Egység, 2001 (43-46. szám)

2001-01-01 / 43. szám

Egység kezzünk megérteni a célját, s béküljünk meg a feladattal. Ha egyszer a test el­­ismeri a lélek uralmát, s megbékél iker­­testvérével, a feszültség könnyen igá­­ba hajtható. Akkor pedig a test olyan erővé válik, amely mind magasabb ré­­giókba emeli a lelket, olyan magasla­­tokba, ahová egyedül egyikük sem jut­­na el. így hát legközelebb, mikor tükörbe nézel, kérdezd meg önmagadtól: - Mi ez itt előttünk? A testemet azt látom, de látom-e benne a lelket? Megadom testemnek mindazt, amit igényel, de vajon ugyanilyen gonddal bánok-e lel­­kemmel is? És végezetül: - Tudom, mi kell ne­­kém, de vajon tudom-e, hogy én mire kellek? Az ember szárnyai A Rebbe egyszer arra biztatott egy te­­hetséges diákot, hogy szabadidejében ösztönözze tanulótársait: ne csak isko­­lai, de lelki tanulmányaikra is fordítsa­­nak figyelmet.- Már így is annyi az elfoglaltsá­­gom, hogy elképzelni sem tudom, ho­­gyan jutna erre is időm - felelte a diák, s ekkor hirtelen eszébe jutott, hogy a Rebbe még sokkalta elfoglaltabb, mint ő. - Őszintén megvallva, nem tudom, honnan meríti a Rebbe ezt a sok erőt és kitartást a munkájához - mondta.- Mindenkinek van teste és lelke - válaszolta a Rebbe. - Úgy vagyunk ezzel, mint a madár és a szárnya. Kép­­zeld csak el: ha a madár nem tudná, hogy a szárnya repülésre való, csak teherként cipelné. Ha viszont egyszer verdesni kezd vele, szárnya az égre röpíti. Mindannyiunknak van szárnyunk: a lelkünk. A lelkünk képes olyan magas­­ra emelni minket, amilyen magasra vágyunk. Csak meg kell tanulnunk használni. A New Yorkban megjelent best-seller alapján, amely a Rebbe beszédeinek válogatását tártál­­mázzá: Simon Jacobson, Toward a Meaningful Life, William Morrow and Company, 294 oldal. Egység Még nem jár Önnek vagy ismerő­­sének az Egység? Csak küldje be a címeket a szerkesztőségbe, és a következő számot már postán fog­­ják megkapni. könyvekkel teli asztal állt, s az asz­­tálnál idős ember ült és olvasott. A jövevényt megrázta a látvány.- Hát a bölcs hol lakik? - kér­­dezte az idős férfit.- Én vagyok az, akit keresel - válaszolta az. - Mi zaklat föl ennyi­­re?- Az, hogy nem értem. Híres bölcs vagy, sok tanítvány vesz kö­­rül. Hevedet ismeri az egész or­­szág. Nem méltó hozzád, hogy ilyen viskóban laksz. Neked palo­­tában a helyed.- És te hol laksz? - kérdezte a bölcs.- Van egy szép udvarházam, pazarul berendezve.- És mivel keresed a kenyered? A jövevény elmondta, hogy üz­letember, évente kétszer elutazik egy nagyvárosba árut venni, amit aztán hazaszállít és elad a helyi ke­­reskedőknek. A bölcs figyelmesen hallgatta, majd megkérdezte, hogy hol szokott megszállni abban a vá­­rosban.- Egy kis fogadó kis szobájában - válaszolta a jövevény.