Kese Katalin: Kultúra és filológia a Román Tanszék történetének tükrében - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 19. (Budapest, 1999)

I. A magyarországi román studiumok elindítói

90 megjelent tanulmányaival, kitérve egyéb tudományos dolgozataira is, amelyekből arra lehet következtetni, hogy ha képességeit jobban kihasználja, többet produkálhatott volna a tudomány területén. Életútja Iosif Siegescu 1873. augusztus 29-én született Krassószékáson, Krassó megyében egyszerű román családból. A belényesi görög katolikus gimnáziumba járt, majd mint papnövendék a lugosi egyházmegye szemináriumába, később pedig a budapesti központi papnevelőben tanult teológiát. Budapesten teológiai, kánonjogi és filozófiai doktorrá avatták. 1895- ben budapesti hitoktató volt. 1897-ben a lugosi görög katolikus egyházmegyében püspöki titkár, 1898-ban pedig a budapesti V. kerületi Állami Főgimnázium magyar és latin szakos tanára. Ezzel egyidejűleg tanított a László Mihály Nyilvános Főgimnáziumban és Nevelőintézetben, valamint a központi papnevelőben rendes tanárként görög katolikus szertartástant. Az irodalmi életben is ismertté tette nevét. Cikkei és tanulmányai fővárosi és román nyelvű vidéki lapokban jelentek meg. Első munkáját 1896- ban adta ki, A magyarországi románok szent uniója címmel. Ezután következtek a Dosoftei nieiropoliía, mint költő (1897) és A román helyesírás története (1905) című müvei. Tanulmányai közül említést érdemelnek: A balázsfalvi vagy gyulafehérvár-fogarasi érsekség önállósága, amely a Katholikus Egyházi Közlöny-ben jelent meg. 1898-ban, a Próbaházasságok a Bánságban, amely a Budapesti Hírlap-ban jelent meg 1899-ben, továbbá: A "román" szó Írása a magyar nyelvészetben, Csokonai Vitéz Mihály Békaegérharcá-nak latin és oláh fordítása, amelyek az Egyetemes Philológiai Közlönyben láttak napvilágot, az 1900-as évek elején. Tanulmányaival szerzett érdemeiért 1911-ben kinevezték a budapesti egyetem román nyelv és irodalom tanárává. Több ízben az egyetem dékáni tisztségét is betöltötte.

Next

/
Thumbnails
Contents