Egység, 1997 (28-31. szám)
1997-11-01 / 31. szám
Próza és líra a Máchzoiban kielégületlenül állna és nem értené igazi magasztos mondanivalóját. Ezeket a pijjutokat költőknek kellett volna átültetniük magyar nyelvre, ahogy ezt a ״Lechá Dodi” esetében történt. Ez azonban lassította volna a A ZSIDÓ ÚJÉV ros hásáná שאר הנשה IMARENDJE Máchzor megjelenését, és talán beláthatatlan időre tolta volna ki a kiadás időpontját. A szerkesztőség a járható, kissé előnytelen utat választotta, abban a reményben, hogy valamennyire ez is eléri a kitűzött célt. Reméljük igazuk lesz. A gyors előállítás azonban néhány technikai hibát vont maga után. Az ״Aná B’choach” ima itt is - tévesen - akárcsak az imakönyvben, 44 szóból áll és nem 42-ből. Ez a hiba az Imakönyvben is meg van - onnan vették át. A ״Lechá Dodi" utolsó szakaszánál a Szidurban héberül ez a megjegyzés olvasható: ״Szokásos felállni és a bejárat felé fordulni (nyugatra)”. A lábjegyzetben (a Máchzorban is) ez olvasható: ״Nyugaton, ahol a nap lenyugszik, onnan jön be a Szombat királynő” De mi történik, ha véletlenül a templom bejárata délen van? De mindezek csak szépséghibák. Mindent összevetve a Máchzor impozáns külsejű. Remélhetőleg, a hívők békét és erőt merítenek belőle az elkövetkező esztendőre, és azzal zárjuk az ismertetést, hogy mindnyájan az Elet, az Egészség és*a Béke könyvébe írássunk be: Lösáná Tóvá Tikátéuu. Israel fohásza - A zsidó újév imarendje, Budapest 1997, Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület kiadása, Ara: 2900 forint Dr. J. Z. Moskovits hozzáfűzni ehhez bevezetőhöz. Az Imakönyv nyelve főképpen prózai stílusú, az imák úgynevezett ״ütemes prózai nyelven” íródtak. Ez nagyban hasonlít a Biblia elbeszélő nyelvéhez vagy - olykor - retorikai stílusához. Ilyen szővegek fordítása nem jelent túlságosan nehéz feladatot. Ha az imák talmudi szövegeket tartalmaznak, ezek fordítása is viszonylag könnyen megoldható, kísérő lábjegyzetek használatával. A Máchzor szövegében is vannak ilyen stílusú imarészletek, a szombati imákból átvett részeken kívül az Ámidá (az állva mondandó) fejezetekben. Ezékét az imákat jól le lehet fordítani. Bár a fordító nem mindig tud igazodni az eredeti ״ütemes próza” hullámzásához, de ez nem zavarja és nem csökkenti az ima hangulatát és áhítatát. Más a helyzet a tisztán lírikus részleteknél, mint a ״Lechá Dodi” költeménynél, ahol a kiadók Patai József költői műfordítását használták fel és nem elégedtek meg egyszerű szó szerinti fordítással. A Ros Hásánái Máchzorban sok ilyen, különleges lírai stílusban megszövegezett részlettel találkozunk, amelynek stílusa, mint Kraus írja, ״kissé nehézkes, akadozó, a költemények tele vannak olyan kifejezésekkel, melyeket jobbára csak a pájtán, és szűk köre ismert”. A pijjutokból áhítatosan imádkozni nehéz, és sok neves rabbi élesen bírálta a pijjutoknak az imakönyvbe hivatalos, kötelező jelleggel történő beiktatását. Mégis megmaradtak egyes ilyen ״költemények” kötelező jelleggel. Idővel ezek az áhítatot is növelték, mert a hozzájuk fűzött kommentárok nem fordítótták le, hanem megmagyarázták a nehéz kifejezések eredetét, és e versek, a kialakult hagyományos dallamokkal, megtették a magukét, akkor is ha a szöveg nem volt gördülékeny. Az imádkozó otthonos volt a héber nyelvben és a lábjegyzetek segítségével, a dallam kíséretével megszületett az áhítatos hangulat. A Bibliából merített töredékes idézetek, a különlegesen ״kiagyalt” nyelvtani újítások, nem zavarták a közönséget. A tradicionális melódiák és az ünnepi hangúlát pótolták a tiszta héberség hiányosságait. Ha például a ״Melech Eljön” költeményt átültették volna más nyelvezetre, az teljesen elvesztette volna hatását. Ilyen és hasonló pijjutokat nem lehét szó szerinti fordításban visszaadni. Elvészne belőle a lélek, az imádkozó A magyarországi maradék zsidóságra kétszeres csapást mért a sors az utóbbi évtizedekben - szellemi téren is. A náci üldözések és a kommunista terror korszakaiban, majdnem teljesen megszakadt a kapcsolat köztük és ősi hagyományaik között. A megmaradt zsidó templomok, különösen vidéken, konganak az ürességtől, és az a kevés hívő, aki szombaton, vagy ünnepnapon mégis betér oda, igen nehezen találja meg az utat az ״Éghez”. Egy részük nem is tud rendesen imádkozni, akik pedig - úgy ahogy - el tudják mondani az ima szövegét eredeti nyelven, héberül, nem értik kellőképpen az imák szövegét. Alig vannak olyan imakönyvek, pláne Máchzorok, amelyek segítenének áthidalni a hívek és a hagyományok között tátongó űrt. A meglévő imakönyveket vagy Máchzorokat közel száz évvel ezelőtt fordították le, a magyar fordítás nyelvezete elavult, nem egyszer ״megbocsátó” mosolyt ki az áhítatoskodó arcán — különösen a fiatalokén -, amikor a szőveget olvassák. A kommunista rendszer összeomlása után és a zsidó élet újjáébredése kezdetével nyomban felmerült az imakönyvek, Máchzorok hiányának kérdése. Az első új magyar fordítású Zsidó imakönyvet a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület adta ki Budapesten 1996-ban Saroni Simon fordításában, Oberländer Baruch rabbi szerkesztésében. Naftali Kraus bevezetővel és a szükséges jegyzetekkel látta el a szöveget. A napokban jelent meg a Ros Hásánái Máchzor, ugyancsak a Chábád kiadásában, a fent említett munkatársak közreműködésével. Ha a Szidur (Imakönyv) fordításában sok nehézséggel kellett a fordítónak megbirkóznia, és sokszor kénytelen volt nem szó szerinti fordítással, hanem parafrázissal megoldani felmerülő fordítási feladatokat, a Máchzornál ezek a problémák százszorosán jelentkeztek, s majdnem leküzdhetetlen akadályokat gördítettek a fordító útjába. Naftali Kraus, a Máchzor igen tanulságos bevezetőjében, részletesen és érthetően magyarázza meg ״Mi a Máchzor? Mi a Pijjut?”. Nagyon ajánljuk ezt a bevezetőt áttanulmányozni, mert nélküle a Máchzor ״zárt könyv” marad az olvasó előtt, a fordítás ellenére is. Legyen szabad néhány, a szöveg héber stílusára vonatkozó megjegyzést 6
