Ács Tibor: Hadi tanfolyam a Bölcsészeti Karon és a Pesti Egyetemi Légió 1848-1849 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 22. (Budapest, 2001)

Okmánytár (1–62. okmány)

40. Debrecen, 1849.május 4. Mészáros Lázár hadügyminiszter rendelete Návay Tamás Csanád megyei főispánhoz Főispán urnák 156.sz.alatti hivatalos felhívására, mellyben a pesti akadémiai légió, s a Csanádi önkénytessel zászlóalját rendes honvéd zászlóaljjá átalakítani, ennek számot adni, és felszerelését elrendezni kéri, minthogy a felterjesztésben említett parancsnoksági jelentés hijányzik, annak oda kellékelése végett ezen felterjesztés is olly utasítással tétetik vissza főispán úrhoz, hogy ezen csapatok eddig megalakult századainak létszámát, felszerelését, állapotát szinte terjesztesse fel; valamint utasítsa a század alakítókat, hogy a zászlóaljnál minden főtiszti rangfokozatban két helyet a ministerium általi betöltésre üresen hagyjanak, u.m. két századosi, két fő- és két alhadnagyi helyet; addig is pedig, még e körülményes jelentés felterjesztetnék, a fentírt zászlóalj hadminiszteri rendelet által a hivatalos lapban honvéd zászlóaljjá hirdettetnek ki, a 90-ik számmal jelölhetik magukat az irt csapatbeliek. Fogalmazvány. HM 1849:12770. „f.Királyi. Látta Menyhárt. Kiadható Mészáros. 41. Makó, 1849.május 9. Keményfi őrnagy, a Pesti egyetemi légió és a Csanádi önkéntes zászlóalj parancsnokának jelentése a hadügyminisztériumba A negyedik hadmegye Parancsnokságának utasításából bátor vagyok a tisztelt Hadügyminisztréiumhoz felvilágosításért járulni, miszerint azon ministeriális rendelet, - melly szerint a Hadfogadó tiszteknek minden önkéntesen besorozott ujoncz után járuló jutalomdíj fejében 30 p.kr. fizettetett, ezentúl is érvényes-e és jelenleg, Kormány rendeletéből, Csanád megyében, ujoncz-kiállitásával foglalatoskodó, Vrabel János nyugdíjas hadnagynak, ki a reá bízott körében legjobb sikerrel, és igen csekély díj mellett működik, s eddig a Pestegyetemi Légió Zászlóallj kiegészítésére Április és Május hónapokban már 260 önkéntes ujonczot felavatott, - az érintett jutalomdij kifizethető é? Eredeti tisztázat.88.jelentés. HM 1849:14520.mellékelete. „Érk. 15/5.1849.” 158

Next

/
Thumbnails
Contents