Egység, 2003 (51-52. szám)
2003-03-01 / 51. szám
Slomó a mélyvízben Az ifjú rabbival beszélgetünk, mellette kisfia, előtte halomnyi könyv, egy kancsó tea. Sok még a mára tervezett munka. Nem ejtünk szót a rabbiavatásról, amelyet megírt a sajtó, foglalkozott vele a rádió, televízió. Dájénu - elég volt. 12 éves kora óta ismerjük Köves Slomót, ott voltunk a Bár Micváján, előttünk nőtt fel érett férfivá, vált belőle rabbi, mohéi, szófér. dennapjainknak, amelyet ne érintene. Vannak dolgos hétköznapok, hivatásból fakadó munkával, tanulással töltjük, vannak ünnepnapok, amikor az örömöt dal, tánc, lakoma, kidus fejezi ki. Mindezt tudatosítani kell. A megszólítás módja sokféle lehet. Pajeszos kisfiú voltam - meséli Slomó -, amikor Cfáton a Magyar Nyelvterület Múzeumába látogató magyárul beszélő férfiaknak kínáltam felvételre az imaszíjakat. Honnan - honnan nem, Pesten ezt megtudta apám, telefonon szemrehányást tett, hogy erőszakkal í/i/int rakok a múzeum Iátogatói kezére, fejére. Az eseményről már elfeledkeztem, nemrég összefutottam egy úrral, aki elmondta, hogy évekkel ezelőtt egy pajeszos kisfiú tfilint tett rá, és ez olyan mélyen érintette, hogy azóta keresi identitását és szeretné megismerni a zsidó liturgiát. Jó lenne, ha megismerné azt a fiatalembert, akivel Cfátba találkozott. Bemutatkoztam neki. Beszéljünk a Pepsi-szigetről. - Hallottam, amikor fiatalok szóltak egymáshoz: menjünk be a zsidókhoz, jó fejek, jót dumcsizunk majd. Aztán e diskurálók közül szinte mindig megjelenik egyegy fiatal, aki megtalálta a közösséget. A sarkadi nagyapa rabbi, és az úszni tanulás Nagyapámra visszatérve, amikor meghalt, én búcsúztattam el, ott is személyenként szólítottam meg a jelenlévőkét, azt mondtam: benned látom nagyapánk szemét, benned akaraterejét, benned elhivatottságát. A Tórához is azért hívják fel az embert, hogy érezze, személy szerint neki is üzen a Tan. Örülünk annak, ami a legfontosabb, hogy Magyarországon akar tevékenykedni. Választékos stílusát beszédben, írásban, szerkesztésben itt akarja hasznosítani. Mindazon intézetekkel, isko- Iákkal, emberekkel egy sorban, akik az ajtónyitáson, a testvérek keresésén és megszólításán fáradoznak. Mert nincs annyira nyitva az az ajtó, hogy mindenki megtalálja a kilincset. Nagyon nagy azoknak a száma, akihez még nem jutott el a hívó szó. Minden külső Menóra-gyújtás a város kapujában (a Nyugáti teret jóindulattal nevezhetjük így), a Pepsi szigeti részvétel, vagy akár avatás, Bár Micvó, Kidus, mind ezt a célt szolgálja. Jusson el a hívó szó, minél messzebbre. Akkor lehét továbblépni, tanulni, Szabadegyetemen vagy máshol bármilyen forrnában, liturgián vagy kolelben, hiszen nincsen szó monopóliumról, a permanens munka a lényeg. ״A zsidóknak templomuk is van?” Minden momentumnak jelentősége lehet. Slomóra is nagy hatással volt, amikor a Dohány utcai Zsinagóga épületét megpillantotta egy trolibuszról. Apjától kérdezte, hogy mi az az impozáns épület. Zsidó templom - hangzott a válasz. Slomó meglepődött: - Ez is van? - Aztán keresett és a Vasvári Pál utcában talált