Egység, 1999 (37-40. szám)
1999-05-01 / 38. szám
Egység dományos” eredményeket. Ezért tehát kutatásaiban minden tudósnak érvényesítenie kell saját erkölcsi és intellektuális ítéletét. Sokat tanulhatunk a technikai forradalomból, ha megértjük, milyen szerepet játszik életünkben a világegyetem egysége, és a végső megváltás kutatásában végső lépcsőfoknak tekintjük. Végső soron minden tudományos és technikai vívmány a megfoghatatlan és a szublimált iránti nagyobb fogékonyságra tanít minket; a számítógépek, telefonok, televíziók és hasonlók mögött rejlő erők mind láthatatlanok, áldásos erejük és hatásuk mégis világosan felismerhető. Hasonlóképpen el kell fogadnunk, hogy a világmindenség hajtóereje szintén megfoghatatlan és szublimált, s minden egyes dologban meg kell tapasztalnunk a transzcendenst és az istenességet - természetesen magukkal kezdve a sort. Egyszer egy egyetemista kereste föl a Rebbét, akiről hallotta már, hogy egyben tudós is.- A tanítónak nap mint nap hosszú órákat kell töltenie tanulássál és olvasással - mondta. - Hogyan képes a Rebbe emellett még szoros figyelemmel követni a tudómányos eredményeket is? A Rebbe elmosolyodott, és így felelt: _- Én arról nem tehetek, hogy miféle szóbeszédeket terjesztenek rólam mások. A kérdésed már bennem is fölmerült, de egy másik vallástanítóval kapcsolatban, aki a XVIII. században élt, és híres volt tudományos ismereteiről. Az Örökkévaló által teremtett világmindenség az Örökkévaló gondolkodásmódja által meghatározott törvények szerint működik. Ezért tehát, jóllehet a tudomány minden csínjának-bínjának megismerése és módszereinek megismerése komoly tanulmányokat igényel, ha az ember magáévá teszi az Örökkévaló bölcsességét, megtanul az Örökkévaló módjára gondolkodni. Aki pedig így gondolkodik, leszűrheti a tudományos tételek általános elveit, azokat az alapelveket és erőkét, amelyek által az Örökkévaló a világot működteti. Mindez természetesen nagyon lecsökkenti a tudományok részleteinek tanulmányozásához szükséges időt, s azt, hogy mozaikkockánkként kelljen összerakosgatnunk a képet. A New Yorkban megjelent best-seller alapján, amely a Rebbe beszédeinek válogatását tártálmázzá: Simon Jacobson, Toward a Meaningful Life, William Morrow and Company, 294 oldal. dás és magfúzió emberi egyenértékese; az ember belső energiái akkor szabadulnak fel, ha a kényszer és az iránymutatás megfelelő arányú vegyítése révén segítünk neki, hogy az Örökkévaló törvényei szerint éljen, s arra ősztönözzük, hogy ő is segítsen másokat erre az útra kalauzolni. Ez azután láncreakciót idéz elő. Ahogyan az első atom hasadása más atomokat hasít, ugyanúgy minden emberi törekvés és erényes cselekedet olyan energiát állít elő, amely csak fokozódik. Másfelől viszont a negatív magatartás folytán kibocsátott energia megfékezhető, ahogyan a nukleáris láncreakció is. Az atomenergia feltárja előttünk, hogyan tükröződik az egyes emberben az egész makrokozmosz. Az atomban, ahogyan a bolygók a Nap körül, a különböző részecskék a mag körül keringenek, ugyanúgy kering az ember különféle anyagi jellemzője egyetlen mag, a lélek körül. Végül pedig láthatjuk, hogy egy atom sokkal nagyobb energiát bocsát ki, mint amennyi a széthasításához szükséges. Nem olyan sok évvel ezelőtt az atomenergia előállítása még roppant bonyolultnak, sőt talán fölöslegesnek is rémlett. Aztán kiderült, hogy roppant hatékony eszköz. Személyünkét illetően esetleg hasonló fenntartósokkal élünk: nem volna-e egyszerűbb úgy leélni