Egység, 1995 (20-22. szám)

1995-09-01 / 22. szám

Egység A szombat a miénk... pés! A mindenkire érvényes mini­­műm helyett a mindenki számára más és más maximumot követeljük: mindenkitől a legtöbbet, amit jelen­­leg megtehet. Aki teheti, az szentelje meg a szombat napját, de aki egye­­lőre úgy érzi, hogy nem tudja meg­­szentelni az egész napot, az igyekez­­zék a fennmaradó órákat a szombat­­hoz méltón tölteni, és fokozatosan bővíteni ezt az időtartamot, amíg az egész napra ki tudja terjeszteni. A péntek esti kiddus nincsen szi­­gorú időhöz kötve: akkor kezdődik, amikor már mindenki hazatért a munkából vagy a templomból. A ״házi istentisztelet” kereteit a ház asszonya, tartalmát azonban az egész család áhítata, akarása teremti meg. Hozzátartozik ehhez a közös éneklés és a Szentírás meg más ko­­moly zsidó írások együttes olvasása, tanulmányozása. A zsidóság vezetőinek feladata, hogy ezeket a jóindulatú megtérőket lépésről lépésre közelebb vigyék a teljes szombathoz. Ahogyan a zsidó­­ság történetében oly sok mindent, ezt is a jövőbe vetett bizakodásra kell alapozni, a reményre, hogy a gya­­korlat egyszer majd egészen megva­­lósítja az elvet. És arra a tudatra, hogy csak azt őrizhetjük meg, ami­­re mi magunk fenntartjuk igényűn­­két. A szombat a miénk, csak meg kell tartanunk. (Forrás: Vidor Pál: A Szombat könyve. Javne könyvek 8. kötet.) A mai magyar valóságban a szombat elvesztette egykori közpon­­ti szerepét a zsidók életében. Mit kell tennünk, hogy a szom­­bat ne váljék valamiféle történeti tan­­anyaggá, muzeális relikviává, hanem megmaradjon élő ünnepünknek? Akarnunk kell a szombatot: ha ed­­dig nem tartottuk meg az egészet, akkor fogjunk hozzá, és próbáljuk meg fokról fokra megvalósítani. Jól tudjuk, hogy ezt az utat nem­­csak külső, hanem belső, lelki aka­­dályok is nehezítik. Sokan vannak, akik nehezen tudják leküzdeni gát­­lásaikat. Az a zsidó például, aki már régóta - vagy akár még soha - nem rendezett kiddust, és nem áldotta meg gyermekeit, visszariad attól, hogy most elkezdje vagy újrakezdje. Gyakran találkozunk azzal az álérve­­léssel is, hogy ha nem tarthatjuk meg az egész szombatot, semmi értelme a részleges megtartásnak. ״Ha délelőtt a munkahelyemen vol­­tam, mi értelme, hogy délután ne dolgozzam?” ״Ha a gyerek délelőtt a kertben kapált, mi értelme, hogy idehaza ne rajzoljon, ne írjon?” Ezt a gátlást le kell küzdenünk. A ״vagy mindent, vagy semmit sem" álérvével szemben azt az álláspontot kell kialakítanunk, hogy fenntartjuk a szombat megtartásának követel­­ményét. Késedelem nélkül valósít­­sunk meg belőle annyit, amennyi akaraterőnkből telik! De megállni nem szabad! Tanuljunk, gondolkod­­junk azon, mi legyen a következő lé­evés-ivás által közelebb kerül az Örök­­kévalóhoz, mert táplálkozása is széllé­­mi jellegű. Nekem azonban, aki nem vagyok cádik - kötelességem minél kevesebbet enni. A végén odáig ment hogy már szombaton is szokott böjtöl­­ni (amit egyébként a halacha tilt). Egyszer magához hivatott egy zsi­­dót, akiről tudta hogy nyilvánosan megszegi a szombatot és jól megmos­­ta a fejét. Az illető visszadobta a láb­­dát: a rebbe is megveti a szombatot!- Hogy-hogy?! - kérdezte a rebbe megdöbbenve.