Egység, 1999 (37-40. szám)

1999-05-01 / 38. szám

״Jáámaud hábócher Géza ben Avagy: miért könnyezett Hegedűs Géza, a magyar írótár­­sadalom doyenje, amikor megtudta - sajnos későn - hogy őt tulajdonképpen Dov ben Abrahám és Leának hívják. így aztán amikor a Mester (akinek szülei Goldzeler-ből magyarosítottak) nekem szegezte a kérdést: ״nem hiszi el, hogy nekem nincs zsidó nevem”, azt válaszoltam, hogy én, lévén hívő ember, sok mindent elhiszek, de azért engedje meg, hogy utánanézzek. Most rajta volt a sor, hogy csodál­­kozzon. Hogy lehet ennek ma - vala­­hol a 90-es évek közepe táján jártunk - ״utánanézni”? A nagyváradi zsidó hitközség anyakönyveiben - mondom én - ott van leírva milyen héber nevet jegyeztek be, amikor, uram bocsá, kö­­rülmetélték a Mestert. Mert azt ugyan ne mondja nekem, hogy akinek bár micvája volt, nyilvánosan, zsinagógá­­ban, azt nem vették fel nyolc napos korában, hivatalosan és ünnepélyesen Abrahám Szövetségébe... ״Dehogy nem, dehogy nem” mondta a Mester - és hirtelen még sokkal idősebbnek látszott koránál. Biztos voltam benne, hogy most arra a felejthetetlen öt évre gondol amit a Dón-kanyarban és náci koncentrációs táborokban töltött el. ״No de én Pes­­ten születtem, és gondolom itt is volt a circumcisió. Édesanyám feljött Pest­­re szülni, és itt is maradt néhány hó­­napig”. * * * így a helyzet sokkal könnyebb - gon­­doltam. Ahelyett, hogy Romániába kellene utaznom - még a gondolattól is borsódzik a hátam - elég bemenni a Síp utcába, ahol úgy ismernek mint a rossz pénzt. Bemenni az anyakönyvi hivatalba (első emelet, baloldalt) segí­­teni az ott ülő bácsinak a két méteres és ötven kilós fóliánst levenni és kéz­­dődhet a keresés. Mivel a pontos dá­­tumot és a szülők nevét is tudtam, az egész nem tartott öt percig. Tessék: Hegedűs Géza, apja neve Andor, nagyváradi illetőségűek (akkor, 1912-ben, Nagyvárad még nem volt ״külföld”), lakáscímük, stb. Ez egy fél sor a fóliánsban - magyarul. Utána jön a másik fele - héberül: a körülmetélt csecsemő a Dov nevet kapta, apja neve Abrahám, anyja neve Leá. A gye­­reket egy Weinberger Jakab (Jáákov) nevű májI (mohéi) vitte be a Szövet­­ségbe, míg a szándák (koma), Goldze­­ler Géza volt (alaposan gyanítható, hogy ez Hegedűs Géza apai nagybátyja volt). Most jött a neheze. Megmondtam, hogy mire kell. Egy fiatal hölgy hajlan­­dónak mutatkozott, hogy mindezt egy ״hivatalos” papírra legépeli, és beviszi az anyakönyvezető főrabbi úrhoz (Deutsch Jiduhoz), aláírásra. Igen ám, mondta a hölgy, de ez 300 forintba ifjú nevét és apja nevét mondják - hé­­bérül, persze. Nálam, például, Náftáli ben Jichák. Géza bácsi nem jött zavarba. A le­­pergett évtizedek távolságát elegánsan átugorva, kivágta: ״Jámaud hábócher Géza ben Andor - Álljon fel, és járul­­jón a Tóra elébe Géza, Andor fia - így hívtak engem a Tórához,” mondta, majd kíváncsian nézett ránk, várta a hatást. * * * A hatás leírhatatlan volt. Nem is írom le. Kollégám úgy ledöbbent, hogy szó­­hoz sem tudott jutni. Szó szerint elhit­­te amit a Mester mondott, egyrészt elég autentikusan hangzott, másrészt már sokat hallott a százéves asszimilá­­dóról, stb. Egyszer, emlékszem, ma­­gam meséltem neki egy háború utáni élményemet, amikor a Nagyfuvaros utcai zsinagógában úgy hívtak fel a Tórához egy bácsit, hogy ״Jáámaud az a barnakalapos úr a jobb sarokból”. Most már nem tudnám megmonda­­ni miért voltam éppen Hegedűs Géza esetében szkeptikus, és miért árulták el arcizmaim, hogy tamáskodom. Talán azért, mert már egyszer megtaláltam a Síp utcai anyakönyvekben egy neves izraeli - világhírű - író héber nevét? Talán azért, mert Hegedűs Géza bár micvája mégis csak több, mint hetven évvel ezelőtt volt, és akkor ugye, Nagy­­várad esetleg mégsem Budapest volt... Nyolcvanhét éves volt amikor meghalt, nem régen, a Mester, Hegedűs Géza, a magyar írótársadalom doyenje. Közel 100 könyvet írt, ebből az 1963-ban ki­­adott, majd 1994-ben javított kiadásban megjelent (új) Magyar Irodalmi Lexikon csupán néhány tucatot említ. Az első életrajzi változatból 5 év hiányzik; ezt a javított kiadás szerint ״munkaszolgála­­tosként a Don kanyarban, majd német koncentrációs táborokban” töltötte. Ebből az következik, hogy Hegedűs Géza zsidó volt, vagy a mai eufémizmus­­sál szólva ״zsidó származású”. Amikor először voltam nála, erről (is) kérdeztem őt nagyon óvatosan, de ő nyíltan és büszkén válaszolta, hogy nagyváradi vallásos zsidó család sarja - ״nálunk szombatot tartottak és kósert ettek” - majd elmondta, hogy neki bár micvája is volt a nagyváradi nagytemp­­lomban. Rossz szokásom, hogy megkérde­­zem a zsidókat mi a zsidó nevük - fő­­leg amikor könyvet dedikálok - és ez­­zel nem egyszer kellemetlen helyzetbe hozom a megkérdezettet. A hagyó­­mány szerint a neveknek nagy jelentő­­sége van, és őseink annak érdemében szabadultak ki az egyiptomi rabszolga- Ságból, mert nem változtatták meg, nem ״egyiptomiasították” héber neve­­iket. Rabbi Jiszráél Báál-Sém-Tov, a chaszidizmus megalapítója, szokta mondani, hogy ha egy ember elveszti eszméletét, azzal lehet őt magához té­­ríteni, ha fülébe súgják a nevét. Termé­­szetesen a héber nevét... Vettem tehát a bátorságot, és meg­­kérdeztem a Mestert, ha egyszer volt bár micvája, mi a héber neve: a válasz lakonikus volt; kérem, nekem nincs héber nevem!... Hogy, hogy nincs? - kérdezte meg­­döbbenve kollegám, a sáliách, a lubavicsi mozgalom Amerikából Pest­­re származott küldötte, Oberländer Ba­­ruch - hogy, hogy nincs? Volt bár mic­­va és nincs héber név?! (Akkor, évek­­kel ezelőtt, kollegám még nem ismer­­te annyira a magyar zsidókat mint ma és azt hitte nem jól hallott...) Hogy kikerüljünk a kényes helyzet­­bői, megkérdtem a Mestert, emlékszik­­e, hogyan hívták őt fel amikor a Tóra elé járult - ugyanis ilyenkor a 13 éves 6

Next

/
Thumbnails
Contents