Egység, 1999 (37-40. szám)

1999-11-01 / 40. szám

1997. október 15. GUT SÁBESZ A heti szakasz - röviden Szukkot. vagyis a bibliai Sátoros ünnep, idén október 15- én este kezdődik. Minden reggel (szombaton kivéve) mon­­dunk áldást az ünnepi csokorra: egészen a következő csü­­törtökig, ami már külön ünnep - Smini Áceret és Szimchát Tóra. Szerda estétől, az ünnep bejövetelétől kezdve az ünne­­pi sátorban ülünk, étkezünk - van aki ott is alszik. Chol Hámoéd, félünnep napjain szokás ünnepi összejövetelt tar­­tani (Szimchát Bét Hásoévá). és ígérnek mindent...): Na, jó van. Van egy kis könnyű mic­­vém, a Szukká a sátor, menje­­tek és tartsátok meg. Mennek is, mindegyik épít magánál egy sátrat a háza tetejére. Mir« azonban kisüt a nap, és melec lesz, mindegyik újsütetű sátor lakó otthagyja, és elmenekül mintha sose lett volna ott.. (Avodá Zárd 3a-b. alapján.) * * * Szukkot első napjának Máftí imájában olvassuk fel Zechárj; próféta apokaliptikus jövendő lését az idők végéről, miszerin a világ népei nagy harcot vív nak egymással Jeruzsálemben és mindenki, aki ezek után élet ben marad, elismeri az Örök kévaló mindenhatóságát. Ez után pedig a népek elzarándo kolnak Jeruzsálembe, hogy ot megünnepeljék a Szukkot ün népét. (Zechárjá 14:16-17.' A Zsoltáros könyvben írót Midrásban szerepel a vers: ״Ismert az Orökkéval! Júdeábán, és Izraelbe! nagy a neve. És vala Sá lemben (Jeruzsálemben) sál ra, és lakhelye Cionban... (Zsoltárok 76:2-3.). Mit jelent az, hogy, ״ Jen zsálemben sátra?” Már a Vilá teremtésekor - mondja a Mic rás - az Örökkévaló ott Szül kát épített magának, s abba így ״fohászkodott”: bár úg lenne, hogy fiaim (mármint zsidók) szót fogadjanak neken és ne kelljen lerombolni Szentélyt... Miután pedig a sok véte miatt a Szentély mégis ron badőlt, az Örökkévaló így ״fc hászkodott”: vajha eltűnne rossz ösztön, mely bűnbe vis fiaimat, ők pedig megtérn! nek, hogy siettethessem Szentély felépítését. (Midre Sochér Tou 76.) Naftali Krai íme a történet. Az idők végén - mondják a Talmud bölcsei - jönnek majd a világ népei, és a zsidók mellett, ők is kérik a jussukat a túlvilági üdvösségből. Mond­­ja nekik az Örökkévaló: aki szombat előtt szorgoskodott (vagyis előkészítette magát a túlvilági életre) az ehet szom­­baton is (magyarán: mindenki azt eszi, amit főzött magának). Világ Ura - érvelnek majd - a zsidóknak adtad a Tórát, nem nekünk, miért kéred raj­­tunk számon a meg nem tar­­tását? Mit tehettünk volna? Mi háborúztunk, városokat építet­­tünk, pénzt vertünk, és mind­­ezt azért csináltuk, hogy a zsi­­dók nyugodtan és zavartalanul foglalkozhassanak a Tórával! És különben is, Világ Ura, ha már erről van szó, a zsidók mindig megtartották a Tórát? Erre az érvre nehéz a Jó Istennek válaszolni, ezért azt mondja a panaszkodóknak (akik kérik, hogy most, vissza­­menőleg kapják meg a Tórát, nincs sem íze, sem illata, épp­­úgy vannak zsidók akikben sem a Tóra, sem a jó cseleke­­detek nem találhatók meg... S erre mondja az Örökké­­való: kötessenek egy csokor­­ba, így kiegészitik egymást... (Midrás Vájikrá rábá). * * * Történelmünk során gyakran volt olyan helyzet, hogy az ünnepi csokor - különösen az etrog - beszerzése nagy nehéz­­ségekbe ütközött, és