Egység, 1999 (37-40. szám)

1999-11-01 / 40. szám

Egység Csőd a mészárszékben Megemlékezés Obiról, egy igazi tanítóról és közölte, hogy reb Lázár Oberländer elnyerte az állást. Kiderült: a megpo­­fozott fiú a közösség fejének, Freudiger Fülöpnek, volt a fia, aki a szünetben elpanaszolta apjának megverettetése történetét, Freudiger egyből döntött, aki a ros hákol fián kezdi a rendcsiná­­lást, az kikezdhetetlenül egyenes és becsületes, méltó arra, hogy tanítson a Tajrászban. E szellemben szólt az igazgatónak, aki sietve közölte, a meg­­lepett melámeddal a jó hírt, az iskola tanára lett. A vészkorszak alatt eleinte hamis papírokkal Budapesten bujkált. Ez ké­­sőbb lehetetlenné vált számára, ezért egy bizonyos Fränkl nevű ״nyilas” ta­­nítványa segítségével bejutott a Vadász utcai Üvegházba és ott is érte a felsza­­badulás. A háború után folytatta tanári mun­­káját. A pedagógusok akkor sem vol­­tak túlfizetve, különösen, ha tíz gyere­­két kellett eltartani, ezért megvásárol­­ta a Kazinczy utcában, a templom tő­­szomszédságában, a mostani Carmel tréfli étterem helyén működő mészár­­széket. A háború után, az akkor 16 éves Áron fia vezette az üzletet, az apa haj­­nalban, tanítás előtt, majd este, tanítás után be-benézett az üzletbe, segített a kiszolgálásban, a beszerzésben. Mind­­ez sok fáradtsággal járt, az üzlet jól ment, a létszámot bővíteni kellett. Úgy gondolták, az lesz a legjobb, ha főál­­lásban egész emberként vesz részt a vezetésben, hiszen a kóser hús ellátás is dicséretes feladat. Oberländer Lázár otthagyta az isko­­lát. Az első héten akkora volt a forga­­lom, hogy alig győzték a sok munkát. Kíváncsian várták, mit mutatnak a köny­­vek, mennyi lesz a nyereség. Tervezték, nagy beruházásokat tesznek majd az üzletben, erre költik majd a hasznot. De a tisztes haszon helyett tisztes veszteség lett az első hét mérlege. Gondolták, minden kezdet nehéz, jobban megszer­­vezik a feladatokat, még több kuncsaf­­tot csábítanak az üzletbe, majd megjön a várt nyereség. Minden sikerült. Özön­­lőtt a jónép, elkelt minden portéka, iz­­gatottan számolták vasárnap az előző hét hozamát, meglepetésük nagy volt, a veszteség megduplázódott. Oberlan­­der Lázár gondterhelten járt a szobában fel- és alá, és akkor lelki szemei előtt megjelent a makói Vorhand rabbi, aki felemelte mutatóujját, csak annyit mon­­dott: ״Neked tanítani kell”. Visszament az iskolába, teljesíteni a feladatát. A mészárszékben helyreállt a gazdasági egyensúly. 1947-ben az Orth. Hitközség elöl­­járói és rabbijai írásban is kifejezték végül teljesen elolvadt, miközben a gyerekek csak születtek sorba. Akkor jutott Lázárnak eszébe, Vorhand rab­­bi útmutatása, ״Neked tanítani kell”. 1934-ben bezárta az üvegesműhelyt, és felment Pestre, ahol a Tajrász Emesz iskola, a Budapesti Orthodox Hitköz­­ség intézménye, a Dob u. 35-ben pá­­lyázatot hirdetett, melámedi - tanári állásra. Oberländer Lázár jelentkezett. Felírták a lista végére, hiszen az is­­kólának nagy neve lévén, a legjobb erők igyekeztek elnyerni a státuszt. Kapott egy próbanapot, mikor bizonyíthatta rátermettségét, tehetségét. Az volt a szokás, hogy a próbanap folyamán va­­lamikor az igazgató is beült a terembe, hogy megfigyelje hogyan boldogul a gyerekekkel a jelentkező és hogyan ta­­nít. Alig kezdődött el az első óra, már szállt is az első papírrepülő. Ezt még lenyelte volna, de jött a következő és az utána következő papírdarab. Ezt már nem tűrhette. Magához szólította az egyik rakoncátlan nebulót, akit padtár­­sa hangosan arra biztatott, hogy marad­­jón a helyén. A melámed ismerte a mo­­dern pedagógia minden eredményét de némileg mégis híve volt a testi fenyítés­­nek, így odalépett a pádhoz és a párán­­csolgató, társát befolyásolni akaró ifjú­­nak lekent egy nagy pofont. Fagyos csend lett, majd valahogy csak letelt az óra. A szünet elteltével Oberländer Lázár már kezdte volna a második órát, amikor az igazgató, dr. Deutsch Adolf mosolyogva megjelent Újpest, Makó, Paks, Pápa, Budapest, New York. Oberländer Lázár ״rebbe”, tanító, a vérbeli melámed életútjának fontos állomásai. Újpesten született, ott járt az alsóbb iskolákba chéderbe. Hun­­falvára, majd Makóra került, folytatva tanulmányait. Vorhand Mózes makói rabbi felmérte az ifjú képességeit, és megállapította, hogy pedagógusnak termett. ״Neked tanítani kell” - fordult a bócherhez. Igen, de az élet útjai nem mindig egyenesek. 1926-ban Paksra nősült, ahol megtartották az esküvő után szó­­kásos hét napig tartó vigalmat, a sevá brócheszt. Szigorú szokás volt Pakson, hogy a hét jeles nap alatt az ifjú férj egyedül az utcára sem léphetett ki. Lázár ismerte a szokásokat, de nagyon szeretett volna fürdőbe - mikuébe - menni. Ki is osont nagy titokban a házból, de a mikue ajtaját zárva talál­­ta. Nem akarta fellármázni a várost, így inkább az ablakon mászott be, hogy megmártózzon a tükörsima vízben. Az Ausch család feje, reb Dávid, az após, az üveges mesterséget űzte ma­­gas színvonalon. Kitört ablak, ajtó min­­dig akadt, volt munka bőven, tisztes megélhetést nyújtva a családnak. E szakmára megtanította vejét, még egy kis induló tőkét is biztosított számára. A fiatalok Pápára költöztek, az új bálbosz mindent úgy tett, ahogy azt Ausch papától látta, dolgozott hajnal­­tói alkonyaiig, a pénz azonban, a kis hozomány, csak fogyott-fogyott, míg Budapest, 1947: Oberländer Lázár (jelölve) és a ״Tajrász” iskola vezetősége diákokkal. Kérjük, aki valakit felismer a képen (akár önmagát!) írjon szer­­kesztőségünknek, hogy összeállíthassuk a képen szereplők névsorát 4

Next

/
Thumbnails
Contents