Egység, 1999 (37-40. szám)
1999-03-01 / 37. szám
Egység Honnan jön az áldás? Folytatjuk Rappaport Ottó cikkeinek közlését. A második rész, melynek eredeti címe: Honnan jött az áldás, megrendítő találkozását meséli el a lubavicsi rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbival. Rappaport Ottó, az ismert publicista, színházrendező Erdélyből vándorolt Izraelbe, s ott az Új Kelet című napilapot szerkesztette, miközben szellemi irányítója volt a Bét Hátfucoton belül a magyar közéleti bizottságnak. nek. S az összhang kedvéért más mondatokon is sürgősen végezni kellene némi változtatásokat, ügyes kis simításokat. Azon például, hogy ״Cionból indúl a Tan és az Úr szava Jeruzsálembői”. Ezt feltétlenül módosítani kellene, így: Brooklynból indul a Tan és az Úr szava Boro Parkból. Vagy, az az ima is kijavítandó: ״És lássák meg szemeink, j midőn irgalmadban visszatérsz Cionba”. Cion helyett mindenképpen Brooklyn mondandó. Maga nem idevaló - mutat rám ujjával az egyik fiatalember. - Hát nem, de maguk sem. - Hogy-hogy? - kérdik kórusban. - Hát úgy, - mondom- hogy ezzel a kinézéssel és így, mindennel együtt, egyáltalán nem idevalók, ebbe a környezetbe. - Miért? - mondják. - Mi nagyon is jól érezzük itt magunkat, nem zavar a környezet. Viszont maguk a környezetet annál inkább - merészkedem. - És maga mit keres itt?- váltanak más tárgyra ifjú barátaim. - A rebbéhez jöttem, ünnepre. Felragyog a képük. Na, és hogy tétszik itt magának? - Meg vagyon írva, mondom, ״örvendj a te ünnepeden és légy igen-igen vidám”. Én pedig kissé szomorúan bájos asszonyokat látok gyerekeikkel, és arra a gyötrő ellentmondásra, szakadékra gondolok, amely a hitük, az imáik, a tanaik és az életük, a környezetük között van. - Jöjjön el estefelé - veregetik meg vállamat gyámkodó, kegyes nábobi nagylelkűséggel - a ״fárbrengolásra”. (így nevezik a rebbe összejöveteleit a hívekkel). Elmúlik majd a szomorúsága. A rebbe szerelmes a zsidókba Vendéglátó barátommal egy órával előbb indulunk el, hogy egyáltalán be tudjunk jutni a templomba, a helyünkre, ahoí többezer ember szorongott már. A hatalmas csarnok teljes szélességében felállított emelvényen egy majdnem húsz méter hosszúságú, hófehér terítővei letakart asztal közepénél egyetlen szék áll. A hullámzó embertengerből hófehér ingek kontrasztja virít ki. Markáns kifejező arcok, magas erős férfiák. Fürkészem, vizsgálom tekintetüket, vonásaikat, próbálom kibetűzni szemeikből titkaikat. Nem látni közöttük az egykori sápadt, csenevész, árnyékszerűen félszeg arcokat. Egy öreg zsidó felugrik a padra és a többezres tömegből kitör az ének, szlávos melódia, - mintígéretemet, ha nem is egy év múlva, de két évre rá, betartottam: eljöttem Brooklynba a Crownheights negyedbe, ahol a chábád mozgalom világközpontja székel. Közben még jártam ugyan Amerikában, de Brooklyn sehogy sem vonzott, sőt, taszított, nem tudván szabadulni a nyomasztó hatástól, amely utcáin, terein közérzetemre nehezedett: a kelet-európai gettó-életforma légköre, hangulata, mentalitása és szemlélete pontosan ott folytatódik, ahol a négyvenes évek elején