Egység, 1999 (37-40. szám)
1999-11-01 / 40. szám
1998. június 26. GUT SÁBESZ A heti szakasz - röviden Korách, Jichár fia, Kehát unokája, az előkelő Levita pártot ütött Mózes ellen. Csatlakozott hozzá a rosszindulatú Dátán, Ávirám és a szomszédos Reubén törzséből mások is. Azzal vádolták Mózest, hogy kihozta őket a tejjel, mézzel folyó, bőségben dúskáló országból, és most csak hitegeti őket, csak ígérget, de nem ad számukra földet, nem viszi be őket Kánaán országába. Hívta őket Mózes, hogy szót értsenek, de nem engedelmeskedtek a hívó szónak. Mózes figyelmeztette őket: ha normális módon halnak meg a pártütők, az emberi kor végén, akkor nekik van igazuk. De ha különös lesz a végük, az az eddigi utat, a törvényt igazolja. A föld megnyílt, elnyelve a pártütőket, igazolva Mózest. A nép sajnos nem nyugodott meg, és tovább vádaskodtak, ezért tizenegyezer ember lelte halálát az Örökkévaló haragja által. Áron futott oda tüzes serpenyővel, melybe füstölőszert helyezett, és az élők és a holtak közé állt. Ekkor megállt a pusztulás. Hogy döntő bizonyítékot kapjanak, minden törzs egy vesszőre írta fejedelme nevét. Áron neve a Lévi törzs vesszőjére került, és a találkozás sátrában kivirult ez a vessző, és mandulát érlelt. Láthatta mindenki. A Kohénok és Leviták felelősségéről szól még a Szidrában az írás. D. G. nem tántorodik meg soha”. A moralizáló válasz lényege: e zarándokoknak tudniuk kell hogy nem elég, ha Jeruzsálembe zarándokolnak; nem elég ha áldozatokat mutatnak be c Szentélyben - ha lelkűket és gondolataikat nem tisztítjál meg a csalárd szándékoktól. Miért sírt rabban Gámliél? A Talmud minden egyes jó tu lajdonságra a felsoroltakból hoz egy szemléltető példát - valamelyik zsidó királyt, eg; tanaitát vagy amoritát, aki tel jesítette a nevezett előírást] Mindegyik történet rendkívi érdekes és tanulságos -sajno itt nincs hely rá, hogy mind egyiket idézzük. Álljon itt tehát csupán eg; történet: Amikor rabban Gámliél o vasta a zsoltárban az utols׳ mondatot, hogy ״aki ezeket ti szí - az nem tántorodik me soha” - sírva fakadt, mondvár ki képes mindezt teljesíteni? Amikor azonban rabi Akiba olvasta ugyanazt, örült és mosolygott. Kérdezt őt Gámliél, hogy lehet az, hoc én sírok és te meg nevet« ugyanazon? Erre Akiba megmagyaráz! neki - a Talmud összehasonlíl analógiái fejtegetése alapján hogy nem úgy kell érteni, hoc aki ״mindezt teszi”, hanem úg hogy aki akár csak egyet is me tesz a tizenegy közül... Mondá neki Gámlié ״Akiba megvigasztaltál.. (Sochér Tou). Naftali Krai * * * A zsoltár kérdés-felelet forrnájárói Ámosz Cháchám szerint, azt a következtetést lehet levonni, hogy ezt a három zárándokünnep alkalmából mondták el, illetve olvasták fel, amikor a zarándokok tömegei elérték a szent város határát. Ekkor megkérdezték az ott szolgálatot teljesítő kohanitáktól, illetve bölcsektől: ki az, akinek szabad a szent város, illetve a Szentély területére lépni? A választ készen kapták és a végén az áldást: ״Aki ezt teszi -ha valaki be akarja az egészet tartani, nem képes erre; tizenegyben szabta meg azt a minimumot, amit ha egy zsidó lelkiismeretesen betart, akkor részese lesz a túlvilági életnek. Máhársá (R’ Smuél Edelis, a neves középkori Talmudkommentátor) megkérdőjelezi ezt, majd úgy magyarázza ki Rási szavait, hogy ״mivel a Tóra igen sok parancsolata nem vonatkozik mindenkire, nem általános érvényű, és ezért nem mindenkitől lehet elvárni, hogy betartsa őket (vannak micvák, amelyek csak kohanitákra vonatkoznak, vagy csak nőkre, vagy csak Izraelben érvényesek, illetve csak akkor, amikor a Szentély