Egység, 2007 (61-63. szám)
2007-12-01 / 63. szám
Egység Ég és Föld között A címben szereplő kifejezéssel nem a több mint háromórás repülőútra utalok, amellyel elértem Izrael földjét, hanem egy sajátos érzésre, amely tíznapos izraeli tartózkodásom alatt mindvégig a hatalmában tartott. délután utazom át ״sábbátra” a Tel- Aviv közelében fekvő Petah Tikvára. Házigazdám, a magyar származású Israel Davidovics rabbi és marokkói felesége, Gitit elmagyarázza, ezen a gyönyörű, kertvárosi környéken igen sok vallásos zsidó él. Természetes módón sok kisebb közösség formálódott, kultúrtermekben, iskolai tornatermekben is tartanak istentiszteletet, de van olyan közösség, amely már kinőtte a termet, és adakozásokból kis templomot tudott építeni magának a körzetben. Az asszonyok, lányok szépen felöltöztek. Együtt imádkozunk, énekelünk és kukucskálunk a függönyt elhúzva, hogy meglessük a terem első felében lévő férfiakat is. Kalandozások északon Egy csöppnyi világváros-kóstoló Tel-Avivban, majd a felhőkarcolók, nyüzsgő szórakozóhelyek látványa után este tíz órakor érkezem Haifára. A Carmel hegy tetejéről a kivilágított város és az öböl lenyűgöző szépségű, mintha egy óriási Svábhegy emelkedne félkör alakban az égkék Földközitenger fölé. Egyik vendéglátóm fia, Icig, fiatal egyetemista, kis kocsiján elvitt Akkóba, a világ egyik legrégibb városába. Cfátba, a régi kabbalisztikus hagyományok és a művészek várósába pedig magam zarándokolok el. Elvarázsolva sétálgatok a galériák között a hegyoldalban, aztán három kedvés arcú fiatal lányhoz fordulok.- Bocsánat tudnának segíteni nekém angolul?- Igen, tessék - felelik készségesen.- Hol találok egy zsinagógát, ahol a nagy rabbik működtek? - kérdem. A lány arca megfeszül:- Zsinagóga? Az mi? Nem értem.- Maguk arabok?- Igen, arabok vagyunk - és hoszszán néznek utánam, amikor elköszönők és távozom. Székely Anna 5 Amikor a Faltól a széles lépcsősoron felmászom az Óváros zsidó negyedébe, az egyik fordulóban vörös szakáilú ember állít meg: - Megáldalak, ha megállsz egy pillanatra, és adakozolmondja félreismerhetetlen, oroszos kiejtéssel angolul, és amikor elhárító mozdulattal tovább ballagok, hangos orosz nyelvű lamentálásba kezd a mellette ácsorgó két fickóval. Megértem: így próbál pénzt keresni egy orosz bevándorló, egyike az immár egymillió orosznak, akit az utóbbi években Izrael befogadott. Nagy gond, nagy dilemma Izraelnek az orosz emberáradat. Olyanok is bejutottak így a befogadó, a zsidóknak munkát, állampolgárságot adó országba, akik bizony nem odavalók. Akár a nem zsidók is, csak, hogy eljöhessenek Oroszországból. Közülük kerültek ki a nemrég randalírozó neonáci fiatalok is. Sár és só A rengeteg izraeli párt közötti ellentét, vádaskodás, pedagógussztrájk, és egy kisebb izraeli népcsoport, a drúzok összecsapása a rendőrséggel borzolja a kedélyeket, és tölti meg a híradókat ott tartózkodásom napjaiban. Mennyivel jobb a valódi sárdobálás a Holt-tenger partján! Buszozás a vadregényes, megrendítő szépségű júdeaisivatagban, majd a tenger semmihez sem hasonlítható látványa, mozdulatlan, végtelen, holdbéli táj, ringatózás a sóval telített vízfelszínen. Bekenem magam a fekete iszappal, és nem sokkai utána tapasztalom, valóban csodát tesz a bőrrel. Tánc a függöny mögött A péntek esti derűsen méltóságos lubavicsi szertartás pedig a lelket üdíti. Még a tömegközlekedés leállta előtt, Ég és Föld között. Megmagyarázhatatlan, olykor édes, máskor fájdalmas feszültség, szentséges és profán, tiszta és zavaros, barátságos és ellenséges, ősi és ultramodern, vallásos és világi létezés között. Számomra valahogy mindezek ötvözete a mai Izrael. A találkozás A Zsidó Tudományok Szabadegyeteme tavaszi szemeszterének záró dőlgozatával nyertem a repülőjegyet és a három szállást (életem első útját Izraelbe), magamnak a napi megélhetésről és a városok közötti utazgatásról kellett gondoskodnom. Az első állomás: Jeruzsálem. Ahova a tel-avivi repülőtérről az egyre vadabb, fenséges, bibliai tájban ״fölmegy” az ember, s ahol ma, a XXI. században is minden fordulóban érezni lehet a Teremtő jelenlétét. Vajon mi az oka ennek? Amikor a modern városrészben New Yorkot megszégyenítő zajjal és autóáradattál lüktet a forgalom, amikor fényes üzletek, bevásárlóközpontok, bankok szippantják, majd lökik ki az embercsoportokat, amikor a tömeghelyeken detektoros kapuk és őrök vizslatnak szigorúan egyenként mindenkit, folyamatosan emlékeztetve a még egymásfél évvel ezelőtt is gyakori palesztin terrorakciókra. Talán a hófehér jeruzsálemi kő és a tompazöld, de láthatóan szívós, élni akaró növényzet némasága képes még a modem civilizáció és háborúskodás zaját is ״túlbeszélni”. Mert itt vannak az ősi kövek, és nem csak az Óváros gyönyörű sikátoraiban, vagy a Templom-hegyi ásatások során előbukkant maradványokban, hanem beépülnek a jeruzsálemi kövek a modem villákba és a hatalmas, luxus társasházakba is, mintegy átörökítve a múltat a mai családok életébe. Felismerni a tévelygőket Jeruzsálemi házigazdáim, a kedvesvidám, háromgyermekes fiatal házaspár, Joszi Halperin rabbi és felesége Miri figyelmeztetnek, nehogy hallgassak a tévelygőkre, nehogy pénzt adjak a Siratófal környékén kántálóknak, kéregetőknek, ők nem az igazi izraeli zsidó lelket testesítik meg, csupán kihasználják a turisták megrendülését..
