Egység, 1996 (23-27. szám)
1996-03-01 / 23. szám
Egység esi eredménye, nem pedig a munkalap aljára rótt számok. Hogyan valósítsuk meg elkötelezettségünket egy magasabb cél érdékében való munkálkodásunkban? Úgy, hogy etikusan, becsületesen végezzük dolgunkat. Azáltal, hogy bőkezűen adományozunk jótékony célokra. Oly módon, hogy megértjük: minden egyes új üzleti vállalkozás vagy munkalehetőség valójában egy új lehetőség arra, hogy kiterjesszük az istenességet. Hasonlóképpen: legalább olyan keményen kell arra törekednünk, hogy az Örökkévalót szolgáljuk, mint amilyen keményen dolgozunk saját vállalhozásunkban. Valójában számos párhuzam fedezhető fel az Örökkévaló szolgálata és egy sikeres vállalkozás között. Emberbaráti és szellemi tévékenységünk során arra kell törekednünk, hogy ״profitot” termeljünk, amely meghaladja az eredeti befektetést. Kitartónak kell lennünk: ha az egyik módszer nem célravezető, másíkkal kell próbálkoznunk. Teljesen el kell merülnünk nemes foglalatosságunkban, álmunkban is ezzel foglalkozzunk, s ne tegyünk úgy, mintha csupán fizetett alkalmazottak lennénk. Ki kell aknáznunk a rendelkezésünkre álló forrásokat, és mindig szem előtt kell tartanunk, hogy a számadási köjón a munkánk, és miképpen tegyük a dolgunkát? Az ember valóban arra teremtetett, hogy dolgozzon, de mégis mi végre? Az öncélú munka nem lehét teljesen kielégítő vagy örömöt okozó. Egyre többen döbbennek rá, hogy lehetséges egy nagyon is sikeres karrier, amely ugyanakkor nem párosül a kiteljesedettség érzésévei: ha nem tápláljuk szellemiérzelmi szűkségleteinket, semmiféle anyagi siker nem fog bennünket kielégíteni. Szükségünk van arra az érzésre, hogy munkánk magasabb célt szolgál, hogy pozitív nyomot hagyünk a világon magunk után. Ez vajon azt jelenti, hogy jobban tesszük, ha emberbaráti és spirituális tevékenységgel foglalatoskodunk, s félretesszük munkánkat és karrierünkét? Mielőtt megválaszolnánk e kérdést, vizsgáljuk meg ismét létünk és munkánk értelmét! Ne feledjük, hogy munkánk célja nem más, mint hogy tehetségünket és képességeinket az anyagi világ megjobbításának szolgálatába állítsuk, annak érdekében, hogy jobb, szellemibb hellyé változtassuk. Ezért fel kell ismernünk, hogy életünk elsődleges hajtóereje a spiritualitás, míg az anyagi és a fizikai csupán a lélek önkifejezésének eszköze. Éppen ezért mindent meg kell tennünk, fizikai és szellemi képességeink legjavát kell nyújtanunk, hogy munkánk valóban sikeres legyen - ám mindig szem előtt kell tartanunk, hogy munkánk az istenesség, a nemes és humánus célok eszköze. Ez kifinomult egyensúlyt kíván. Minden erőnkkel munkánkra kell koncentrálnunk, de ugyanakkor nem szabad oly mértékben elmerülni abban, hogy szem elől tévesszük a magasabb célt: mindig legyünk tudatában annak, hogy ami valóban számít, nem más, mint az Örökkévaló és munkánk erköl-Miért teremtette az Örökkévaló olyannak az embert, hogy elégedettsége a munkához kapcsolódjon? Vajón nem lennénk-e jóval hálásabbak és még inkább lekötelezettek, ha mindahhoz, amire szükségünk van, munka nélkül jutnánk hozzá? A válasz erre az, hogy az ember a munkájával válik produktívvá, ezáltal járul hozzá az élethez. Azáltal, hogy az embert olyannak teremtette, hogy legnagyobb örömét saját erőfeszítésében leli, az Örökkévaló a lehető legnagyszerűbb dologgal ajándékozott meg minket: azzal a képességgel, hogy hozzá válhatunk hasonlatossá, egyenrangú társaivá lehetünk a világegyetem teremtésében és fejlődésében. Éppen ezért a munka nem csupán olyasvalami, amivel megkereshetjük a pénzt a kényelmes élethez: a munka az emberi élet természetes kifejezése. A munka nem afféle teher, amelyet kelletlenül, panaszkodva cipelünk, hanem legbenső lényünk, és az élethez történő hozzájárulásunk kifejezőse. Fel kell ismernünk és a legtöbbet kell kihoznunk e becses, velünk született tulajdonságunkból - alkotó, isteni módon kell élnünk vele. Bármit csinálunk is, mindig arra kell törekednünk, hogy túlszárnyaljuk korábbi teljesítményünket. Az ember életének különböző szakaszai között természetesen vannak különbségek, de arra kell törekednünk, hogy minden egyes életszakaszban valami újat alkossunk. Egy gyermeknek, akinek még nem kell a létfenntartással törődnie, eszmélésének éveiben a tanulásban és szellemi-lelki gyarapodásában kell alkotónak lennie; ugyanez igaz az idősebbre is, akinek már nem kell kenyérkereséssel töltenie napjait. Még a szabadság is csak a fizikai munkától való rövid pihenő legyen, de semmiképp se jelentse a szellemi-lelki gyarapodásban való pihenést! Mindenki hatalmas erőforrásokkal és felbecsülhetetlen képességekkel jön a világra. Az alkotókészség egyik része, hogy felfedezzünk ezeket a tulajdonságokat. Ha teljes lényünkkel vetjük magunkat a küzdelembe, jócskán saját elvárásaink felett teljesíthetünk. Bölcseink így mondták: ״Ha valaki így szólna hozzád: »Munkálkodtam, de semmit sem találtam«, ne hidd el szavát! Ha így szól: »Nem munkálkodtam, mégis találtam«, ne hidd el szavát! Ám ha így szól: »Munkálkodtam és találtam is«, készséggel hidd el szavát!” Mi célból dolgozunk? Könnyű azt mondani, hogy egész életünkben alkotnunk kell, de miből áll-2
