Egység, 1998 (32-36. szám)
1998-01-01 / 32. szám
Egység hozzá ereje, hogy ezt egymaga tegye - és ez nem is feladata. Nem vak szolgádat Nyilvánvaló, hogy az Örökkévalót nem a tudatlanok vakbuzgóságával, hanem a kiérlelt intellektus erejével kell szolgálnunk. Van eszünk és van szívünk, van szabad akaratunk, képesek vagyunk örülni: nyilvánvaló tehát, hogy nem vak, robotszerű szolgálatra teremtettünk. Az erkölcsös embernek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy elveit és viselkedését összhangba hozza, hogy olyan elvek szerint éljen, amilyekhez meggyőződése szerint másoknak is tartaniuk kellene magukat. Ha valakinek az elvei nem tükröződnek a viselkedésében, ezzel magának az elvnek a becsületességét kérdőjelezi meg. Ha egy filozófiát nem ültetnek át a gyakorlatba, igazságai kétségessé válnak, mivel gyakorlati megvalósítás nélkül - akárcsak az építész meg nem valósult terve - üresek. Az olyan ember bölcseikedésének, aki kihívóan, érzéketlenül, vagy modortalanul viselkedik, nincs értéke. Az igazán bölcs ember célja az, hogy bölcsességét átültesse a mindennapi élet valóságába, saját gondolkodásmódjába, szemléletébe, beszédébe, viselkedésébe - még olyankor is, mikor egyszerűen csak sétál az utcán, vagy ebédel. Az egység megteremtése Az igazi egység azt jelenti, hogy filozófiánkat személyes és pszichológiai szinten egyaránt alkalmazzuk, s életünk minden mozzanatát az Örökkévalóhoz kapcsoltjuk. Ha ideológiánk és cselekedeteink közt megteremtjük ezt az egységet, elérkezünk egy olyan pontra, amikor már nem kell a könyvekbe néznünk, hogy megállapítsuk, mi a helyes: ez beépül egész lényünkbe. Ösztöneink és cselekedeteink összhangba kerülnek lelkűnkkel és az Örökkévalóval. Tudnunk kell, mit teszünk, és tennünk kell, amit tudunk. Nem csak gyérmekeink példaképeként kell viselkednünk, hanem úgy, hogy barátaink és ismerőseink példaképe is legyünk. Va- Iásítsunk meg minden jó gondolatot. Használjuk az intelligenciánkat az aktuális problémák megoldásában. Segítő kezünk kinyújtása révén mutassuk ki szeretettünket. Adakozzunk és jótékonykodjunk. A gyakorlatban igénybe vett szerényebb tehetség többet ér, mint az igénybe nem vett nagyobb. Gondoljuk végig elveinket, s tegyük Ahhoz, hogy igazán mélyen és tartósan egyesítsünk gondolatot és tettet, kell bizonyos fokú rendszeresség. Még a legerősebb szándék is gyorsan elpárolog, ha nem formálódik tényleges cselekvéssé. Minden cselekedetet bizonyos fokú szellemi felkészülésnek és figyelemnek kell kísérnie. Ám ha valaki nem is kapcsolja össze a gondolatot és a tettet, akkor is erkölcsösen kell viselkednie, mivel az Örökkévaló szándéka végső fokon a magatartásban és nem a gondolatban nyilvánul meg. Történt egyszer, hogy egy üzletember felkeresett egy rabbit, mivel peres ügyében két bírósághoz is fordulhatott, és szerette volna megtudni, hogy melyiktől várhat igazságosabb ítéletet. Az egyik bíró a törvény mély ismeretéről és nagyszerű értelmezéséről volt közismert, a másik emberiességéről.- Számomra nyilvánvalónak tűnik - mondta a látogató a rabbinak -, hogy a nagyobb tudású bíró igazságosabb. A rabbi nem értett vele egyet.