Egység, 1998 (32-36. szám)

1998-03-01 / 33. szám

iban - épp oly nevetséges, mint az a szülő, aki választást enged gyermeké­­nek, hogy beoltsák-e vagy sem. Ilyenformán tehát az információ megosztása nem más, mint az okta­­tás egyetlen és nagyon egyszerű módja. Az igazi nevelés - az életre való nevelés - abból áll, hogy meg­­tanítjuk a gyermeket: megmásíthatat­­lan kötelességük az Örökkévaló iránt, hogy erkölcsös, erényes életet éljenek, amely lehetővé teszi, hogy fenntartsák önmagukat, s jobb vilá­­got teremtsenek gyermekeik és az eljövendő nemzedékek számára. Az oktatáshoz tartozik az is, hogy foglalkozunk a gyermekkor paradoxo­­nával. A gyermekből egyfelől hiányzik az a képesség, hogy igazán megkülön­­böztesse a rosszat és a jót, sokkal ke­­vesebb benne az érettség ahhoz, hogy a jót egyszerűen azért válassza, mert az jó, s hogy a rosszat pusztán annak rossz mivolta miatt elutasítsa. Másfelől éppen a gyermekkor az, amelyben az ember lelke és jelleme megformálódik. Ennek okáért a gyerekeket jó szokásokra kell nevelni, meg kell tanítani őket jó és rossz megkülönböztetésére, méghozzá még jóval iskolás koruk kezdete előtt. Ahogy a gyermek idősebb lesz s ezzel egyidejűleg értékrendje és személyisé­­ge változik, egyre nehezebbé válik sze­­mélyisége alakítása. Egyszer egy házaspár tanácsot kért egy rabbitól, hogyan neveljék tizen­­két éves fiukat. A rabbi így válaszolt nekik: - Ezzel a kérdéssel tizenkét évet késtetek. Az ember olyan, mint a fa. Ha egy teljességében ki­­bontakozott fa egyik ágát megvág­­juk, az csak azt az egyetlen ágat érinti. Ha azonban egy magon ej­­tünk egy parányi karcolást, az az egész fa növekedését befolyásolja. Mivel az oktatás maga az élet, így nem ér véget sosem. A hivatalos ok­­tatás az iskola befejezése után véget érhet ugyan, de ahogy növekszik élettapasztalatunk, s ahogy mind in­­kább megértjük, mi a szerepünk a világegyetemben, annál inkább kell a tanulásnak fokozódnia. Nem szá­­mit, hány évesek vagyunk vagy hogy mennyire felvilágosultakká váltunk, mindig fel kell tennünk magunkban a kérdést: mennyire értem igazán, mi is az az értelmes élet? Mennyire va­­gyök boldog? Sokunkat meglephet talán, ha rá­­döbbenünk, milyen zsenge ifjak va­­gyünk is lelkileg, milyen sokat kell még tanulnunk a saját lelkűnkről, s hogy mennyit kell még fejlődnünk ahhoz, Mit, miért és hogyan tanulunk? Neveld az ifjút a maga módján, ha megöregszik sem tér el attól.- Példabeszédek 22:6. Nem nyugodhatunk, míg minden gyermek, fiú és lány nem részesül megfelelő valláserkölcsi nevelésben. - A Rebbe Csak miután elkezdtük ezeket az eszméket beleplántálni a gyermekbe, akkor kezdhetjük tanítani a megélhe­­tés módozataira; az oktatás miértjé­­nek meg kell előznie a hogyant. Matematikára tanítjuk a gyermeke­­két, hogy módszeres gondolkodásra neveljük őket, s hogy boldoguljanak az üzleti életben. Nyelvekre tanítjuk őket, hogy képesek legyenek közöl­­ni mondandójukat. Természettudo­­mányokra tanítjuk őket, hogy meg­­értsék annak a világegyetemnek a fizikai jellemzőit, amelyben élünk. Mindez helyes és jó, és vitathatatlanul Vezetésének négy évtizede folya­­mán a Rebbe szerte a földgolyón több mint kétezer új oktatási intéz­­ménytalapított. 1976-ban, azévet az ״oktatás évének” nyilvánítva, oktatási kampányt indított, amely­­nek keretében több tucat új isko­­la, tábor és tanulmányi program alapjait vetették meg. 1978-ban az Egyesült Államok kormánya a Rebbe születésnapját az ״oktatás napjává” nyilvánította, s ezt azóta minden évben megünneplik. A REBBE SZAVA Rabbi Menachcm M. Schnccrson fontos. Ám ezeknek a tudományágak­­nak egyike sem hat szükségképp arra, hogy miként fog viselkedni a gyermek a mindennapi életben. Miért kell ״rendesen” viselkedni? A történelmet tanulmányozva láthat­­juk, nagyon is lehetséges, hogy va­­laki, aki nagy jártasságra tesz szert valamiben, tegyük fel a természettu­­dományban, tehetségét a pusztítás szolgálatába állítsa. Mikor aztán ezt az illető szemére hányják, s figyel­­meztetik, hogy viselkedjék Teremtő­­je akarata szerint, az illető gyakran teljes meggyőződéssel feleli: ״Engem sok mindenre megtanítottak iskolás éveimben, de azt soha senki nem mondta, hogy miért kell rendesen visel­­kedni.” Az, hogy a gyermeket a maga választotta értékrend szerint engedjük felnőni - abban a hiszemben, hogy nem szabad korlátoznunk személyiségi joga-Miért szükséges az oktatás? Ha létezik olyan eszköz, amellyel közvet­­lenül hatunk önmagunkra, mint embe­­rekre - az az oktatás. Az oktatás a civili­­záció alapja és fenntartója. Hogy gyér­­mekeink testben-lélekben egészséges, teljes értékű felnőttekké váljanak, önzet­­len, értelmes életet élő emberekké, ta­­nítanunk kell őket. De mi jut eszünkbe e szó olvastán: oktatás? Sokunk előtt ugyanaz a kép vetül fel: húsz-harminc, szerető szülei által gondosan kimosdatott gyermek, amint asztala vagy számítógépe billen­­tyűzete fölé hajol. Ebben nincs is semmi rossz - ha nem véljük úgy, hogy ez az egyetlen kép, amelynek az oktatás szó halla­­tán föl kell merülnie bennünk. Az oktatás nem pusztán a megélhetés­­hez szükséges ismeretek megtanítá­­sa, hanem magának az életnek a megértetése. Mi az élet? Az élet az Örökkévaló felismerése s azé a kül­­detésé, amit vállunkra tett: hogy te­­gyük jobbá önmagunkat, és szentel­­jük meg világunkat. Az igazi oktatás a személyiség leg­­mélyebb rétegeibe hatol, s képessé tesz minket, hogy a felfogott informá­­ciót a belülről jövő kreativitás foko­­zására használjuk. Az oktatás azt je­­lenti: mi magunk, barátaink, csalá­­dunk fogékonyabbá válunk a teljes igazság világára, hogy életünket a saját kívánságunknál sokkalta na­­gyobb jónak szenteljük. 2

Next

/
Thumbnails
Contents