életünket, hogy nem erőltetjük magunkra a lelki élet követelményeit és felelősségét? Talán könnyebb volna, úgy azonban hagynánk kárba veszni legértékesebb természetes forrásunkát, nem használnánk ki a bennünk lakozó belső erőt. Bölcseink leírták: minden ember egy egész világ, és a világ egy személyiség a makrokozmoszban. És csakugyan: a tudomány új fejleményei feltárták, hogy a világ egymástól elválaszthatatlan és egymásra kölcsönösen ható elemek dinamikus rendszere, s az ezt szemlélő ember e rendszerhez szervesen hozzátartozik. A világegyetem már nem tekinthető egymástól független építőkövek halmazának, mivel felfedeztűk, hogy minden anyag - s következésképp minden ember - elválaszthatatlanui össze van kapcsolódva. Ennek az új fizikának egyik legfontosabb hatása, hogy többé nem tartható a tudomány objektivitásának régóta elfogadott elmélete. Ma már tudjuk, hogy a tudós olyan fokon lesz részese annak a világnak, amelyet megfigyel, hogy hatása érvényesül megfigyelése tárgyán. Természetfelfogása következésképp szoros kapcsolatban áll saját értelmével, saját elveivel és saját értékrendjével, amelyek mindegyike nyilvánvalóan befolyásolja az általa elért ״tulójában keresünk, akár elismerjük, akár nem, az az Örökkévaló, a kesztyűben lévő kéz. Ha azonban nem ״kívülről befelé” keressük az igazságot, hanem közvetlenül az Örökkévaló szemével nézünk és alávetjük magunkat törvényeinek, akkor mind többet és többet értünk meg abból, hogy miként és miért működik ez a világ. Mindezek folytán elmondható, hogy a világi vagy tudományos bölcsesség azzal foglalkozik, hogy mi a világmindenség, a lelki bölcsesség pedig a miértjével s azzal, hogy mit jelent ez az ember életében. A hangsúly az ״igazságon” van, nem egy istentagadó tudományon, s nem egy valláson, amely ellenségének tekinti a tudományt. E két alapállás ugyanabban a téves felismerésben gyökerezik, miszerint az természeti világot és annak törvényeit teremtő Örökkévaló nem létezhet együtt saját teremtményeivel. Az a tudományos eredmény, amely ellentmond az Örökkévaló törvényeinek, előbb-utóbb a legszorgosabb kutatómunka ellenére is tudományosan igazolhatatlannak bizonyúl. Mivel a tudomány az utóbbi évszázadokban oly meghatározó mértékben érvényesítette hatását, a ma tudósainak és kutatóinak vállán nagy felelősség nyugszik: nemcsak a tudomány törvényeit kell tanítaniuk, hanem a tudómány szerepét is, hogy mi tudomány, és mi nem. A mai tudomány igazi feladata tehát nem az Örökkévaló tagadása, hanem annak vizsgálata, hogyan tükrözi s világítja meg a tudomány az Örökkévaló gondolkodásának eddig még ismeretlen részleteit; a tudomány csak akkor lesz teljes jogú részese az igazság keresésének. Miként a középkor tudósai tanácsolták gyakran: ״Szeresd Platánt, szeresd Arisztotelészt, de mindenekfölött az igazságot szeresd.” Mit mond rólunk a tudomány? Mindenből, amit csak látunk-hallunk, tanulságokat vonhatunk le. Ha a technikát csupán a személyes kényelem és haladás forrásának tekintjük, csak a végterméket látjuk. Ha azonban mint az istenesség megnyilvánulásaként szemléljük, könnyebben megértjük magát az életet. Az atomenergiából például mégismerhetjük az egyes ember erejét. Ma már tudjuk, hogy még a legparányibb anyagrészecske is tekintélyes mennyiségű energia kisugárzására képes - ugyanígy minden emberben rendkívüli energia rejlik. Hogy lehet ezt az energiát felszabadítani? Azáltal, hogy az illető lelke mélyére hatolva felrázzuk elégedett tespedtségéből. Ez a maghasa4
