Egység, 2007 (61-63. szám)
2007-04-01 / 61. szám
Életünk értelme A lubauicsi rebbe Menachem Mendel Schneerson rabbi tanításaiból Nemsokára megjelenik az Egység folyóirat Rebbe szava rovatában közreadott cikksorozat teljes összeállítása, a Toward a Meaningful Life című könyv magyar kiadása. Érdeklődni a szerkesztőségben. A szeretet mindenekelőtt a jóra szolgáló erő. Ez az az eszköz, amelynek révén az ember eléri a kozmikus egységet: az egymással, az Örökkévalóval és a világmindenséggel való egységet. Tehát a szeretet nevében tegyünk valamilyen jóindulatú gesztust az első embernek, akivel találkozunk, legyen az a házastársunk vagy egy idegén, tegyünk valami jót, még akkor is, ha semmilyen viszonzást nem várhatunk. Ne csak a magunk feltételei közt hozzuk be a szeretetet az életünkbe, hanem az előre megszabott határainkon túl is. Tanuljuk meg új módon szeretni a családunkat. Ne csak azért szeressük őket, mert a családtag hús a húsunkból, vér a vérünkből, hanem azért is, mert az Örökkévaló gyermekei. Leiektetéskor már ezzel az újfajta szeretettel csókoljuk meg gyermekeinket. Olyan szeretettel, amelyben ott lobog isteni lelkünk tüze. Vállaljuk fel az önzetlen szeretetet; legyen ez a mi nemzedékünk felhívása. Szeressük egymást, hogy egységet teremtsünk ember és ember, ember és az Örökkévaló között. Technikai értelemben vett egységünket tekintsük lehetőségnek arra, hogy mindenkiben elültessük a szeretetet: először önmagunkban, aztán a családunkban, a társaságunkban, az országban, ahol élünk, és végül az egész világon. Siettessük a napot, amikor majd nem lesz sem irigység, sem viszály, csak szeretét és egység. A New Yorkban megjelent best-seller alapján, amely a Rebbe beszédeinek válogatását tartalmazza: Simon Jacobson, Toward a Meaningful Life, William Morrow and Company. Sábát a Rabbinál! Messze laksz a zsinagógától? Nem tudod, hogyan kell Sábátot tartani? Aludj a rabbinál! Jelentkezz a programra! Info: 268-0183 3 Egység_ sors. Tiszteletben kell tartanunk a belső értékeit, és minden lehetséges módon a segítségére kell lennünk. Ha az illető külseje piszkosnak látszik, próbáljuk meg rávenni, hogy tisztálkodjon meg. Ha nyers a modora, segítsük hozzá, hogy tanulhasson, és a belső forrásait igénybe véve csiszolódhasson. Ez a szeretet igazi eszméje: értékelni minden embert, tekintet nélkül arra, hogy kiféle-miféle, és segíteni mindenkit abban, hogy a lehető legjobb emberré váljon. Ahogy a bölcs mondotta: ״A bűnt kell eltörölni, nem a bűnösöket.” Nem kell szeretni minden egyes dolgot, amit egy bizonyos személy tesz, de fontos, hogy magát a személyt feltétel nélkül szeressük. Nem kell elfogadnunk egy másik embér döntéseit, és nem kell arra tanítanunk a gyermekeinket, hogy ők is ezekét a döntéseket kövessék, de azért el kell fogadnunk az illetőt. Még ha elutasítjuk is egy bizonyos népcsoport filozófiáját, akkor sem szabad elutasítanunk magát a népet. Egy gyerek egyszer megkérdezett egy rabbit, hogy miért teremtette Isten az embert két szemmel, miért nincs abból is csak egy, mint az orrból vagy a szájból. ״Azért, hogy a bal szemeddel önmagadat nézd, hogy lásd, hogyan tehetnéd jobbá magad, a jobb szemeddel pedig szeretettel nézd a többi embert, mindig keresd meg a legjobb