működik), ezért »talált ki« Dávid (itt, a Zsoltárok könyvében) tizenegy olyan viselkedési normát, amely általános érvényű és amit mindenki betarthat ״. Ámosz Cháchám hozzáteszi, hogy a zsoltár felépítésébői az derül ki, hogy ezek a tulajdonságok nem egy különleges cádik, vagyis egy fennkölt lelkületű ״szent ember” spéciális tulajdonságai, hanem mindenki által elérhető és teljesíthető normák. A többi próféta - teszi hozzá Edelis rabbi - csak tovább tökéletesítette, sűrítette - a Dávid által lefektetett elv alapján - azt a minimális követelményt, ami által az igaz ember részese lehét a túlvilági életnek. 613-ból tizenegyhat-három - és egy (folytatás az 1. oldalról) Ő tőled? Azt hogy élj a törvény szerint, törekedj szeretetre és légy alázatos Isteneddel szemben!« (Micha 6:8.). Később jött újra Jesája és most már kettőre csökkentette a teendők számát: »Ezt mondja az Örökkévaló: tartsátok meg a törvényt, cseleked־ jetek igazságosan...« (Jesája 56:1.). Jött Habakuk próféta és egyben állapította meg: ״Az igaz ember a hite által (a hitében) él״ (Habakuk 2:4.).” (Mákot 24a.). A fentiek szerint Dávid és utána a próféták látszólag csőkkenteni akarták volna a Tóra parancsolatainak számát - ami pedig nem lehetséges. Akkor mi ennek a magyarázata? Hogyan lesz a 613-ból, tizenegy, illetve hat, három vagy egy? Rási a Talmudra írt magyarázatában csak annyit mond, hogy Dávid, látván, hogy a nemzedékek egyre romló tendenciát mutatnak - már ami a Tóra betartását illeti (״nem voltak olyan nagy cádikok") - és Ki mit tud? Korách 1. Hányán csatlakoztak Koráchhoz és köréhez? 2. Mi lett a sorsuk? 3. Ki maradt életben Korách családjából? 4. Mi lett az árulók rézserpenyőivel? 5. Kit és mit kell megváltani? Küldje be válaszait július 3- ig a szerkesztőségbe. A helyes megfejtők között jutalmat sorsolunk ki. * * * Az alábbiakban közöljük a Gut Sábesz 33. számában közölt kérdések helyes válaszait: 1. Gersonfiai, leszármazottai. 2. A szent víz megívása. 3. Hűséges asszonyok által fémtüköirel bélelt rézmedencéből. 4. ״Áldjon meg téged és őrködjék feletted az Örökkévaló.” 5. Náchson Áminádáv fia. A helyes megfejtők közül jutalmat nyert: Hecker Dániel. Anekdota és magyarázat Még a pokol fenekén sem... A Korách lázadás végső momentuma: elnyelte őket a föld, amely megnyitotta a száját, hogy a kötekedőket, az ok nélkül renitenskedő akarnokokat, eltüntesse a föld színéről. Bölcseink szerint egyenesen a pokolba kerültek. A Talmud elmondja, hogy egyszer Rábá Bár-Cháná vándorlásai során eljutott a sivatagban egy olyan helyre, ahol egy furcsa, füstölgő krátert látott. A vele levő beduin azt mondta, hogy ez a ״pokol szája”, vagyis az a hely, ahol Korách és társai a földbe süllyedtek. Szavai demonstrálására vett egy lándzsát, rákötött egy vatta köteget és bedugta az egyik résbe. A vatta azonnal megpörkölődött. A legenda szerint (Báuá Bátra 74a.) Rábá közelebb ment és hallotta amint mondják (Korách és emberei): ״Mózes igaz és a Tórája igaz - mi pedig hazugok vagyunk". Az egyik kommentátor szerint azért nem az elején vallják meg, hogy ők szavahihetetlenek, mert ebben az esetben már senki nem hinné el nekik a mondat másik részét: tudniillik, hogy Mózesnek igaza van (Máté Aháron). Innen a bizonyíték - mondotta reb Ájzik, a szlonimi rebbe -, hogy való igaz a Talmud azon megállapítása, miszerint a rosszak, gonoszok még a pokol fenekén sem térnek meg. Ugyanis Koráchék kimondják ugyan, hogy Mózesnek igaza van, de rögtön hozzáteszik, hogy ők pedig hazugok - vagyis ne tessék komolyan venni, amit Mózessel kapcsolatban mondunk. N. K.
