Bognár Krisztina - Kiss József Mihály - Varga Júlia: A Nagyszombati Egyetem fokozatot szerzett hallgatói 1635-1777 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 25. (Budapest, 2002)

V. Bognár Krisztina: A Nagyszombati Egyetem fokozatot szerzett hallgatói III. Károly és Mária Terézia uralkodása idején (1712–1777)

A teológus hallgatók évenkénti eloszlása A grafikonról leolvasható a teológus fokozatszerzésnek a bölcsészkaritól való második fontos eltérése. Az ábrán is látható a minősítések viszonylag egyenletes, a bölcsészetinél sokkal kisebb hullámzást mutató eloszlása. Csupán három nagyobb kiugrás érzékelhető (1727, 1737, 1744), amelyek után csak egy esetben következett be meredek visszaesés. A másik két csúcsot ádagos számú minősítést mutató évek követik.l)) A többi időszakban kisebb emelkedés, csökkenés ugyan jellemző, de ez egyik irányba sem jelent szélsőséges elmozdulást, még a mélypontot jelentő 8 esetből is csak 3 alkalommal beszélhetünk nagyobb mértékű visszaesésről. Az adatok alapján elmondható, hogy a teológiai fokozatszerzések éves száma a 18. században 20 körül mozgott. A bölcsészkari rendszertől eltérő sajátossága a teológiai promócióknak, hogy ebben az esetben korszakunkon belül nem beszélhetünk a fokozatok arányában bekövetkezett nagyobb változásról. Ezt jelzi, hogy bár 1753 után az évtized végéig igen kevés avatás zajlott, a hatvanas, hetvenes években ismét a szokásos mennyiséget megközelítő esetről tudunk. Sajátos az is, hogy míg a bölcsészeknél a hiányzó évek nagyobb része a század második felére esik, a teológián pontosan fordított a helyzet, hiszen a 14 hiányzó esztendőből csupán egy, az utolsó tartozik az 1753 utáni időszakba. A fokozatadományozás megszigorítása adataink alapján inkább a doktori cím odaítélését érintette, míg a teológus hallgatók minden évben jelentkezhettek a baccalaureatusi minősítés megszerzésére.198 199 200 198 , Az 1727-es év 38 avatása után 1728-ban csak 2 fokozatszerzést regisztráltak a promóciós kötetekben. 199 Meg kell jegyeznünk, hogy a kiugró évek után kétszer, illetve egyszer nem került sor fokozatadományozásra. Talán ez is indokolja, hogy az újabb eljárások száma az átlagos értéket jelentő sávba esik. 200 A második reformot előkészítő vizsgálat során az egyetemi oktatást részletező rektori 96

Next

/
Thumbnails
Contents