Egység, 1993 (12-15. szám)

1993-06-01 / 13. szám

Igaz történet A VÁLÓOK A BRIT MILÁ ... Az alábbi történetet egy nemrégiben Oroszországból az USA-ba emig• rált asszony mesélte el, aki ott volt a bírósági tárgyaláson mint minden rendes zsidó fiúnak. “Tér­­mészetesen” - feleltük. Erre ő gyorsan elővette a kését, és mielőtt még észbe kaptunk volna, felismertük volna, hogy mi történik, meglett a brisz. A hallgatóság mindent elsöprő hahó­­tában tört ki.- No, bábuska, befejezte a viccelődést? - kérdezte a bíró.- Én mindent elmondtam - mondta a nagymama. - De azt is tudnia kell, hogy nagyon boldog vagyok.- Boldog?! - ordított a bíró. - Ugyan mitől?- Attól, hogy a mi kicsi unokánk körül lett metélve. Akárcsak maga, üsztelettel... Maga talán nem büszke arra, hogy zsidó? A bíró minden próbálkozása ellenére sem tudta megállítani a közönség kaca­­gását. Visszahívta a férjet.- Mondd, elvtársam, ezen a szeren­­csétlen eseten kívül van-e más okod is arra, hogy elhagyd a feleségedet?- Nincs, bíró elvtárs, semmi okom nincs rá.- Ha azt mondom, hogy az asszonyod nem bűnös, kész vagy-e visszatérni hozzá?- Természetesen - felelte a férj.- Nos, halld az ítéletemet! A feleséged ártatlan. Egyértelműen a nagyszülők a bűnösök abban, hogy kitartóan ragasz­­kodtak ehhez a vallási előíráshoz. Ötven rubelra büntetem őket. így döntött Gomel szovjet bírósága! A közönség a bíróságról kijövet egy­­folytában azt tárgyalta, milyen ravaszul kitalálta a házaspár, hogy körülmetéltesse a gyereket, de a magas beosztású papának a haja szála se görbüljön meg emiatt... A mohéi kilétét nem fedték fel. De mindenki tudta, hogy az egész városban egyetlen mohéi maradt, reb Jicchák Elchonon Sa­­galov, egy fiatalember, aki tíz évig tanult a híres lubavicsi jesivában... ennivalót vásárolni, és ott hagytam a gye­­reket, aki a kiságyában aludt. Én biztos voltam benne, hogy bezártam az ajtót, amikor elmentem. Kissé tovább maradtam el, mint számítottam. Képzelje el, mennyi­­re megijedtem, amikor tárva-nyitva ta­­láltam a szobánk ajtaját! Körülnéztem, és láttam, hogy semmihez sem nyúltak. De hirtelen rádöbbentem, hogy nincs ott a gyerek. Nem volt egyetlen ember sem a házban, akit megkérdezhettem volna, és semmi nyoma nem volt tolvajnak. Mint egy őrült, kirohantam az utcára, és ott megláttam a szüléimét és a férjem szüleit. Képzelje el a megkönnyebbülésemet, ami­­kor láttam, hogy édesanyám karjában tartja akisfiamat! Próbált megnyugtatni, ho^y csak egy kicsit sétáltak a gyerekkel. En hittem nekik. De amikor hazavittem a fiamat, és üsztába tettem, dühbe gurultam. Hogy tehették ezt a szüleim?- Rettenetes... - csóválta a fejét a bí­­ró. - Hihetetlen, hogy a modern szovjet­­köztársaságban még mindig léteznek ilyen vallási praktikák! Nos, jöjjenek a gyerek nagyszülei! A négy nagyszülő egymás mellett állt. Mindkét nagyapának szürke szakálla volt, és hosszú, fekete kabátot viseltek. A nagy­­mamák fejét kendő fedte. Az egyik - aki a többieknél valamivel többet tudott oro­­szül beszélt a többiek nevében is.- Tisztelt elvtárs, bevallom, semmi rosszat nem látok abban, hogy - mint minden zsidó fiúnak - az unokámnak is volt brisze. De szeretném, ha tudná, hogy nem szán­­dékosan tettük: ez csak úgy megesett... A terem visszhangzott a hallgatóság hahotájától. A bíró csendet kért, majd gúnyosan megkérdezte:- Ugyan, bábuska, hogy eshet meg egy kö­­rülmetélés “csak úgy”?- Levittük sétálni a kis­­unokánkat. Ismeretlen ut­­cába tévedtünk, ahol még sosem jártunk. Egyszer csak arra jött egy ismeret­­len ember, és megkérdezte, akarjuk-e, hogy az unó­­kánknak is legyen brisze, 1924-ben történt, amikor Oroszország vallásos lakosaira óriási nyomást gyako­­roltak, hogy eltérítsék őket hitüktől. Sokan voltak azonban - még kommunista párt­­tagok is akik hűek maradtak vallásuk­­hoz. Számos zsidó is volt, aki jó kom­­munistának vallotta magát, miközben megőrizte zsidó hitét. Ilyen ember volt az is, aki a nagy szenzációt keltette Gomelben. Röviddel azután, hogy felesége életet adott első fiúgyermeküknek, váratlanul kijelentette, hogy elválik, mert a felesége körűimé­­téltette a fiukat. A kommunistáknak ez jó alkalom volt arra, hogy megmutassák Gomel zsidó la­­kosainak, miként képes egy fiatalember még a családi köteléket is feláldozni a pártért. Azonnal neki is fogtak a nyilvános válóperi tárgyalás megszervezésének. Nagy hírverést csaptak ennek érdekében, és amikor eljött a tárgyalás napja, zsúfo­­lásig megtelt még a karzat is. A bíró, aki maga is zsidó volt, először a férjet szólította. - Mondd meg nekem, elvtárs, hű tagja vagy-e a pártnak! - kér­­dezte.- Természetesen az vagyok - válaszolt a férj, és részletesen beszámolt arról a fontos beosztásról, melyet a kormányzati hierarchiában betöltött.- Szeretted-e mostanáig a feleségedet? Jól éltetek? - kérdezte a bíró. A férj igenlően válaszolt.- Nos akkor, elvtárs, mi történt, hogy most el akarsz tőle válni? - így a bíró.- Bíró elvtárs, a feleségem szült egy fiút. Én azt terveztem, hogy igaz kom­­munistaként fogom őt felnevelni. És akkor egyik nap, mikor hazamentem, óriási meg­­döbbenésemre azt tapasztaltam, hogy a fiam körül van metélve... Álltam volna őrt mellette naphosszat, elhanyagolva a kommunizmus építése érdekében kifejtett fontos munkámat? A feleségem a felelős! - mondta szenvedélyesen a férj.- Lépjen elő a feleség! - rendelte el a bíró. - Elvtársnő, vétkes ebben a szörnyű bűncselekménynek az elkövetésében?- Bíró elvtárs - szipogta az asszony -, ez nem igaz. A férjem nem akar meg­­hallgatni engem. Mi egyetlen szobában élünk, egy másik ember házában, amit tőle bériünk. Egyik nap el kellett mennem Váltott műszakban több száz gyerek készítette el Peszáchra az ősök kenyerét a Civot HáSém Talmud-Tóra Klub Nagy Macesz­­sütésén. Az egyik csoport foglalkozásáról a Duna TV is riportot készített, amelyet az ünnep utáni estén mutattak be 11

Next

/
Thumbnails
Contents