Egység, 1992 (8-11. szám)
1992-04-01 / 9. szám
Mi, akik tudjuk, hogy a hithű zsidónak még az állat vérét sem szabad fogyasztania, ezért a zsidó háziasszony besózza és kiáztatja a húst, nehogy egyetlen csepp vér is benne maradjon, ma megmosolyoghatjuk a vérvádat mint a primitív múlt kísértetét. Ha azonban az emberi ostobaság és a vallási bigottságba rejtőző zsidógyűlölet mai megnyilvánulásait tekintetbe vesszük, semmi okunk az optimizmusra. Peszach a szabadság ünnepe. A széderestén, az őrködés éjszakáján a zsidók, Istenben bizakodván, nem félnek semmitől. Igen ám, de a háláchá előírja, hogy “bizonyos időkben” nem ajánlatos vörösbort használni, mert az tápot adhat az ostoba vérvádnak. * * * Mennyi szimbólum rejlik abban, hogy éppen Peszách, a “zsidó húsvét”, a szabadság ünnepe esik egybe a vérvádak évadával! A vérvád a gálut mindenkori velejárója, s nincs helyhez vagy időhöz kötve... Áchád Háám, a nagy zsidó gondolkodó - tipikus zsidó logikával - igyekezett valami pozitívumot felfedezni a vérvádban. Következtetéseit így foglalhatjuk össze: a vérvád a legjobb bizonyítéka annak, hogy létezhetik olyasmi, amiben az egész világ mást mond, mint a zsidók, és mégis a zsidóknak van igazuk... Ez a “bizonyíték” azonban túl sok fájdalmat okozott már. Ha mégis szükség van rá, akkor a vigasz sovány vigasz... Naftali Kraus f ץ ISMÉT KÖSZÖNETÉT MONDUNK mindazoknak, akik adományaikkal segítségünkre siettek. Munkánk — amelyért természetesen nem kapunk fizetést - igen sok kiadással jár. Akik a magyarországi zsidóság oktatását és nevelését támogatják, azok ennek a zsidóságnak a fenntartásában, megőrzésében segítenek nekünk. Alapítványunk bankszámlaszáma: MKB 203-29172-7007. Minden segítséget köszönettel fogadunk. Néhányan azok közül, akik nagyobb összeggel támogatták munkánkat, és hozzájárultak nevük közzétételéhez: Réti Imréné 10 000 forint Dr. Pap János 10 000 forint Deblinger Edward 5 000 forint Réti Róbert 2 000 forint Kéri Lajos dr. 2 000 forint Major Tamásné dr. 1 500 forint l Máté László 1 200 forint , tek” az eszlári zsidók bűnössége mellett... Ki tudja, nem fognak-e ezek a “művek” a szabad Magyarországon is megjelenni? Esetleg már meg is jelentek... Az utolsó, világhírhedtségre szert tett vérvád Oroszországban történt. 1911-ben a kijevi Mendel Bejlist vádolták egy 12 esztendős gyermek meggyilkolásával. Két évig tartották vizsgálati fogságban, mialatt az orosz parlamentben az antiszemiták szakadatlanul az oroszországi zsidóság kiirtásával fenyegetőztek, s végül egy hónapos tárgyalás után mentette fel az esküdtszék. A nemrég kimúlt Szovjetunió ázsiai részeiből még a hatvanas években is érkeztek riasztó hírek antiszemita kilengésekről, amelyeknek hátterében a vérvád állt... * * * A 17. századig a zsidó varázslattal kapcsolatos hiedelmekre, babonákra, tévhiteken alapuló rögeszmékre alapozták a vérvádat. Ezek azt sugallták, hogy a zsidóknak embervérre, keresztény vérre van szükségük, amit vallási eszközként, gyógyszerként, bájitalként használnak. Négyszáz év óta a macesz az a vallási rekvizitum, amely vér nélkül nem érvényes, nem “kóser”. BUDÁN IS... Történelmi forrásokból tudjuk, hogy Budán is volt vérvádügy, a mohácsi vész előtt. Száraz György írja Egy előítélet nyomában című kiváló könyvében (Budapest, 1976, Magvető): “A vérvád kísértete Budán is feltűnik... Egy hitehagyott zsidó - bosszúból-e vagy pénzért, nem tudni- gyerekgyilkossággal vádolja volt hitfeleit, s megfelelő «bizonyítékokról» is gondoskodik ellenük. A vizsgálát megindul, s hogy szerencsés fordulatot vesz, ez az udvar viszonylagos felvilágosultságán túl egy másik hitehagyott közbenjárásának köszűnhető...” Szerencsés - Fortunatus- Imréről van szó, aki halála előtt “sírás és imádkozás közt megbánta bűneit és bűnbánatban halt meg”. Budán tehát nem volt máglya és tömeggyilkosság, mint Nagyszombaton vagy Bazinban, de a rituális gyilkosság hazug vádja itt is felütötte sárkányfejét... A vérvád újra felbukkan a náci ideológiában: a rituális gyilkosság ábrázolása a Stürmer című fasiszta lap címoldalán 1934-ben a gyűlölködés tüzére. A 15. században a trentói vérvád után például szentté avatták a Simon nevű kisfiút, “akit a zsidók megöltek”. A Szentszék csak 1965-ben utasította el hivatalosan a vérvádat, és ekkor tiltotta meg “Szent Simon” ünneplését is. Máig is hiszik... A tiszaeszlári vérvád óriási irodalmát valószínűleg mindenki ismeri. Ebben az alig száztíz éve történt koncepciós perben politikai okokból terjesztették a szörnyű vádat. A független magyar bíróság, hála Eötvös Károlynak, a nemeslelkű magyar úrnak, felmentette a szerencsétlen vádlottakat. A korabeli antiszemiták azonban tovább fűzték a legendát: a nemzetközi zsidó tőke, a Rothschildók, Cion bölcsei lefizették a bíróságot, megvesztegették a kormányt, hogy hittestvéreiket, cinkosaikat megmentsék a megérdemelt büntetéstől. Istóczy és társai méltó elődei voltak az “ébredő” fajvédőknek, Szálasinak és bandájának. Kevésbé közismert, amit Sándor Iván hozott nyilvánosságra 1982-ben A vizsgálát iratai című könyvében (1982): hogy Tiszaeszláron ma is hisznek a vérvádban. Ma már tudjuk, hogy az 1946-os kunmadarasi pogromnak is vérvád volt az alapja. Az elmúlt ötven év során a külföldön élő magyar nácik és nyilasok - több nyelven, nem egy kiadásban megjelent könyveikben - rendre “hitet tét-
