Kese Katalin: Kultúra és filológia a Román Tanszék történetének tükrében - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 19. (Budapest, 1999)
II. A Román Tanszék bekapcsolódása a nemzetközi filológia vérkeringésébe
168 A tudománytörténetet gazdagította többek között a következő tanulmányaival: Contributions ä l'étude des lexiques /atins-hongrois du moyen ágé (1938), Sur quelques piottiers des rapprochements étymologiqnes slavo-hongrois (1955) és De Gyarmathi á Mtklosich (1956). Gáldi László tehát igen sokoldalú magyar tudós volt, hazánk egyik legjobb olasz, francia, spanyol és román szakértője, aki a szláv világtól sem állott messze, amint azt a szófiai szlavista kongresszuson Lermontov sajátos prozódiájáról tartott előadása is alátámasztotta. Komparatistaként is jellemezhető, ha Erdély mint az európai hatások közvetítője (1941) és A magyar nyelv Kelet és Nyugat között (1943) című írásaiban fellelhető összehasonlítási, hídépítő szándékára gondolunk, amely aztán egyre jobban elvezet a szomszéd irodalmak iránti érdeklődéshez (A nyelvújítás Közép- és Kelet-Európábán). 18 éves korától - mint már említettem - műfordító is volt 1928- ban jelent meg Aradon első kis műfordítás-kötete román és francia költőktől. Egész pályája során fordított román költőket, Alecsandrit, Arghezit, Blagát, Eftimiut, Eminescut, Fundoianut, Gogat, Isacot, Macedonskit, Pillatot, Vlahutát. A prózai művek közül Rebreanu Lázadása és Ionéi Teodoreanu regényei vonzották. Nemcsak fordította őket, hanem Teodoreanuról tanulmányt is írt 1937-ben. Részt vett a Domokos Sámuel szerkesztésében megjelent Arghezi-. Pillát- és Blaga- kötetek fordításában. Különösképpen Blaga foglalkoztatta, akiről - mint egyik alkalommal vallotta - sok mindent megtudott leánya, Dórii Blaga megértő segítsége révén. Jelentősek Petőfi és József Attila műfordításainak szentelt vizsgálódásai is, valamint A magyar Baudelaire-forditások című tanulmánya. Gáldi a Nagyvilág állandó munkatára, az Európa Könyvkiadó külső lektora volt. Tematikájának gazdagságát még nehány címmel jellemezhetjük: Jegyzetek a párizsi magyarság nyelvállapotáról (1935), Le romanisme Transdanubien (1937), Les mots d'origine néo-grecque en roumain á Tépoque des phanariotes (1939), Nyelvkarakterológia és hangszimbólika (1940), Az erdélyi román nyelvújítás (1943), La culture hongroise en Transylvanie (1944), S. Micu-Klein román-latin szótára (1944), A
