Egység, 1995 (20-22. szám)

1995-06-01 / 21. szám

lem, hogy a Rábánán Káddist csupán rabbik vagy tanult emberek mondhat-A Káddis egy ismeretlen midrásból származó legenda alapján vált a gyászolók imájává. A legenda rabbi Akivárói, a neves tanaitáról szól.

Történt egyszer, hogy rabbi Akivá találkozott egy emberrel, aki fekete volt, mint a szurok, a fején egy óriási csomagot cipelt, és nyílsebesen futott valahová. Akivá megkérdezte, hová szalad és miért cipel ilyen nehéz csőmagot. Az ember kérte, hogy ne tartsa fel, mert a főnökei megharagszanak rá. Akivá tovább kérdezősködött, és megtudta: az illető tulajdonképpen halott, akit az égben arra ítéltek, hogy mindennap egy nagy csomó fát vágjón, amelyen elégetik őt. Akivá kívánesi volt, hogy miért kapta ezt a büntetést. Kiderült, hogy az ember életében adófelügyelő volt, aki előnyben részesítette a gazdagokat, de gyötörte a szegényeket. A bölcs azt kérdezte: ,Nem tudod, hogyan lehetne segíteni rajtad?” ״De igen - mondta a szerencsétlen. - Hallottam, hogy ha lenne egy fiam, aki a közösség előtt elmondaná a Káddist, és a hívek Jöhé somé rábát mondanának utána, akkor felmentenének a büntetés alól.”

Még azt is elmondta az illető, hogy tudtával nincs fia, de amikor meghalt, a felesége állapotos voit... Akivá megfogadta, hogy megkeresi az özvegyet, és ha fiút szült, megtanítja azt a Káddisra...

Elment Lodkiába, ahol laktak, de aki csak meghallotta a halott nevét, elátkozta, és hallani nem akart sem róla. sem a teleségéről, sem a fiáról, akiről azt mondták a rossz nyelvek, hogy nincs is körülmetélve... Akivá megtalálta a kisfiút, körülmetélte, és ezzel bevezette Abrahám szövetségébe. Megtanította héberül olvasni és áldásokat mondani, majd elvitte a templomba, ahol a gyerek Borchut mondott, vagyis áldotta Istent, és elmondta a Káddist, amire a közösség Jöhé somé rábával válaszolt... Ebben a pillanatban a másvilágon feloldották az apa súlyos büntetését. Az megjelent Akivának álmában, és megköszönte, hogy megmentette lelkét a szörnyű büntetéstől... [Ez a szöveg a bécsi Jicchák rabbi Or Záruá című könyvébői (2. rész 11. oldal) ismeretes. Alapja az Elijáhu Zutában közölt legenda lehét, amelynek hőse Jochanán ben Zákkáj, de a legendának több verziója ismeretes, és a Zohár is említi.]

Egyes kommentátorok szerint a Káddis tulajdonképpen ciduk hádin,

11

mondta: ״Jaj a fiáknak, kiknek vétkei miatt leromboltam házamat, felégettem Szentélyemet, és száműztem őket a népek közé!« Mondá erre a próféta: Fiam, nem egyszeri mondás ez, hanem naponta háromszor szól az Örökkévaló így. De ez még semmi. Hanem amikor a zsidók bemennek a templomokha és tanházakba, és fennhangon mondják: »Legyen nagy Neve áldott«, Jöhé Somé rábá mövorách, az Örökkévaló csóválja a fejét, és azt mondja: »Mily boldog is lehet a király, akit házában így magasztalnak (mert amikor a Szentély fennállott, ezzel az áldással dicsőítették ott az Örökkévalót), míg most milyen fájdalmas az apának, aki fiait száműzni kényszerült, és jaj a fiáknak, akiket elűztek apjuk asztalától!«” (Bráchot 3.)

A Káddist mint a gyászolók imáját ezen a néven először Szofrim traktátusa említi olyan összefüggésben, hogy egy bár micuá-kort el nem ért fiú nem mond Káddist.