nem egy­­szer komoly áldozatok árán si­­került csak. Moldova György, A Szent Imre-induló című könyvében írja le (68. old.), hogyan szerzett a pesti Niszel vendéglős 1943 őszén ״nagy titokban, halálos kockázattal négy etrogot Párizsból, kettőt kapott Budapest, egyet Niszel szülővárosa Nagyvárad, és egyet Dés.” ״Tízezer pengőbe került egy etrog”... Az isteni sátor Jeruzsálemben A Félelmetes Napok komor áhítatát követően az emberek nagy örömmel ünnepük a Szukkotot, amikor otthagyják állandó lakásukat, hogy egy hetet oly sátorban töltsenek, amely jó, ha egy szélfuvallatra össze nem dől. S ennyi elég is a micvéhez. Olyannyira könnyű ez a micve, hogy - bölcseink elbe­­szélése szerint - egyszer még a nem zsidók is megirigylik majd. Felhőbe burkolt ünnepi sátor (folytatás az 1. oldalról) nép alatt naponta áldást mon­­dunk, és a Hosánná-körmenet­­ben körbevisszük a csokrot. (In­­nen ered a hozsánná kifejezés.) Az ünnepi csokrot adó nö­­vények jelentőségéről bölcse­­ink sokat értekeztek. Egy is­­mert midrási gondolat a négy különböző fajta növényt Izrael fiainak négy csoportjával állít­­ja párhuzamba:- az Etrog is olyan, mint a zsidók. Amint az etrognak íze és illata van, éppúgy vannak zsidók, akikben megtalálható mind a Tóra, mind a jócsele­­kedetek...- a Luláv is olyan mint a zsidók. Amint a lulávnak, azaz gyümölcsének, a datolyának, íze van, de illata nincs, éppúgy vannak zsidók, akikben van Tóra-tudás, de nem tűnnek ki jócselekedetekkel...- a Hádász is olyan, mint a zsidók. Ahogy a mirtuszág­­nak van jó illata, de nincs íze, éppúgy vannak zsidók, akik jó cselekedeteikről ismertek, de nem tanultak Tórát...- az Arává is olyan, mint a zsidók. Amiként a fűzfaágnak Ki mit tud? Szukkot 1. Melyik négy növényből áll az ünnepi csokor? 2. Melyik növénynek van illata és íze? 3. Szabad-e aludni a sátor­­ban? 4. Melyik napon mondjuk utoljára az idén a 27. zsoltárt? 5. Melyik napon búcsú­­zunk a sátortól? Küldje be válaszait október 22-ig a szerkesztőségbe. A helyes megfejtők között jutái­­mat sorsolunk ki. * * * Az alábbiakban közöljük a Gut Sábesz 51. számában közölt kérdések helyes válaszait: 1. Favágókkal és vízmerí­­tőkkel. 2. Szodoma, Gomora, Adma és Ceboim. 3. Száz­­húsz. 4. Légy bátor és erős. 5. Lévi fiainak. A heti háftárá ־־ röviden Az utolsó háború Ezékiel próféciáját nehéz megérteni (Jechezkél 38:18- 39:16.). Magóg országából Góg nagy seregekkel, lovakkal és harckocsikkal tör Izraelre. Minden megrendül, a tenger halai, az erdő vadjai, minden ember a földön. Az Örökké­­való bizonyítja, hogy ő az egyetlen ״és kiütöm íjadat bal kezedből és nyilaidat jobb kezedből ejtem ki.” (uo. 39:2.) És ez lesz az utolsó háború, amely után Izrael fiai elégetik fegyvereiket, és fűtenek vele hét évig. Tisztelettel eltemetik az elesetteket, az ellenség halottak is, éppen olyan gonddal, mint sajátjaikat. Maga Góg is kap sírhelyet. Ez­­után következhet a világbéke. Ha Izraelre tör valamilyen ellenség, mindig reméljük, hogy ez Góg és Magóg háború­­ja, az utolsó, amely után következhet a fegyverek elégeté­­se, a holtak elsiratása, de utána a nagyon várt, mindennapi köszöntésünkben is kifejezett béke, az áhított béke. D. G.

Next

/
Thumbnails
Contents