egy olyan imaházat, amelynek atmoszférája megragadta, ahová szívesen járt, jár. Nagymamájától gyakran hallotta a szót: zsidó. Például, amikor felháborodott egy szélsőséges rádióműsor kenetteljesen burkolt antiszemitizmusán. Úgy látta, mások is kizárólag ezt a szót a holocausttal vagy az antiszemitizmussál kötik össze. Mindkettő olyan dolog, amellyel foglalkozni kell. Ahogy telikmúlik az idő, annál inkább. Nem szabad megengedni, hogy elhalványuljon a kegyelet, sem azt, hogy fontos és létező problémákról ne vegyünk tudómást. De a zsidóság fogálmához nemcsak szomorú dolgok tartoznak. A Tóra maga az élet. Nincs oly területe minM. É. Minden évben, a peszáchi széder-estén megemlékezünk Elázár rabbiról, aki azt mondta: ״íme hetvenfelé járok (vagyis úgy nézek ki, mintha már hetven éves lennék)”. A Talmud (Bráchot 12b., 28a.) elmondja, hogy Elázár rabbi kinézetre és tudásra hétven éves volt, de valójában csupán tizennyolc, amikor a hetvenegy tagú főbíróság, a Szánhedrin feje lett. J. J. Mikor 1979-ben az Izraeli Lubavicsi Rabbinikus Bíróság fejévé választottak, én is nagyon fiatal voltam még. Sokszor előfordult, hogy olyan rabbikkal tanácskoztam, akik 30-40 évvel idősebbek voltak nálam. A rebbe mindig is önbizalomra bíztatott. Mit gondol a főrabbi úr a diaszpora zsidóságáról, intézményeiről és vezetőiről? M. E. Minden zsidó - zsidó, ahogy a Talmud tanítja (Szánhedrin 44a.): ״még ha bűnözött, akkor is zsidó marád”. így tehát nem lehet különbséget tenni vallásos és nem vallásos zsidó között, vagy a Magyarországon használt “ortodoxia” és “neológia” között. Ennek az elvnek nincs jobb példája, mint a lubavicsi mozgalom, amely mindenkit tanít, és mindenkit tárt karokkal fogad. Ugyanakkor nem minden zsidó rabbi! Izrael főrabbijaként nagyon sok kapcsolatom volt a világ minden táján működő vezetőkkel, és magukat rabbiknak tituláló személyekkel. Egy rabbinak nem elég, ha vallásos. Nagy tudással és hiteles szmichával kell, hogy rendelkezzen. Még a vizsgák letétele után is tanulással kell, hogy töltse ideje nagy részét. A Tóra végtelen tenger, amelyben egész életen át lehet, és kell is úszni. Rabbinikus tevékenységeim során mindig is nagy probléma volt egy tőlem távoli rabbi hitelességét megállapítani. Hála Istennek itt Magyarországon az elmúlt években biztos támaszaink voltak Hoffman Áron és Oberlander Báruch rabbik, akikre mindig tiszta szívvel hagyatkozhattunk. O. B. Sajnos a tudatlanság nagyon sok kárt tehet. A praxisomban például gyakran tapasztaltam, hogy milyen félreértések vannak a kitéréssel kapcsolatban. Rövid idővel Magyarországra érkezésem után valaki betérés ügyében fordúlt hozzám. Pár perces beszélgetés után kiderült, hogy az illető minden oldalról zsidó. ״Hát akkor miért akar betérni” - kérdeztem én ״Azért, mert a nagymamám kitért” - válaszolta. Égészén addig, míg^ meg nem mutattam neki a Sulchán Aruchban (Bét Joszéf, Bedek Hábájit, Jore Déá 268. végén), nem is akarta elhinni nekem, hogy a kitért zsidó is zsidó marad. A zsidóságba csak belépni lehet, kilépni nem... Slomó egy előadás közben 7