tulajdonságaikat.” A szeretet nem azt jelenti, hogy elárasztunk valakit minden olyasmivel, ami véleményünk szerint jó neki - a szeretet a másik ember egyéniségének az értékelése. A szeretet megkívánja, hogy a lehető legnagyobb figyelemmel forduljunk mindenki felé, kezdve a családunkkal, és folytatva egészében a világgal. Ez azt jelenti, hogy fölül kell emelkednünk a magunk keskeny látóterén, és meg kell tanulnunk mindenkit szeretni, tekintet nélkül a származására, a múltjára, az iskolázottságára, a személyiségére és a temperamentumára. Az ilyen önzetlen, egészséges szeretethez hozzátartozik egy bizonyos fokú iskolázottság és fegyelem is. Ez mind személyes, mind közösségi szinten, mind gyerekek, mind felnőttek esetében érvényes. A szeretet nem azt jelenti, hogy csökkentjük az elvárásokat. Nem igazán szereti gyermekét a szülő, amikor úgynevezett ״szeretetből” nem fegyelmezi meg a gyermekét, amikor az valami rossz vagy ártalmas dolgot művel. szerint szeretni. Az önzetlen szeretet ezzel szemben kockázattal és kiszolgáltatottsággal jár. Nekünk azonban meg kell tanulnunk örömmel fogadni ezt az újfajta kiszolgáltatottságot, mivei pontosan ez teszi az önzetlen szeretetet olyan örömtelivé: az a kilátás, hogy megoszthatjuk a lelkünket valakivel. Ahhoz, hogy önzetlenül tudjunk szeretni, először is meg kell tanulnunk önmagunkat szeretni, harmóniát kell teremteni testünk és lelkünk között. Ez azt jelenti, hogy meg kell értenünk, kik is vagyunk valójában, és hogy mi dolgunk a földön. Azt jelenti, hogy tudomásul vesszük a küldetésünket, és nem törődünk a figyelmünket elvonó dolgokkal. Ha konfliktusban vagyunk önmagunkkal, hogyan is várhatnánk, hogy egy másik embert stabilan szeretni tudunk? Néha nem könnyű megtanulni szeretni önmagunkat. Az egó eredendően nem létezhet együtt az Örökkévalóval, mivel az ember vagy a maga célját követi, vagy az Örökkévalóét, vagy önmaga teremtette, független lénynek tartja magát, vagy az Örökkévaló képére teremtettnek. A fejlődés érdekében meg kell tanulnunk felfüggesztenünk az egonkat, ki kell üríteni önmagunkat, helyet kell teremtenünk valami számára, ami nagyobb, mint mi vagyunk. Ha nem találunk utat az Örökkévaló szeretetéhez, ha nem tanuljuk meg szeretni a lelkűnkben lakozó Örökkévalót, azon vesszük észre magunkat, hogy szüntelenül keressük a szeretetét. Gyermekként először megtanuljuk elfogadni a szeretetet szüléinktől, testvéreinktől, a környezetünktől, és csak érettebb korunkban kezdjük keresni egy idegen szeretetét, egy olyan emberét, aki a házasságban életre szóló társunk lesz. A házastársak közötti, a családtagok közötti és a barátok közötti szeretet természetesen mind más és más. Egy közös tulajdonság azonban mindegyikben megvan: az ember és az Örökkévaló közötti szeretetet tükrözik, és az Örökkévaló minden teremtményében megvan az a képesség, hogy nagy magasságokba jusson. Minden egyes földi dolog méltó rá, hogy számon tartsuk és tiszteljük, és minden egyes ember olyan, mint a gyémánt. Előfordulhat, hogy egy gyémánt piszkosnak látszik, a felszín alatt azonban páratlan szépség és kecsesség rejlik: a külső megjelenésére és a környezetére való tekintet nélkül nagy értéket képvisel. Ennek megfelelően kell kezelnünk mindenkit, akivel összehoz minket a
