Egység, 1998 (32-36. szám)
1998-05-01 / 34. szám
Egység A rebbe levele Elie Wieselnek: A holocaust után...! gyen hát! Neveljen gyerekekét és unokákat, vizsnici chászidok generációit az idők végezetéig! És ez nem csak afféle közmondás, bár nem szó szerint értem: neveljen bár vizsnici vagy lubavicsi chászid gyereket, vagy csak egy egyszerű zsidót. aki a Tóra törvényei szerint él - ha ez így sikerül, az már biztosan jó. És mivel Ön nehéz dolgokon ment keresztül, most pedig itt van Amerikában - ha igazán akarja, akkor ezt el is fogja érni. Az Örökkévaló segítse magát. Levelem talán kicsit hosszúra sikeredett. Ha azonban mégis megházasodik Sávuot után [a levél Peszách ünnepe után Íródott. A szerk.]. akkor már nem volt hiábavaló, hogy megírtam, és az sem, hogy Ön átrágta magát hosszú soraimon. (.Igrot Kodes, a rebbe levelezési gyűjteménye. XXIII. 373-375. old.) nagy családot kell alapítania, sok fiút, leányt és unokát nevelnie. Függetlenül attól, hogy milyen fontos elmesélni a mai generációnak, hogy mi történt velünk, és akármilyen nehéz is megszabadítani magunkat a borzalmas élményék emlékétől, szerintem a legfontosabb feladat azonban mégiscsak az, hogy ״akaratod ellenére élj’’ (Atyák 4:22.). A hangsúly pedig az életen van, az é/efvidámságon, é/etkedven. Más szóval: minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy ki tudjuk szakítani magunkat azoknak a borzalmas élményeknek a karmai közül és rendezett életet tudjunk teremteni a magunk számára: házas életet, zsidó otthont, zsidó családot. Ha Hitler csak egyetlen vizsnici chásziddal kevesebbet tudott kiirtani, már az is biztosan hozzájárul bukásához. LeAz ellenhatást pedig cselekedetekkel kell kifejteni, annak a szellemében, hogy ״minél jobban gyötörték a népet, annál jobban sokasodott és gyarapodott" [2Mózes 1:12.). Eme cél elérésében pedig nem segít, ha szívünk állandóan bánatos az emlékezés terhe alatt, bármily fontos legyen is az. Inkább arra kell ösztönözni, hogy építsük fel a zsidó népet, mégpedig egyszerűen, ״szaporodás, gyarapodás, megsokasodás és megerősödés igen nagyon" (uo. 7.) által, ellenállva a ״végső megoldás" szándékának. Mint minden más dologban, úgy ebben is szükséges, hogy a szóbeli ösztönzésen túl élő példát is mutassunk. És különösen annak, aki maga is átélte a szörnyűségeket, különösen neki kell megmutatnia, hogy Hitler - töröltessék ki a neve - nem érte el a célját. Csakazértis 5765. niszán 24. (1965. május 26.) .. .És most engedjen meg nekem néhány személyes megjegyzést, melyek a szóbámban folytatott beszélgetésünkhöz kapcsolódnak. Az Ön És a uilág hallgatott című cikksorozata ismét eszembe jutatta azt a gondolatot, melyről itt most szólni kívánok. Emlékezni és nem felejteni természetesen igen fontos: .,Emlékezzél meg arról, amit Ámálék tett veled” (5Mózes 25:17.)