Mózessy Gergely: Egyetemi lelkészségek Magyarországon a 20. század első felében. A katolikus egyetemi lelkészségek története - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 17. (Budapest, 1997)
Pázmány Péter Tudományegyetem
tudja mérlegelni, bizonyára meg fogja találni a módját annak, hogy a kedvező elintézés formáját javaslatba hozza... ” - írta a prímás. Az Egyetemi Tanács 1935. augusztus 31-én foglalkozott a memorandummal. Aisleitner József előadó, hittudományi kari prodékán elismerte, hogy a hitszónoki intézmény nem képes a hallgatók egyéni lelkigondozásáról gondoskodni, s hogy nem kétséges, hogy arra is szükség van. Fenntartásait fejezte azonban ki az elnevezéssel kapcsolatban: „Nem nevezném az ilyeneket káplánoknak, mivel a nyelvhasználat szerint a káplán segédlelkész. Egyetemi káplánok egyetemi plébánost látszanak feltételezni, továbbá egy külön kihasított egyetemi plébániát, ami nemcsak az egyetem szervezetében, de kánonjogi szempontból is nóvum, amelynek életbeléptetése alig lenne lehetséges. " ( Okfejtése helyénvaló, mégis sokáig - még a legmagasabb fórumokon is- ez a kifejezés élt tovább.) Feleslegesnek nevezte az alkalmazandók szerzetesrendhez vagy egyházmegyéhez kötését, szigorúan a rátermettséget tartva csak szempontnak az állás betöltésénél. Az egyetem anyagi helyzetét is mérlegelve úgy találta, nemhogy két. de még egy új. teljes megélhetést nyújtó státuszt sem tud az egyetem az adott pillanatban létrehozni .......Ezért olyan egyént kell keresnünk, aki beéri azzal, hogy bizonyos mellékjövedelem fejében, amelyről esetleg akár a rektori rendelkezési alap, akár az érdemes magántanárok jutalmazására fordítható tétel gondoskodhatna, idejének egy részét hajlandó lenne a mondott célra lekötni. Feladatává lehetne tenni a diákkonferenciák tartását arra alkalmas időben, esetleg minden második szombat estéjén; ezzel kapcsolatos lehetne a hallgatók gyóntatása, illetve tanácsadó órák bevezetése; vasárnapokon a kora reggeli órákban szentmise, hogy a hallgatók a délelőttöt is felhasználhassák esetleges kirándulásaikra. ” Végül Aisleitner József az egyetem valamely pap- magántanárának megbízását javasolta.97 98 Ha a dolgok így történtek volna, ismét csak a szerencsétlen félmegoldások száma gyarapodott volna... Az Egyetem Tanács azonban úgy döntött, hogy végleges véleményének kialakításához kikérik a Hittudományi Kar hivatalos véleményét is. A Kar pedig - maga mögött tudva a hercegprímás támogatását - felbátorodott. Baranyay Jusztin a téma előadójául a Hittudományi Karon annak avatott ismerőjét, Tóth Tihamért kérte fel. 1935. október 2-án, a kar következő rendes ülésén Tóth- immár dékánként - ismertette és véleményezte a javaslatot. Úgy értékelte, hogy bár a kápláni állás valóban nagyobb időt juttatna viselőjének feladata ellátására, mint amennyi annak idején az elméleti oktatással is megbízott hitszónok rendelkezésére állt, de nélkülözné azt a hivatalos tekintélyt, melyet hajdan a katedra a hitszónoknak adott. Mivel azonban a homilctikai katedra megszűntét tényként kellett elfogadnia, örömmel üdvözölte és megvalósítandónak ítélte a javaslatot.99 A Kar a hozzászólások után az alábbi határozatot hozta: „A Kar örömmel üdvözli a Szent Imre Szenátus által felvetett gondolatot és ha az anyagi természetű akadályok megoldhatónak mutatkoznak, elvben értékesnek és szükségesnek tartja a terv megvalósítását. Ha pedig a kérdés már közelebb jut a megvalósításhoz, fenntartja a lehetőséget magának ahhoz, hogy a Senatus memorandumában említett részletpontokhoz, nevezetesen, hogy kik által töltessék be az új állás, véleményt mondjon. Szük97 HKL lb 58. doboz 821/1934-35 98 Tihanyi 1943: 10 - 13. old 99 HKL lb 58. doboz 821/1934-35 27