A Káddis ma ismeretes szövege Amrám gáon imakönyvében jelenik meg először, az áskenáz változatban, míg Maimonides az úgynevezett szfárd változatot ismerteti, amelyben a Jácmách purkáné vijkáréu mösiché (״Sarjasszon megváltást, és hozza el a Messiást!”) mondat is szerepel. A Káddisnak legalább négyféle változatát ismerjük. Ezek a Fél Káddis, az Egész Káddis, a Gyászolók Káddisa és a Rábánán Káddis, amelyet Tóratanulás után, illetve taimudi passzusokát tartalmazó imaszövegek elmondása után mondanaK. Téves az a hiede-A Káddis ősrégi ima, amely eredetileg nem halotti ima volt, hanem Isten nagyságát és szentségét hirdető dicshimnusz. Kezdőszavai, a ״Jitgádál vöjitkádás...”, bibliai eredetűek: Ezékiel próféta használja a kifejezést, Isten nevében, amikor Gog és Mágog háborújáról beszél, amelynek végeztévei Isten ״nagynak és szentnek” bizonyúl, és megismerteti magát a népek szeme láttára (Ezékiel 38:23.).

Arámi nyelvű szövegének egyes részei már a Második Templom idején ismertek voltak. Azért arámi, hogy a héberül nem tudó, ám háárec zsidók is értsék. A Talmudban egyik passzusa, a Jöhé somé rábá mövoräch (״Legyen nagy Neve áldott...”) ismert, amire a közösség óménnal válaszolt (Bráchot 57.). Josuá Ben Lévi, az ismert Talmud-bölcs szerint: ״Aki teljes szíwel-lélekkel mondja a Jöhé somé rábát, annak megmásítják a rossz végzést, amelyet helytelen viselkedése váltott volt ki” (Sábát 119.).

Egy taimudi legenda Illés prófétával | hozza összefüggésbe a Káddis eredeti szövegének magvát: ״Mondá rabbi ! Joszé: egy ízben úton voltam, és beן mentem Jeruzsálem egyik romos házába, hogy imádkozzam. Jött Illés próíéta, Kinek emlékezete áldott, és vart ן rám az ajtó előtt. Amikor befejeztem az j imát, és kölcsönösen üdvözöltük egyj mást, megkérdezte a próféta, minek i mentem be a romházba. Mondtam, hogy imádkozni... Majd azt kérdezte, mit hallottam a romok között. Mondtam, hogy hallottam egy égi hangot, amely búgott, mint egy gaiamb, és azt

'emetőlátogatás, gyaszbeszed

A temetőlátogatás, az ősök sírjára leboruini és ott imádkozni ősi, bibliai eredetű szokás. A Talmud szerint Kálév elhagyta kém társait, es elment | Hebronba, hogy ott az ősatyák sírjánál imádkozzon (Szotá 34.). Régi szó- 1 kás a halottak sírjára sírkövet állítani, időnként, főleg járceitkor. a sírt megí látogatni, és ott zsoltárokat, valamint erre az alkalomra írott imákat elmon׳ dani. például az El máié ráchámimot. A szülők lelkiüdvéért egy évben négyszer mondunk Jizkor - ״magyarul” Mázker - mat: uom Kippurkor és a három zarándokünnepen. Az idők folyamár. több imagyűjtemény alakult ki, amelyek a különleges temetői imákat tartalmazzák, ilyen a Mááne Láson (magyarul is megvan), a Máávár Jábok, a Széfer Háchájim stb.

A gyászbeszédek, a heszpedek régi szokáson alapulnak, de fontossá| gi sorrendben csak a halottmosás, az időben történő temetés es a tíz férfi ן jelenlétében elmondott Káddis után következnek. Rabbi jelenléte egyáltalán sehol nincs előírva: a halott érdemeit bárki, aki ismerte, méltathat- 1 ia. Emiatt egy temetést több nappal elhalasztani - például, hogy éppen 1 vasárnapra essen - egyenlő a halott meggyalázásával. Chászid szokás I szerint egyáltalán nem mondanak gyászbeszédet az elhunyt telett, csu! pán zsoltárokat és az Él máié ráchámimot.

A Káddis története