Ács Tibor: Hadi tanfolyam a Bölcsészeti Karon és a Pesti Egyetemi Légió 1848-1849 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 22. (Budapest, 2001)
III. A pesti egyetemi légió átalakulása a 90. honvédzászlóaljjá és működése a nyári hadjáratban, 1849. május–augusztus
haditanfolyami hallgatók és egyetemi iégióbeli tagok folyamodványát a hadügyminisztériumnak a tiszti előléptetésre.'10*' A 90. honvédzászlóalj harcbavetési előkészületeit 1849. július második felében több intézkedés is jelzi. Az országos főhadparancsnokság 1849. július 17-i utasításában a szegedi katonai városparancsnokságnak elrendeli, hogy az összpontosítandó csapatok elhelyezésére készülő elsáncolt tábor védmüveinek, sáncrendszerének építésében résztvevő 90. honvédzászlóalj két századát mentsék fel a sánc ásás alól.’09 A zászlóalj századai kiegészítésére, veszteségeinek pótlására a szegedi szállítóház 144 újoncot adott át 1849. július 18-án, négy nap múlva pedig a hódmezővásárhelyi szállítóháztól érkezett 175 újonc, július 31-ig pénzzel ellátva.110 Ez egyet jelentett a zászlóaljnál folyó újonckiképzés felgyorsításával, a legszükségesebb harcászati és puskakezelési fogások elsajátíttatásával, amiben fő szerepet játszottak a légió volt tagjai, a 3. és 4. század tiszti és altiszti kara. E bonyolult feladatok megoldása közben Keményfi József őrnagynak még arra is volt energiája, hogy javaslatot tegyen a hadügyminisztériumnak egy katonatiszti iskola létrehozására Szegeden. A hadügyminisztérium egyetértve Keményfi őrnagy, a 90. honvédzászlóalj parancsnokának ajánlásával,, elrendelte 1849. július 17-én Kiss Ernő altábornagynak a tiszti iskola felállítását. " Másnap, 18-án, az országos főhadparancsok, a hadügyminisztérium rendelete alapján megbízta Keményfi József őrnagyot a szegedi főtiszti tanfolyam, „a főtiszti tanítások s gyakorlások”, vezetésével.'1' E rendelet szerint „minden itt helyben tartózkodó főtiszt urak a századostul lefelé, legyenek azok állományilag itt vagy mint engedményezettek, vagy mint lábadozó betegek vagy bár mi is foglalatosságban, tartoznak ezen tanításokon részt venni. A tanfolyam megnyílik f.hó 22-én azaz vasárnap, és folytatva leend mindennap féltiztől féltizenkettőig délelőtt az alsóvárosban Szentháromságtéri Casinó teremben. Mindjárt az első tanításra köteles minden tiszt úr egy lapon bejegyezve: nevét, tisztségét és zászlóalját vagy más tisztségi körét, helybeni rendeltetését és lakását béadni. Erről az őrnagy úr jegyzéket készitendve azt nekem be fogja adni, valamint a tanítások pontos látogatásáról és eredményéről is tudósítani.”31' * 310 311 32 313 HM 1849:24636., 24762.; HEGY 1849:38/91. 3<wHLGY 1849:38/104., 104a. 310 HM 1849:24750., 27040. 311 HM 1849: 24137.; HLGY 1849:38/94. 3I2HLGY 1849:38/187., 187a. 313 Uo.