Egység, 2004 (54-55. szám)

2004-12-01 / 55. szám

Hanuka - A Fény Ünnepe Lobbantsuk fel együtt Hanuka lángjait a budapesti Nyugati téren december 7. és 14. között, minden este l8:üO-kor. 12-én vasárnap gyereknap. Köszöntsük együtt az ünnpet zenével, tánccal és az elmaradhatatlan fánkkal! הבונח חמש! oldog Ünnepet! Chábád Lubavics - Pesti Jesiva A Hanukai fánk receptje Hozzávalók: 50 gramm élesztő; V2 pohár meleg víz; 1 evőkanál cukor; 3 tojás; V2 pohár olaj; V2 pohár cukor; V2 pohár narancslé; 1 kávéska­­nál vaníliáscukor; 6-7 pohár liszt; olaj a sütéshez; porcukor 1. Keverje össze az élesztőt a vízzel és a cu­­korral 2. Keverje össze a többi hozzávalót (ellenőrizze a tojást, hogy nem véres-e) 3. Hagyja kelni 11/2 óráig 4. Nyújtsa ki a tésztát kb. 1 cm vastagra, vágjon ki köröket 5. Öntsön olajat egy edénybe (10 cm maga­­san), és forrósítsa fel. Egyszerre kb. három fánkot süssön, először az egyik, majd a másik oldalán, míg aranybarna nem lesz. A szent olaj üzenete hogy a zsidók a micuákat isteni parancsolatokként, a Tó­­rát Isten Tórájaként fogják fel. Ugyanezzel a gondolkodás­­móddal: nem a benne foglalt erkölcsi és etikai értékektől irtóztak, hanem az isteni törvények - az emberi értelmet meghaladó előírások - betartásától. A görögök nem akarták kioltani a menóra lángjait, csak a számukra érthetetlen részletet - hogy szent olajat kell hasz­­nálni - akarták kihagyni, és általuk befolyásolt olajat akar­­tak használni. így Chánuká nemcsak a több, mint 2100 évvel ezelőtti csodálatos katonai győzelemre emlékeztet, hanem arra is, hogy mindenkor ellen kell álljunk örök, iste­­ni Tóránk befolyásolására irányuló törekvéseknek. Egység időszaki folyóirat Kiadja a Chabad-Lubavics - Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület. Achdut periodical - is published by Chabad-Lubavitch The Jewish Heritage Center of Hungary 1075 Budapest, Wesselényi u. 4. 1/1. Telefon: (361) 268-0183 Fax: (361) 342 7876 E-mail: info@zsido.com Internet: www.zsido.com Felelős kiadó: Oberländer Báruch rabbi Szerkesztő: Köves Slomó rabbi • Tördelés: Juhász Valéria ISSN 1217-3223 (nyomtatott) ISSN 1588-3223 (on-line) A kiadvány szent szövegek részleteit és magyarázatait tartalmazza. Kérjük, ne dobja el! Kiszlév 25-én, az idén december 7-én este kezdődik a nyolc napig tartó Chánuká, a Fény ünnepe. A Talmud bölcsei így írták le Chánuká csodáját: A Szentföld megszállása idején a szíriai görögök behatoltak a Szentélybe, és meg­­szentségtelenítették az összes olajat. Amikor a chásmo­­neusok elűzték a betolakodókat, egy korsó érintetlen olajat találtak. Ez mindössze egy napra volt elegendő. A menóra fényét újra meggyújtották, és az olaj csodála­­tos módon nyolc napig égett, míg újat nem tudtak ké­­szíteni. (Sábát 21b.) Ha a görögöknek az volt a céljuk, hogy kioltsák a menóra fényét, és megakadályozzák újragyújtását, vajon miért szent­­ségtelenítették meg az olajat? Nem lett volna célraveze­­több elhasználni vagy megsemmisíteni? A chászid filozófia erre így válaszol: a görögök elfogad­­ták volna a Tórát, mint tökéletes szépségű irodalmi alko­­tást, költői művet vagy filozófiai alapvetést. Úgy kezelték, mint emberi alkotást. Ilyenformán a Tóra korról korra vál­­tozhatott volna, sőt úgy kellett volna módosulnia, hogy összhangban legyen az uralkodó osztály moráljával és az adott korszak irodalmi eszményeivel, erkölcseivel. Ez tér­­mészetesen elsöpörte volna a vallási előírások - a szombat, a körülmetélés stb. - állandóságát és szilárdságát. Tehát nem a Tóra betiltásáért harcoltak a görögök, hanem az ellen, 8

Next

/
Thumbnails
Contents