- Az igaz, hogy egy bírónál elengedhetetlen a tudás és a tapaszfalat. Énnél is jobb azonban olyan emberre bízni a döntést, aki becsűletesen figyelembe vesz minden érvet, és akiben van annyi alázat, hogy eltekintsen saját lelki állapofától, ugyanakkor szívből együttérezzen mindkét vitatkozóval. Elrpélef és gyakorlat egyensúlya De nincs-e ellentétben egymással a tudás és a cselekedet? Végtére is a tudásba beletartozik az én fejlődése is, míg a cselekvés esetenként azt jelenti, hogy egy-egy konkrét feladat miatt esetenként elhallgattatjuk az én által irányitott ösztönöket. Ha tehát akad egy szabad óránk, hogyan használjuk ki? Hogyan hidalhatjuk át a gondolatok elvont világa és a tettek anyagi világa közötti válaszvonalat? Mindenekelőtt azzal, hogy felismerjük, azért vagyunk itt, ezen a földön, hogy szolgáljuk teremtőnket. A személyes gyarapodás fontos, de önmagában nem cél. Azzal, hogy alázatosan elfőgadjuk az élet egészében ránk osztott szerepet és felismerjük, hogy a világ nem miköröttünk forog; azzal, hogy félretesszük hiúságunkat, és felelősséggel cselekszünk. Úgy hidalhatjuk át ezt a válaszvonalat, hogy felismerjük: mindnyáján tevékeny részesei vagyunk a világ formálásának, de egyikünknek sincs cselekedetté formálása által, s ugyanígy erősebb az a cselekedet, amelyet áthat a tudás. Ilyenfajta integrációt csak úgy érhetünk el, ha felismerjük, hogy az Örökkévaló egyetlen cél érdekében teremtett minket, mégpedig azért, hogy megteremtsük ezt a harmóniát gondolat és cselekedet, test és lélek között. De vajon miért találjuk időnként oly nehéznek gondolataink gyakorlati megvalósítását? Azért mert teremtésünknek épp ez a célja: hogy igába hajtsuk a miránk minden irányból ható erőket. Megadatott nekünk a szabad akarat, hogy megoldjuk ezt a feladatot, hogy egyesítsük érzéseinket és értelmünket, gondolatainkát és tetteinket, s mindezt annak érdekében, hogy olyan egységet teremtsünk önmagunkban, amely a világ többi részére is kihat. De nem volna egyszerűbb, ha az Örökkévaló csak annyit kívánt volna tőlünk, hogy ismerjük Őt, ahelyett, hogy a gyakorlatba át kellene ültetnünk ezt az ismeretet? Miért olyan lényeges a cselekedet? A válasz létünk legalapvetőbb indokának megértésében rejlik. ״Az Örökkévaló azt kívánta, hogy hajléka legyen az alsó világban. ” Hogy az emberi gondolatban és cselekedetben egyfajta kéttősség tapasztalható, annak az az oka, hogy az Örökkévaló az isteni kifejeződés kozmikus megnyilvánulásában kéttősséget teremtett a szellemi és az anyagi között. Míg az Örökkévaló bölcsessége és magasztossága elsősorban a spirituális világban dominál, lényege azonban ebben az ״alsó világban”, c» cselekedetek világában fejeződik ki. ״Az uto|s6 szakasz” Az anyagi világ a záró ív az Örökkévaló kozmikus körében, az utolsó szakasz, amelyhez az igazi egység megteremtése érdekében el kell jutni. És mivel ez a világ a leginkább kézzelfogható, véges része az Örökkévaló által teremtett mindenségnek, az isteni lényeg kézzelfogható és véges dolgokban nyilvánul meg - és ez az emberi cselekedet. A cselekedet az anyagi világ és a test kizárólagos tartozéka. Ha csak tanulásra korlátoznánk magunkat, csupán arra, hogy elsajátítsuk a tudást, ám azt nem alkalmaznánk, sohasem fognánk fel a létezésünk mögött rejlő szándékot. Önmagukban még a legbriliánsabb gondolat és a legerényesebb szándék sem képes egyetlen jócselekedetre sem, nem képes szeretettel nyúlni egy másik ember felé, nem tud változtatni ezen a világon. 3
