Egység, 1991 (3-7. szám)
1991-01-01 / 3. szám
MIÉRT KÖRÜLMETÉLÉSKOR KAPNAK A FIÚK NEVET? Az Örökkévaló akkor adta Ábrahámnak - akit addig Ábrámnak hívtak - teljes nevét, amikor így szólt: ״íme, Én szövetséget kötök veled.” Láthatjuk, hogy a névadás a szövetség megkötéséhez kapcsolódik. A Tórában is azt 01- vashatjuk, hogy Ábrahám nevet adott fiának, Izsáknak, s közvetlenül ezután ,Ábrahám körülmelélte fiát...” adjon nevet a gyermeknek, és olvassa fel a Tórából az alkalomhoz illő részleteket. A kicsinek is adnak néhány csepp bort, aki - ha addig sírt is - ettől biztosan elhallgat. A brisz befejeződött, mindenki Mázzál tov!-ot kíván, s kezdetét veszi a szudát micvá, a brisz alkalmából rendezett lakoma. AZÖRÖK ״ELLENŐR” Lehetetlen a brisz ről beszélni anélkül, hogy szót ejtenénk Élijáhu próféta szerepéről, akit Málách HáBritnak, a A Brisz Angyalának vagy Küldötijé nek is hívnak. Ő az, aki megáldja az újszülöttet, és jelentést tesz az Örökkévalónak, hogy népe teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettséget. Maga az Örökkévaló bízta meg őt ezzel a feladattal, látván, mily buzgón ostorozza azokat, akik fittyet hánynak a szövetségnek. ״Ezentúl - döntött az Örökkévaló - a saját szemeddel fogod ellenőrizni a zsidók körülmetélését.” Élijáhu tehát ott van, és ez üdvösséget és áldást hoz. nemcsak a gyermek, hanem az összes jelenlévő szamára is. A közkedvelt mohéi mindig megkéri a vendégeket, hogy hunyják le szemüket, míg a brisz et végzi. ״Ha nyitva tartják a szemüket - mondja -, csak egy orvosi beavatkozást látnak. Csukott szemmel tapasztalhatják Élijáhu HáNávi jelenlétét.” Minden mohéinak más a stílusa, de mindegyik egyformán gyorsan, ügyesen és nagy hozzáértéssel dolgozik. Tudásukát néhány hónaptól egy évig vagy még tovább tartó kiképzés folyamán szerzik meg. Az 1700-as évekből származó feljegyzések szerint a konstantinápolyi rabbinátus csak akkor engedélyezte a mohéi működését, ha legalább két évig tartó kiképzésben részesült. Ezalatt az első hat hónapban még csak meg sem érinthette a gyermeket, és azután is sokáig csak a kötözést végezhette el. Ma egyetlen helyen, Nagy-Britanniában lehet hivatalos moMképzésbcn részt venni. (Ott tanult reb Jákov Herzog - Herzog László, a magyarországi orto-Abban a helyiségben, amelyben a brisz t fogja végezni, a mohéi előkészíti eszközeit, és ki jelöli a fezé sei Elijáhút, Élijáhu próféta székét, aki a hagyomány szerint minden brisz re ellátogat. Ezalatt a szülők kiválasztják a vendégek közül a kváter t és a kváterin t - egy férfit és egy nőt -, többnyire egy olyan házaspárt, akinek még nincs gyereke. Az anya átadja nekik a kicsit - először az asszonynak, azután a férfinak -, ők pedig beviszik a szertartás helyére. Itt egy férfi átveszi a babát a kváter tói, és odaadja az apának. A brisz legkiemelkedőbb szereplője a szándák, aki az oltárt, vagyis a miz - béáchot személyesíti meg: ő tartja a körülmetélés alatt a gyermeket. Az apa szokta átadni fiát a szándáknak. Maga a brisz azzal kezdődik, hogy a mohéi elénekli: ״Báruch HáBá!” - vagyis ,Áldassék az Érkező!” -, s mindenki feláll. Állva maradnak az egész szertártás alatt. Az ״Érkező” a körülmetélendő gyermek, de Élijáhu HáNávi - Élijáhu próféta - is, aki a gyermekkel együtt lép