- És ha valaki ilyenkor beállít hozzád, nem kérdezheti-e: ״Miért laksz gazdag üzletember létedre egy ilyes kis szobában?” Erre te fe­­lelheted: ״Most éppen úton va­­gyök, ez is elég. De gyere el az iga­­zi otthonomba, és majd meglátod, hogy az egészen más.” Látod, ba­­rátom - folytatta a bölcs -, nálam is ez a helyzet. Én is csak úton va­­gyök ebben az anyagi világban. Az otthonom nekem is egészen más. Gyere el az én lelki otthonomba, s látod majd, hogy palotában lakom. Hogyan tápláljuk lelkünket napjainkban? Test és lélek csatája manapság heve­­sebb, mint eddig bármikor. Az anyagi világ, amelyhez testünk vonzódik, soha nem látott virágzását éli. Magas élet­­színvonalon élünk, technikai tudásunk révén számos kínzó problémát meg tudunk oldani. Ugyanakkor azonban lelkünk táplálékra éhes. Lelkünket jobban kell táplálnunk, mint eddig valaha is. A lélek tápláléka a tanulás és az erény. Ezért olyan fon­­tos, hogy a lehető legkorábban elkezd­­jük a lelki értékek tanítását és forrná­­lását. A feladat azonban ezzel még nem ér véget. A megoldás lényege, hogy ne próbáljuk meghiúsítani a test és a lélek közötti csatát, hanem igye-Ahogy a gazella fut... Ám mikor lelkünk a transzcendens után sóvárog, akkor is gondolnia kell testünkre és anyagi szükségleteinkre. Ahogyan a Bölcsek tanítanak: ״Fuss, miként a gazella... hogy teljesítsd mennyei Atyád akaratát.” A léleknek rohannia kell, sóvárognia, de úgy kell futnia, mint a gazellának. Ahogy a ga­­zella még menekülés közben is ״hátra­­fordítja fejét a hely felé, ahonnan me­­nekül”, ugyanúgy kell nekünk a transz­­cendens utáni kívánkozásunkban is mindig szemmel tartanunk az anyagi valóságot, amely elől menekülünk, s nem szabad felednünk, hogy a mennyekbe menekülés célja mindig a földre való visszatérés. Mikor felismertük a lelkünket, meg kell tanulnunk, hogyan működik. Lát­­nunk kell, hogy lelkünk egy magaszto­­sabb spirituális helyről származik, s az a feladata, hogy megpróbálja életünk­­be bevezetni az Örökkévalótól eredőt. Meg kell tanulnunk, hogy a lélek vezet minket az értelmes élet felé, s hogy tápláljuk, ahhoz tanulnunk kell, és meg kell ismerkednünk az Örökkévaló böl­­csességével. Az ima az a lelki létra, amely minket lentről felvezet; az ima s nem az anyagi világ nyújt igazi otthont nekünk, egy olyan helyet a testünkön belül, ahol a lelkünk nyugalmat s táv­­latokat talál. Ezért olyan fontos imával kezdeni a napot: hogy megfelelő táv­­latba helyezzük általa mindennapjain­­kát s az anyagi világot. Végezetül: test és lélek egyesül az erényes cselekedetekben. Nem elegen­­dő bátorítanunk s iskoláznunk lelkűn­­két: testünk segítségével kifejezésre kell juttatnunk: segítenünk kell a szükséget szenvedő szomszédon, a nehéz hely­­zetbe került idegenen, ennivalót s ru­­hát kell adnunk valakinek, akinek nem telik rá. E tettek többé válnak egysze­­rű jócselekedeteknél; lelkünk életbevá­­góan fontos táplálékává lesznek, olyan eszközökké, amelyek által testi mivol­­tunkat lelkűnknek megfelelően irányít­­hatjuk. Ha a lelket figyelmességgel, nyíltszívűséggel s pallérozott viselkedés­­sei tápláljuk, az igazi láng hevével és intenzitásával bontakozik ki bennünk, s emeli magával testünket is. * * * Egy férfi egyszer egy híres bölcs­­höz indult. A városába érkezve megkérdezte, merre találja a böl­­eset, mire egy városszéli, dülede­­ző viskóhoz vezették. A viskóban csak egy megroskadt ágy és egy 3

Next

/
Thumbnails
Contents