-mondjaa Tóra, és a bölcsek szerint ez egy tevőleges micvá. Különősen akkor, amikor látjuk, hogy a felejtés egyre nagyobb méreteket ölt. És mégis, az emlékezés a ránk eső feladatok közül csak az egyik. A másik, és talán még sokkal fontosabb feladatunk az, hogy aktívan tegyünk a hitleri és hámáni ״végső megoldás" ellen. dott még meg?" (A levelet lásd keretben.) Házasságkötésünk napján Marion és én gyönyörű csokrot kapunk tőle aláírásával és áldásaival. Még pompásabb csőkrőt küld fiúnk körülmetélésének ünnepére. Szovjetunióbeli utazásom után rendszeresen látogatom, és beszámolok az ott élő zsidók helyzetéről. Bevallom neki csalódásomat: az ottani zsidó közösség passzív, csendes. Meglepetésemre egyetért ezzel, ő is jobbnak tartja a titkos diplomáciát. * * * 1994. június 12-én, egy esős délután, ott vonulok én is a gyászmenetben, amely koporsóját az Eastern Parkwayen kérésztül Brooklynba kíséri. Tízezrek, köztük Franciaországból és Izraelből érkezett férfiák és nők jönnek és jönnek, zsoltárokat mormolnak. A sugárút mentén gyermekék és fiatalok sírva kiáltják: ״Rebbe. rebbe..." Ma az egész zsidó nép árvának érzi magát. Visszaemlékszem vele való találkozásaimra. súlyos mosolyára, kék szemének átható tekintetére, énekére és arra. hogyan tudott éneklésre bírni másokat. Amikor utoljára találkoztunk, megkérdezte, miért nem írtam még meg a könyvet mozgalma alapítójának, a ljadi Snéur Zálmán rabbinak az életéről. Aldását küldte Marionnak és Elisánknak. 5 az ember végigmegy az úton. A rabbi komolyan néz rám. egy harmadik poharat nyújt felém és megtölti a magáét is. Az én kezem már remeg, az övé nem.- Megérdemel egy áldást - jegyzi meg ragyogó arccal. - Válasszon. Mit válasszak? Hogy válasszak? Megzavarodtam.- Akarja az áldásomat azért, hogy újra tudja kezdeni? Akármilyen részeg vagyok, méltányolom a bölcsességét. Az újrakezdés sok mindent jelenthet: újrakezdeni az ivást. az életet, az imádságot: újra hinni. Egyébként ma van a születésnapom.- Igen. rebbe - mondom. - Kérem, áldjon meg engem! Megáld, leönti a vodkát, én is a magamét, aztán elvesztettem az eszméletemet. Valahol kinn. a fűre fektetve ébredek. ahová valaki (talán ő?) a karjában vitt ki. a többiek feje fölött. Pár lépésre tőlem, amint hallom, egy ifjú chászid magyarázza egy tucatnyi embernek a rabbival való találkozásom mély és misztikus értelmét. Egy napon hosszú levelet kapok tőle. melyben Istennel szembeni állásfoglalásómat elemzi. A végére ezt írja: ״Most pedig hagyjuk a teológiát, és beszéljünk valami magánügyről: miért nem házaso- És mi a szokás Lubavicson, rabbi?- Iszunk és lechájimot mondunk az életre: egészségére!- Vizsnicen ugyanígy.- Nagyszerű. Akkor hát: egészségére! Színültig teli vodkáspoharat nyújt felém.- Rebbe - mondom -, Vizsnicen a chászid sosem iszik magában.- Lubavicson sem - válaszolja a rabbi. és egyhajtásra kiüríti poharát. Ezt teszem én is.- Vizsnicen ennyi elég? - kérdezi a rebbe.- Vizsnicen - mondom - ez csak egy csepp a tengerben.- Lubavicson is. Egy második poharat nyújt felém, és megtölti a magáét is. Egészségemre kivánja. én meg az övére, és kiürítjük poharainkat: végül is meg kell védenem Vizsnic becsületét, nem igaz? Minthogy nem szoktam inni. természetesen szédülni kezdek. Már azt sem tudom, hol vagyök. miért jöttem ide. hogy kerültem ebbe a lehetetlen helyzetbe. Az agyam lángban ég. a testem mintha teljesen különvált volna tőlem.- Lubavicson az ember nem áll meg félúton, hanem folytatja - mondja a rebbe. - Hát Vizsnicen?- Ott sem - válaszolom. - Vizsnicen
