Egység, 1995 (20-22. szám)

1995-03-01 / 20. szám

א ח ד ר ת "A TEREMTŐ, A TÓRA ÉS A ZSIDÓSÁG - EGY EGYSÉGET ALKOT״ (ZOHÁR) MINDEN ZSIDÓ LAPJA Legyen minden zsidó otthon szentély! és áldás mondható, például étkezés előtt és után. A szívjóság cselekedetei. A zsi­­dó otthonnak, azonkívül hogy adó­­mánygyűjtő perselyeket tartanak ben­­ne, olyan helynek kell lennie, amelyet áthat a vendégszeretet. Jó cselekede­­teink során testünket-lelkünket és anyagi javainkat egyaránt mások és tágabb értelemben a közösség javára kell fordítanunk. Az említett három elem, a Tóra, az imádság és a jótékonyság jelen vannak a zsidó otthonban, ugyanakkor arra kell törekednünk, hogy ezeket maga­­sabb szintre emeljük, és családi éle­­tünknek elengedhetetlen, alapvető ele­­mei legyenek. A Szentírás külön szól a gyerme­­kékről: “Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, majd ha megöreg­­szik, akkor sem tér el attól.” (Példa­­beszédek 22:6.) Éppen ezért rendkí­­vül fontos, hogy a zsidó gyermek szó­­bája is mikdás meáttá, kis szentéllyé váljék azáltal, hogy megtelik a Tórá­­val, az imádsággal és a szivjóság cse­­lekedeteivel. Ezt könnyen elérhetjük, ha a gye­­rek szobájában jól látható helyen elhe­­lyezünk egy Chumást vagy más tórái könyvet, egy imakönyvet és egy per­­selyt. Ezeknek a tárgyaknak a jótékony hatása nyilvánvaló, hiszen arra fogják ösztönözni gyermekünket, hogy több időt fordítson a tanulásra, az imára és a szívjóság cselekedeteire. [A jótékony hatást növeli, ha ezek I a szívjóság cselekedeteit az egész vi­­lágra, és különösen a zsidókra. Az isteni parancsolat igy szól: “Az O útjain járj! és “kövesd” az Örök­­kévaló útjait! Éppen ezért a zsidó ott­­honban lévő kis szentélynek is magá­­ba kell foglalnia a Szentély három pil­­lérét. A Tóra. Otthonunkat olyan hellyé kell alakítanunk, ahol a Tórát rendsze­­résén tanulmányozzák. A lakásunkban A REBBE SZAVA Rabbi Menachem M. Schneerson legyen minél több szent könyv, ame­­lyeket használunk is, hogy szellemük betöltse a házat. Az imádság. Otthonunkat olyan hellyé kell tennünk, ahol rendszeresen “művelik az imádságot”. A napot a Módé áni, “Hálát adok...” imával kezdjük, amelyet rögtön ébredés után mondunk el, és este a Háskiuénu, az “Engedj békével lepihennem...” imá­­val fejezzük be, amely a lefekvés előtti Smá része. Napközben is számos ima A TARTALOMBÓL Nem lehet párbeszéd! 2-4 Könyvismertető 8-10 A rebbe véleménye a Kasztner-ügyről 4 Kérdés - felelet A chaszidizmus 10 Nem vagyunk ״Mózes-hitű magyarok”! 5 Magyarországon 7. 11 Tánjá - a közepesek Zsidó világhíradó 12 könyve 2. 6-8 Egységben az erő 12 A Szentírásban ezt olvashatjuk: “Készítsenek nekem szentélyt, hogy köztük lakjam!” (2Mózes 25:8.) Böl­­cseink magyarázata szerint ezt a sza­­kaszt - mivel nem azt mondja: “ab­­ban” (a Szentélyre utalva), hanem azt: “köztük”, többes számban - úgy kell értenünk, hogy minden egyes zsidó szívére, lelkére és minden egyes zsidó otthonra vonatkozik. A Tóra és a benne foglalt párán­­csolatok örök érvényűek. Éppen ezért a parancsolat, hogy szentélyt emel­­jünk, ma is érvényes, még ha napja­­inkban nem áll is a Szentély. Mint zsidóknak mindennapi éle­­tünkben az a célunk, hogy saját ma­­gunkat és otthonunkat mikdás meáttá, “kis szentéllyé” változtassuk, hogy az Örökkévaló bennünk és ott­­honunkban lakozzék. Gondolataink­­nak, szavainknak és cselekedeteinknek arra kell irányulniuk, hogy szívünket és otthonunkat kis szentéllyé alakítsuk. Ezt akkor érhetjük el, ha szívünk és otthonunk minden tekintetben tükrö­­zi a Szentélyt, amely magába foglalta a három pillér forrását, és amelyen az egész világ nyugszik: a Tóráét, az imádságét és a szívjóság cselekedetei­­ét (Az atyák bölcs tanításai 1:2.). A Tóra. A Tórát a Szentélyben a Szentek Szentjében (a legbelső szén­­télyben) álló frigyláda képviselte, amelyben a kőtáblákra vésett Tízpa­­rancsolatot elhelyezték. Amint Mózes befejezte az írott Tórát, a széfer To­­rát (a tekercset) a frigyláda mellé he­­lyezték a Szentek Szentjében. Az imádság. A Szentélyt “az ima házának” és “a mennyek bejáratának” nevezték, mivel minden ima a Szén­­tek Szentje felé irányult, és azon át emelkedett a mennyei szférákba. A szívjóság cselekedetei. A Szentélyben volt az aranyból készült asztal, amelyre a színkenyereket he­­lyezték. Ez azt jelképezte, hogy az Örökkévaló erről a helyről árasztotta 5755 2ÁDÁR 1995. MÁRCIUS

Next

/
Thumbnails
Contents