Ács Tibor: Hadi tanfolyam a Bölcsészeti Karon és a Pesti Egyetemi Légió 1848-1849 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 22. (Budapest, 2001)

Okmánytár (1–62. okmány)

16. Glembay Károly rajzoktatásra ingyen ajánlkozván a hadi tanfolyam növendékeit oktatni, azon föltét alatt, ha ők, fáradságáért, az álladalom kármentesítetné, mint ./. alatt ide zárt folyamodásából láthatni: én kérelmét méltányosnak találván, annyival inkább, mivelhogy növendékeinek között igen tsak szegények találtatnak, kiknek erszényét a vívástanulás is veszi igénybe, fáradságának némi jutalmául neki dec. 1- jétől fogva fölveendő havi 50-60 pfor. jutalmat indítványozok, azon hozzá tétellel: 1/ hogy ő ezért annyi hadi növendéket oktasson ingyen, ahány jelenteni fogja magát; 2/ hogy a mondott havi jutalom csak addig járjon neki, még a hadi tanfolyam maga tart. ./. Melléklet. T.Vállas Antal egyetemi igazgató úrhoz alázatos folyamodvány a lent írottnak Tisztelt Igazgató Úr! Az általam e folyó hó 10-ik napján megindított hadi s erődítési rajz-oktatásokra ekkoráig számosán jelenték magukat, kik igen óhajtanák azt ugyan tanulni, de a kívánt havonkénti 2pfrt. nem fizethetik. A mennyiben tehát én ezen jelen időkben igen fontos és szükséges oktatást dijj nélkül amiatt: mert egész nap foglalkoztat ki nem szolgáltathatom, bátor vagyok a tisztelt Igazgató urat a végre alázatosan kérni: Méltoztassék a fent érintett tanításomban résztvenni kívánó tanulók számára dijj mentesítést, részemre pedig az álladalom pénztárából illő jutalmaztatást eszközölni. Különös tekintettel maradva Pesten Nov. 27-a 1848. Budapest, 1848. november 27. Vállas Antal 3.sz. igazgatói jelentése a VKM-hez alázatos szolgája Glembay Károly rajztanár Eredeti tisztázat. VKM F.okt. 1848:8.kútfő 219.tétel; VKM F.okt. 848:6256/253.0. szám melléklete. „Jelen tárgy f.é. 792. ministeri szám alatt el van intézve. Bp.Dec.28-án 1848. Pap Endre.” 134

Next

/
Thumbnails
Contents