megszakadt. ״Innen üzente Isten az áldást” Ünnep van, Sávuot. Jólöltözött, tálitba burkolt szakállas zsidók jönnek a templomból, az üzletek cégtáblái között jiddis feliratok virítanak. Egy-egy kirakatban a lubavicsi rebbe képe, héber könyvek, kegyszerek. Mégis miért oly idegen, távoli és bizarr minden, csupa díszharmónia? Autók otromba lármája keveredik az ünnepi áhítatba, néger üzletekből kiáradó zsivaj rajongó énekszóba, durva közönségesség légies lebegésbe, csúf hétköznapiság az elvont régiókba. Egy kétemeletes épület homlokzatán hatalmás, héberbetűs transzparens: ״Mikán ciuá Hásém et hábráchá, chájim ád háolám”, azaz innen üzente meg Isten az áldást, az örök életet. Megállítok két bóchert: mi ez az épület és a felirat rajta? - Ez egy chábád iskola - felelik -, a felirat pedig lág báómerről maradt. - Mondom: Nagyon szép. De honnan a szöveg? - Hogy-hogy honnan? - kérdik vissza. - A zsoltárból. - Mondom: Igaz. Csakhogy kissé cenzúráztátok Dávid királyt, kijavítottátok. - Hogy-hogy? - kérdik ismét. - Úgy, hogy - válaszolom - Dávid király annakidején, mint ismeretes, jeruzsálemi illetőségű volt és úgy hitte, hogy onnan üzente meg az Úristen az áldást. Brooklynra, furcsa módon nem gondolt. így vagyon írva, szó szerint: Misám - onnan, vagyis Jeruzsálemből, nem pedig mikán. - innen, Brooklynból. Azt mondják erre a fiúk, hogy az áldás onnan jön, ahol a rebbe lakik. - Mondom: Semmi kifogásom ellene, hogy némi pótáldás onnan is jöjjön. De spéciéi Dávid király annakidején mégis úgy vélte, az áldás kifejezetten Jeruzsálemből jön. Az a bizonyos áldás, amelyről ő énekelt, nem is jöhet máshonnan, még akkor sem, ha ott történetesen igen-igen szent rabbik éldegélnítésével hozzájárul ahhoz, hogy a könyvet - bárki - minden külön segítség nélkül, azonnal használni tudja. így a közös ima valóban ima és közös lesz. Maurycy Gottlieb és Zálmán-Zuszja Kleinman festményeivel díszített látványos borítóval Fábián György kényeztét el bennünket. Egy szó mint száz, olyan fontos, oly régen hiányzó könyvet tartok a kezemben, mely lehetőséget ad minden zsidónak arra, hogy nagyünnepünkön jól, tudva tudjon imádkozni, tanulni, elmélyülni. Talán ennek a könyvnek az olvasása ébreszti majd fel a minden zsidóban élő tudásvágyat, érdeklődést és ragaszkodást népünkhöz. SÁMSON FOHÁSZA ENGESZTELŐNAP an כ ספ 1. jóm ki Pl IMARENDJE Nincs dicsérő szó, mely megfelelően méltatná Oberländer Báruch rabbi előrelátó, odaadó munkáját, melyet ezzel az új könyvvel is bizonyított. Egy ilyen könyv megjelentetéséhez természetesen nemcsak idealizmus, hozzáértés és a zsidóság szeretete szükséges. Pénz is kell hozzá. Sok pénz. És azok - sokan -, akik ez alkalommal is mélyen a zsebükbe nyúltak, hogy létrehozzák az ünnepi imakönyv kiadásának anyagi feltételeit, nem igényelnek köszönetet. Hiszen adni, zsidó módra, csendesen, szerényen kell. így szép az. S mostmár rajtunk a sor. Tanulni, imádkozni és megmaradni. Sámson fohásza - Engesztelőnap imarendje. Chábád Lubavics - Zsidó Neveiési és Oktatási Egyesület. Budapest, 1998. 935 oldal. 2900 Ft. Michael Ben-Menáchem Svédország 10
