Kese Katalin: Kultúra és filológia a Román Tanszék történetének tükrében - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 19. (Budapest, 1999)

III. Tamás Lajos, a tudós és tanár

226

a XIV. század végétől egészen 1960-ig. Figyelembe veszi a korábbi kutatásokat is, sőt beveszi munkájába a különböző vidékekről származó nyelvjárási gyűjtéseket is, valamint néhány jelenkori író müvét és népköltészeti kiadványt.

Könyve méreteire jellemző, hogy 2800 szókészleti elemhez ad román és magyar anyagot, modern, enciklopédikus jellegű bibliográfiát és tudománytörténeti áttekintést. Ezek nagy része természetesen az erdélyi román nyelvjárásokban él, több mint 180 azonban a román köznyelv része, mégpedig művelődéstörténeti szempontból figyelemreméltó. Tamás Lajos műve tehát alapvetőként tartható számon. Míg Alexandru Cihac 1879-ben franciául közzétett román etimológiai szótára még mindössze csupán 500 magyar eredetű jövevényszót tárgyal, Alexics György 1888- ban megjelent értekezése pedig mintegy ezret, addig az ő 1966-ban megjelent szótára már közel háromezer szócikkben tárja fel a román nyelvnek, különösképpen a nyelvjárásokban élő magyar elemeit. Ezek az elemek a két nép több száz éves kapcsolatával magyarázhatóak és e kapcsolatokról főként a nyelvjárások vallanak. Tamás ezért tette a nyelvjárások szókincsének tanulmányozását kutatásai tárgyává.

Szótárában Tamás Lajos nemcsak nyomtatásban megjelent forrásokat használ, hanem kéziratos anyagot is (XVII. századi kéziratokat: Agyagfalvy zsoltárokat és dicsőítő énekeket, Viski, A. A. Preaedetis Nasody és Budai-Deleanu szótárait; T. Corbea szótárát Gáldi feldolgozásában). A szláv oklevelekből merített példák általában cirill betűkkel szerepelnek. A cirill betűs forrásokból származó adatokat Tamás Al. Rosetti fonetikai átírásrendszerét alkalmazva közli.

Nem csupán az egyértelműen magyar eredetű szavak lelhetők fel szótárában, hanem azok is, amelyek eredete körül különféle vélemények alakultak ki.

Azokat a szavakat, amelyeket itt-ott magyar eredetűként szoktak feltüntetni, de az ő megítélése szerint más eredetűek, Tamás figyelmen kívül hagyja (pl. catrintá = katrinca, lepelszoknya, kötényszoknya), akárcsak azokat, amelyek lehetnek éppen úgy szláv, mint magyar eredetűek (pl. sabie = kard). Nem tér ki a török eredetű szavakra sem, amelyek Erdélyben valószínűleg magyar forrásból származnak (pl. briceag = bicska), a nemzetközi szavakra (pl. criptä, focá, vipera stb ), valamint