Egység, 1996 (23-27. szám)

1996-09-01 / 26. szám

A mezuzá törvénye A mezuzá feltevése Mielőtt a mezuzát az ajtófélfára erő­­sítjük, a következő áldást kell elmon­­dánunk: Báruch Atá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám áser kidsánu bömic­­votáy uöcivánu likboá mözuzá. ״Áldott vagy Te, Örök Istenünk, a Világ Ura, ki megszentelt minket pa­­rancsolataival, s meghagyta nekünk, hogy tegyünk föl mezuzát.” Ezután a mezuzát tokjába helyezve, a belépés iránya szerint az ajtó jobb oldalára kell szögezni, vagy csavaroz­­ni, esetleg ragasztani. Oda kell erősítenünk a mezuzát, ahol az ajtófélfa fölső egyharmada kéz­­dődik. Ha nem tudjuk pontosan meg­­becsülni a magasságot, tegyük inkább följebb, mint lejjebb. A mezuzát ferdén kell feltenni, úgy, hogy teteje a lakás felé mutasson. Ha az ajtófélfa annyira keskeny, hogy a mezuzá nem fér el ferdén, szabad egye­­nesen is feltenni, inkább, mint hogy az ajtón belülre tegyük. (Hayim Halevy Donin: Zsidónak lenni...) szoba, a vécé és hasonló helyiségek ajtaját. Nem kell mezuzát tenni a nyíl­­vános fürdőkre sem. Bármelyik családtag fölteheti a mezuzát, az asszony is, sőt a bár micvá vagy bát micvá kort el nem ért gyere­­kék is, ha elég idősek ahhoz, hogy megértsék ezt a kötelezettséget és an­­nak jelentőségét. Bérelt lakásban a törvény szerint a beköltözés utáni harminc napon belül kell föltenni a mezuzát. Aki saját lakás­­ba költözik, annak azonnal föl kell azt tennie. Kiköltözéskor fenn kell hagyni a mezuzákat, ha tudjuk, hogy utánunk zsidók fognak a lakásba költözni. A mezuzá ősidők óta jelöli a zsidó otthont, és hirdeti a házon, hogy zsidók laknak benne. De magukat a zsidókat is emlékezteti Isten jelenlétére és egyet­­len voltára - valahányszor belépnek ott­­hónukba, vagy elhagyják azt -, valamint kötelességeikre, amelyeket a Tóra tör­­vényei és előírásai tartalmaznak. ״írd azokat házad ajtófélfáira és ka­­púidra!” (5Mózes 6:9.) írja elő a Tóra a mezuzá parancsát. Bár a mezuzá szó szerint ״ajtófél­­fát” jelent, az ajtófélfára helyezett per­­gamentekercset - a kláfot - is mezu­­zónák hívják. A mezuzá kicsi, kézzel írt perga­­mentekercs, amelyre két bibliai szakasz van írva: ״Halljad, Izrael, az Örökké­­való az Istenünk, az Örökkévaló Egy!” (5Mózes 6:4-9.) és ״Ha enge­­delmesen hallgattok parancsaim­­ra...” (5Mózes 11:13-21.) Az összetekert pergamenlapot fa-, fém-, vagy műanyag tokba helyezve erősítik az ajtófélfára. Szabad az ajtó­­félfába vésett üregben is elhelyezni. Ha a háznak több bejárata van, mindegyikre kell mezuzát tenni, akkor is, ha csak egy bejáratot használnak állandóan. A ház belső helyiségeinek ajtajaira is kell mezuzát tenni, kivéve a fürdő­Már 57 évvel ezelőtt is... Páratlan érdekességű dokumentumot tart a kezében az olvasó. Ebből kiderül, hogy már 57 évvel ezelőtt is - a második világháború kellős közepén - fennállott a zsidó kegysze­­rek és így a mezuza-hamisításának veszélye. 