- Úgy, hogy a rebbe böjtöl szom­­baton, ami a szombat szentségének megszegése!- Igazad van, fiam - mondta a rebbe - de van egy kis különbség - Tőled mások is eltanulják a helytelen viselkedést, de engem - a szombati böjtöléssel - senki nem fog utánozni... A csernobili rabbi Náchum házá­­ban egy péntek este a gyertya kialudt. Az orosz szolga se szó, se beszéd, gyorsan meggyújtotta, úgyhogy senki nem vette észre. Amikor a rabbi be­­ment a szobába, azt mondta: ״Milyen sötét van itt! Nem látok semmit!” Mondták neki, hogy ég a gyertya, de egyre csak hajtogatta: ״Én bizony nem látok semmit!” Egyszer csak azt mond­­ta: ״Csak nem szegte meg valaki a szombatot a gyertyával?...” Ki is de­­rült, hogy a szolga volt az, aki gyér­­tyát gyújtott szombaton. Reb Méir Jechiél. az osztrovcai rebbe szokása volt hogy rengeteget bőjtölt, a kötelező böjtökön kívül is. Az ember kötelessége hozzászoktatni szer­­vezetét, hogy minél kevesebbet egyen. Az igazi cádik - szokta mondani - az nem családjuk körében, hanem egy­­más között töltik. A templom előcsar­­nokában, a bét hámidrásban gyüle­­keznek a chászidok. A lakoma rend­­szerint igen egyszerű: egy üveg bor, néhány szardínia, hering. Nemcsak az asztal körül, de benn a templomban és künn az udvaron is üldögélnek őre­­gek, és álldogálnak gyerekek. Ahíta­­tosan hallgatják rabbijuk, cádikjuk rendszerint misztikus Tóra-magyaráza­­tait, és rajongó hittel éneklik a kabalisztikus szombati énekeket. Alkonyat idején azután - férje a fi­­úkkal ilyenkor templomban van - a jámbor zsidó asszony abbahagyja az olvasást, és belefog a hagyományos jiddis búcsúdalba: Abrahám, Izsák és Jákob Istene, a kedves, szent szombat már távozni készül. Hozzon az új hét szerencsét és áldást! Ámen, ámen, így legyen igaz, és jöjjön el Dávid fia, a Messiás! Nemsokára hazaérkezik az apa a templomból, sávúd íouval köszönti övéit, és hávdálát csinál. Az előimád­­kozó a község számára már a temp­­lomban elválasztotta, önmaga és a családja számára most ő is elválasztja a szentet a köznapitól. Az otthoni hávdálával kapcsolatban megemlítjük, hogy bor helyett pálinkával, feketeká­­véval is lehet végezni; a hávdálá gyér­­tyát, míg a láng áldására sor nem ke­­rül, a legkisebb gyermek tartja. Érdé­­kés szokás, hogy a hávdálá után a jelenlévők ujjaikat először abba az ital­­ba mártják, amelyben a fonott gyér­­tyát eloltották, azután párnászát, meg­­élhetést kívánva, zsebükhöz érintik. A szombat péntek esti üdvözlésé­­nek ellentéte a Szombat királynőtől való fájó búcsúzás, ״a királynő elkísé­­rése” (meláve máiké). így nevezzük a ״búcsúlakomát”, melyet lehetőleg hosszúra elnyújtanak, hogy a szombat minél később távozzék el. (Forrás: Vidor Pál: A Szombat köny­­ve. Javne könyvek 8. kötet. Budapest.) Két gyertyatartó Rabbi Mose Chájim Efrájim, a Báál Sém unokája, feleségével együtt hosszú ideig nagy szegénységben élt. Péntek esténként az asszony maga készítette agyag gyertyatartóban gyúj­­tott gyertyát. Később gazdagok lettek. Amikor a rabbi egy péntek este haza­­jött a templomból, és a szobába lépett, látta, hogy a felesége örvendezve gyö­­nyörködik a terjedelmes gyertyatartó­­hun. ..Neked most van világos - mond­­ta neki -, nekem akkor volt. 6

Next

/
Thumbnails
Contents