Berzeviczy Klára: A magyar katolikus klérus elitjének képzése 1855-1918. A Hittudományi Kar hallgatói - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 21. (Budapest, 2000)

Adattár

8. A Hittudománv Karon folytatott tanulmányok időtartama. Az 1855-ben II.-IV. éveseknél megadjuk a korábbi éveket is. A felsorolt adatok szerepelnek az 1896 és 1918 között tanult hallgatók többségénél, egyes esetekben azonban előfordul, hogy néhány adat hiányzik. A korábbi tanulmányok helyére való utalás csak akkor volt fellelhető, ha nem hiányzik a beiratkozás évéből származó hallgatói törzskönyv. A hiányzó éveket az Almanachokból pótoltuk, ugyanígy az egyházmegyére vonatkozó adatokat is az 1896 és 1907 közötti növendékekről, mivel erre a hallgatói törzskönyvekben nem volt utalás. Az egyházmegyére utaló adatok egyes években az Almanachokban sincsenek jelölve. Az 1896 előtti hallgatók esetén csak az 1., 2., 4. és 8. adatok szerpelnek. A születési hely után közölt közigazgatási egységek kódszámát és a helységneveket az 1913-as állapot szerint határoztuk meg a Magyar helységnév­azonosító szótár (szerkesztette: Lelkes György, Budapest 1992) című mű alapján. A kódszámok a következők: 37

Next

/
Thumbnails
Contents