Egység, 1993 (12-15. szám)
1993-12-01 / 15. szám
eszme, vagy a hagyomány megőrzésemegmaradása mellett. Egy jellegzetes példát mutat erre a különös, kényszerű helytállásra Jehuda ben Bává esete, amelyet könyvünk részletesen ismertet. A mester Hadrianus császár zsidóüldözéseinek legsötétebb korszakában (i.sz. 135- 138 között) élt, amikor a legkiválóbb mestereket halálra kínozták, amikor tilos volt Tórát tanítani, tilos volt továbbadni a tudást. A Bar-Kochba szabadságharc leverése után a kegyetlen diktatúra arra törekedett, hoy végleg kihaljon a zsidó vallás és a zsidó kultúra. Tilos volt rabbit avatni Izraelben, nehogy folytatódjék a zsidó hagyomány. Halálfia legyen a felavatott és a felavató, valamint az a város, amelyben a szörnyű “bűnt” elkövették - így hangzott a kegyetlen parancs. Az ősz mester, Jehuda ben Bává, öt legkiválóbb tanítványával kivonult két, hegyek között fekvő város, Usa és Sfárám mesgyehatárára, s ott a senkiföldjén, a szabad ég alatt avatta fel őket. Amikor a római katonák rájuk bukkantak, az öreg rabbi menekülésre bíztatta tanítványait, de azok nem akarták elhagyni mesterüket. “Meneküljetek, - szólt hozzájuk -, nektek élnetek kell és folytatnotok kell az én munkámat, jómagam azonban olyan vagyok már velük szemben, mint egy darab kő”. Az öt tanítvány egyike, Simon bar Jocháj, a zsidó misztika, a kabbala legnagyobb mestere lett, egy másik, Méír, pedig a szóbeli Tan, a Talmud alapját képező Misna rendszerét fektette le. A jelen könyv Kraus Naftali (az izraeli héber nyelvű Maariv című napilap és A Hét Tükre című magyar hetilap főműnkatársa) magyarországi könyvsorozatának (“Az ősi forrás”) harmadik részeként látott most napvilágot. Az első kötet a Tórát (Mózes öt könyvét) mutatta be a hagyományos hetiszakaszokra bontva, a második a Biblia prófétai szakaszait, a haftarákat, ahogyan azokat a zsinagógában felolvassuk, így c mostani kötet immár a szóbeli Tan láncolatával egészíti ki az írásbeli Tan, a héber Biblia sokezeréves, ősi épületét. Ez a mostani, a harmadik kötet - szerény véleményem szerint- a legjelentősebb valamennyi között, mert egy sajnálatos módon kevéssé ismert és magyar nyelven mindmáig nehezen megismerhető világról ad átfogó képet az érdeklődő olvasó számára. A szerző mindhárom műve azonban kétségtelenül missziós jelentőséggel bú־: hittel és tudással küzd a nálunk sajnos olyannyira általánosasá vált felejtés és hitetlenség, az identitásvesztés és az asszimiláció ellen. Raj Tamás főrabbi: Kraus Naftali új könyvéről eredményezett: a kétezerötszázból általa kiválasztott 55 mester jól reprezentálja a talmudi kor fejlődését, sokszínű és mindmáig szóló tanításait. Szerzőnk jól választott abból a szempontból is, hogy a szigorú vallási páráncsők ismertetése helyett egyéni emberi életutakat tár elénk, a talmudi mesterek életútját. Változatos sorsokkal ismerkedhetünk meg: a tudomány fellegvárába elmerült szentéletű rabbik mellett helyet kapnak a közéletben résztvevők is, akik maguk formálták a történelmet, akik forradalmak és hős szabadságharcok szervezői vagy vezetői voltak. S persze, embéri gyarlóságaikkal is megismerkedhetünk: a Talmud nem idealizál, de tudnunk kell, olykor a történelem viharaiban a mégoly gyarló emberi vonások is hősiessé nemesedhetnek. A küldetés lényege, ami minddannyiukat jól jellemzi: megőrizni a zsidóság fáklyáját a Szentély pusztulása után mind Jeruzsálemben, mind a száműzetésben, Babilónia nevezetes városaiban, s ez olykor emberfeletti terheket rótt a mesterekre. A közélet ingoványos talaján kellett megvetniük a Iábukat, hogy gondoskodhassanak a jövő tudományos fejlődéséről, a zsidóság szellemi életének felvirágoztatásáról. A történelem gyötrelmes korszakai még a gyarló emberből is hősöket formáltak, amikor kiállásra késztették az isteni Nem véletlenül szóltak a régiek a Tálműd tengeréről, hiszen csak nehezen átlátható az a végtelen tudásanyag és kultúrkincs, amelyet közel egy évszázad alatt (az “írástudó” Ezrától Ráv Ásiig) gyűjtöttek egybe az ókori zsidóság bölcsei, vagyis az időszámításunk előtti 5. század közepétől az i.sz. 500-ig. Maga a Talmud (a bevezető kötettel együtt) 64 vaskos fóliánst tesz ki, holott a Talmudban - mint köztudomású - egyetlen fölösleges betű, egyeüen fölösleges szó sincs. És akkor még nem beszéltünk a példázatos zsidó írásmagyarázat tárházáról, a mintegy száz kötetre becsülhető midrásirodalomról. Hasonlatunknál maradva (mármint a Talmud tengerénél), tudnunk kell: aki úszni tanul, nem ugorhat fejest a mélyvízbe, aki először száll a tengerre, nem indulhat kicsiny sajkával a nyílt vizekre, így mi is jobban tesszük, ha gyakorlott tengerészre bízzuk magunkat: Kraus Naftali ezen a téren is jó kormányosnak bizonyúl. A tenger többféle úton-módon ismerhető meg: cseppenként, szintenként, végigevezve partjai mentén, vagy ami a legjobb, a tengeráramtól sodortatva kérésztülhajózni az óceán közepén. Szerzőnk ez utóbbi megoldás mellett döntött. Nem csemegézik a Talmud könyveiből, nem mazsolázza ki az általa vélt legszebb tanításokat, mint korábban oly sokan tették. Nem keresteti meg velünk a sekély tengerparü partszakaszokat, a közismertebb, már-már szinte közhelyszerű talmudi idézeteket, de nem is kényszerít bennünket az óceán mélyebb rétegeibe, a pilpul (a vallástörvény jogi elemzésének) olykor akadémikus vitáiba. Hanem - nagyon helyesen - a tengeráram fősodra mentén haladva, a nagy talmudi mesterek egyéni életén és példáin keresztül mutatja be az ókori zsidó tudomány tárházát. Nem könnyű vállalkozás ez sem, hiszén aTalmudból összesen mintegy 2500 tudós nevét ismerjük. Gondoljunk bele, milyen félelmetesen nagy szám ez, hiszén ezen felül az egyetemes tudománytörténet sem ismeri több tudós nevét az ókorból és a középkorból együttvéve, Oxfordtól Rómán átPekingig összesen! Végül a kényszerű válogatás, amely a szerző vállára nehezedett, szerencsés döntést A TALMUD BÖLCSEI ARCKÉPCSARNOK AZ ŐSI FORRÁS SOROZAT (3) NAFTALI KRAUS
