:21.; 16 Talmud, Báuá möciá 58b.; 17 3Mózes 19:16.; 18 Jáákov Réscher prágai rabbi (16707-1733): Sut Söuut Jáákov, I. köt. (Halle 1710) 164. fej. végén.;19 Talmud, Pszáchim 25b.; 20 3Mózes 19:16.;21 2Mózes 22:27.; 22 3Mózes 19:14.;23 Jesájá 45:18.; 24 2Mózes 22:20-23.;25 3Mózes 25:27.; 26 Misné Torá, Az emberi magatartás szabályai 6:10. 11