1940. január 20-i. számában tette köz­­zé az Ortodox Zsidó Újság (szerkesztője Groszberg Jenő rabbi) az Ortodox központi rabbitanács felhívását, amelyben nyolc ne­­vés ortodox rabbi óva inti a közönséget a hamisított (nem kézzel írott, illetve papírra nyomtatott) mezuzáktól. Miért merült fel ez az aggodalom éppen akkor? A közlemény csak sejteni engedi mi történt: a Lengye­­lországból azidáig behozott kis méretű, ol­­csó mezuzák, behozatala megszűnt (a hé­­bér szövegben ״szívünk fájdalmára” a ma­­gyár fordításból ez kimaradt...) - mivel idő­­közben a nácik elfoglalták Lengyelországot és a lengyel zsidókat gettókba zárták - és mivel a magyar Tóraíróknak még nincs meg a ״megfelelő gyakorlata” kisméretű (s így olcsó) mezuzák írásához, ״nagymérték­­ben fennáll a gyanú azok hamisítására, illet­­ve szabályellenes kiállítására”. A felhívás ״fo­­kozott óvatosságra és elővigyázatosságra” int, de nem mondja meg mit tehet a hívő, hogy ne csapják be hamisított mezuzákkal.” A felhívás egyik érdekessége, hogyaz ortodox-zsidó nagyközönség”-hez szól. Úgy látszik, hogy a többieknek, a nagy többség­­nek, a ״neológok”-nak szerintük jó a ha­­mísított mezuzá is... Alábbiakban közöljük a felhívás teljes szövegét héberül és magyarul. 6 Óvatosság rituálék beszerzésénél! Az országos orthodox központi rabbibizottság a következő felhívással fordul az crthodox-zsidó nagyközönséghez: ״,דעב הרהזא ריסהל לושכמ ונא םיח ינאב ,רזב ררועל י*:חא םשארבו דינכ םינברה םינואגה י*נ לנבד רתא ,יתאו ירחא ןתיאש תוזוזמ םינטק רותא דע םי׳,ד ואב תנידממ .ןילופ ןובאדל ונשפנ ,וקספ םי״ש־םהו ונתנידמב אל ולגרה ןיידע בותכל תדזמ תינטק ,ולאכ ארעו יבד םיניק םתוא בו־ל ינפמ סנטק םריחמו ,ליזה קל ששחה תבירק ,ףויזל תאזל ץא ןיזרזמ אלא םכדירזל אנ חינשיל םושלו ןיע אחיקפ ז*ע רתיב זוע ׳הו םחרי לע תיראש ימע בורקב םוי ׳נ יסל ןעמידי יברת יתפוס ת״ש יתחילס ק*םל ןועמש רפיס ק״קדבא איולרע יאז אנהי ק־קדכא אניאשט שים4 יפוס ןאמסוז דיבר '•הקד טסעפ דעו םינברד .דכשלד :דברמה הפלש יבצ ןיכה רעססארטש ייהקדנא ןעצערנעד יבד־ם ריאס טענב ייתקדנא ילעהטאבמ^ס םעזאפ םייח שטיל לינס ביר קיקדבא ןיידראווניילק ןב ץיצ סיעדיינס יימקדבא רא-ד השמ דנאד־^ס ייהקדבא ^קאמ Fenti felhívás értelme magyarul: Alulírottak ezennel felhívjuk hit­­testvéreink figyelmét alanti körülményre: Híveink a múltban szivesen vásárolták az ismert kis mezüzókat, kis méretüknél és olcsóságuknál fogva. Tekintettel arra, hogy azon kis mezüzók küldése, amelyek eddig Lengyelországból származtak, meg­­szűnt és a mi tóraíróinknak még nincs meg a kellő gyakorlata kis me­­züzók írásához, nagy mértékben fennáll a gyanú azok hamisítására, ill. szabályellenes kiállítására. Ezért, a mezüzók vásárlásánál fokozottabb óvatosság és elővigyázatosság szükségeltetik! Budapest, 1940. évi január havában. AZ ORTH. IZR. KÖZPONTI IRODA RABBITANÁCSA: Schreiber Simon főrabbi, Eger Strasser Salamon főrabbi, Debrecen Rosenbaum Mózes főrabbi, Kisvárda Kohn Farkas főrabbi, Csorna Benedikt M. Márk főrabbi, Szombathely Snyders Bernát főrabbi, Győr Sussmann Viktor rabbi, Budapest Vorhand Mózes főrabbi, Makó

Next

/
Thumbnails
Contents