a szobába. Ezután a mohéi imákat mond: az egyikben a fezé sei Élijáhút mutatja be. Közvetlenül a körülmetélés megkezdése előtt a következő bráchát - áldást - mondja: ,Áldott vagy Te, Világ Királya, ki megszenteltél bennünket parancsoktaiddal, s megparancsoltad a körülmetélést {miiá t).” Amint befejezte, az apa mond áldást: ״Áldott vagy Te, Világ Királya, ki megszenteltél bennünket páráncsolataiddal, s megparancsoltad, hogy vétessük be őt Ábrahám atyánk szövetségébé.” Ezután következik a Sechechejánu áldás, és abban a pillanatban, amikor az apa belekezd a bráchába, a mohéi elvégzi a chituch ot, és készen áll a priá ra. A vendégsereg Ámen! A mond az apa bráchájára, és hozzáteszi: ,Amint belépett Ábrahám szövetségébe, úgy álljon a Tóra elé, lépjen házasságra, és cselekedjék sok jót!” A vendégek egyike elmondja a borivás előtti, majd egy további áldást, egy másikat arra kérnek fel, hogy A kétfajta körülmetélés az elvégzésükhöz használt eszközökben is különbözik egymástól. A mohéi speciális, kétélű kést használ, amellyel időveszteség nélkül el tudja végezni a műveletet. Az orvosi körülmetélés során csipesszel fölerősített sablont használnak, amely közel 6 kg-os nyomást gyakorol az újszülőtt péniszére, roncsolja a szöveteket, és akadályozza a fityma vérellátását. Még egy lényeges különbség van a kórházi és a rituális körülmetélés között. A kórházban ezt orvos végzi, aki vagy zsidó, vagy nem. A Sulchán Aruch, a zsidó törvények gyűjteménye szigorúan előírja, hogy a brisz et csak zsidó végezheti. A mohéi csakis akkor vállalkozhat erre a nagy felkészültséget kívánó tevékenységre, ha közismerten vallásos és isteniélő ember, jól képzett szakértő, járatos a brisz miló törvényeiben, és felkészült a váratlanul előadódó problémákra is. Érdekes módon az angof királyi család tagjain nem orvos, hanem mohéi szokta végezni a körülmetéléseket. A brisz vidám ünnepség, amelyet a család és a barátok együtt ülnek meg. Akár az esküvőkön, a legtávolabbi vidékékről is összesereglik a rokonság, hogy üdvözölje Ábrahám szövetségének legifjabb tagját, akit ilyenkor többnyire nagyapja vagy más közeli férfi rokona tart az ölében. A szertartás után Mázzál tov! kiáltásokkal kívánnak jó sorsot a gyermeknek, majd az ünnepi asztalhoz ülnek. Nyilvánvaló hát, hogy éles ellentét van az otthoni és a kórházi körülmetélés légköre között. HÁROM FÁZIS Hogyan történik a hagyományos brisz! Három részből áll, amelyek együttvéve nem tartanak tovább tíz másodpercnél. Az első szakasz neve chituch. Ez a fityma (héberül orlá) tulajdonképpeni körülvágása, amelyet az említett kétélű késsel végez a mohéi. A másodikat priá nak hívják, s a fityma alatti nyálkahártya leszakítását jelenti, amit a legtöbb mohéi kézzel csinál. A harmadik szakasz a mecicá, amelynek során a kiserkent - legfeljebb egycseppnyi - vért eltávolítják. A mohéi rendszerint jóval a szertartás előtt érkezik, s a szülőkkel és a kicsivei együtt félrevonul. Pontosan elmagyarázza nekik, mit fog csinálni, és megnyugtatja őket. Arról is megbízónyosodik, hogy a kicsi jóllakott és tisztába van téve. Megvizsgálja, hogy nem sárgult-e be, nem mutatkoznak-e rajta valamilyen betegség jelei. Felkészül a beavatkozásra, megnézi a fitymát, és megjelöli rajta a vágás helyét.