Mózessy Gergely: Egyetemi lelkészségek Magyarországon a 20. század első felében. A katolikus egyetemi lelkészségek története - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 17. (Budapest, 1997)
Függelék
sokkal nagyobb szervező energiát fordítunk a lelkigyakorlatok ügyére. Érdekes tünet, hogy a tavalyi aránylagosan kis létszám mennyire megmozgatta az egyetemi hallgatók közösségi pironkodását és jövőt illető fogadkozását a lelkigyakorlatokra vonatkozólag. Az idei akadémiai évben tömegeket megmozdító, hatalmas-arányú lelkigyakorlatra pályázunk. Megmozdulások. A legutóbbi időkben a tavaly-májusi, bazilikái, kongregációs jubileumon, a Mária-remetei ifjúsági zarándoklaton és a Mária Kongresszus ifjúsági férfi- és női eseményein vettünk részt nagyszámú képviselettel az egyetemi lelkész személyes vezetése alatt. Misézés. Vasár- és ünnepnapokon 8 órakor mond szentmisét a lelkész hívei számára. Ezeken 2, illetve 3 alkalommal áldoztat aszerint, hogy közvetlenül utána következik-e másik szentmise, vagy sem. Az egyetemi hallgatók szentmisehallgatása kutatásaink szerint 55-60%-ra tehető. Az Egyetemi Templomban még mindig nem eléggé arányos a megjelenésük, ami a budapesti távolságokkal, s a vasár- és ünnepnapi természetjárással magyarázható. A szentmise időpontját az 5 év alatt próbáltuk többször is változtatni fokozottabb célszerűség szempontjából, de vissza kellett térnünk a 9-órás terminushoz, mint amely leginkább megfelel a hallgatóság zömének. Sajátos, bár érthető jelenség, hogy a hallgatóság is, a professzorok legnagyobb része is a lakóhelyükhöz legközelebbi templomot látogatja, amely körülményt plébániai és a egyházközségi szempontok miatt csak igen nagy aggodalommal mernénk megbolygatni. Az egyetemi közösség gondolata a családi és gyakorlati könnyebbség szempontjait csak kivételesen és csak egyszer-egyszer képes legyőzni. Vidéki helyen egészen más a helyzet. Viszont Veni Sancte-ra és Te Deumra olyan nagy számban jelentek meg egyetemistáink, hogy az Egyetemi Tanács alig tudott a számára fönntartott helyre bejutni, és a következő tanácsülésen kiutalt elismeréssel kapcsolatban a Rector Magnificus kijelentette, hogy soha nem látott ifjúsági tömegek dicsérik a gondos megszervezést. Hozzá kell tennünk, hogy véleményünk szerint mindkét ügy kizárólagos személyi vonatkozásai és föltétien lelki rokonszenvessége is magyarázza a két egyetemi ünnep templomi sikerét. Ugyanakkor hiányolnunk kell, hogy a sokszor másvallásúakból álló Egyetemi Tanács, és a templomi részt követő ünnepségek miatt nem engedélyezik szentmise közben az áldoztatást, és evangéliumkor legalább néhány- mondatos szentbeszéd által az alkalom elmélyítését. Az áldoztatást a lelkész mindjárt a szentmise után szokta ilyenkor pótolni, de az ifjúság némi lázongó érzéssel viseli a helyzetet a lelkésszel együtt. Nehézségek. Anyagi eszköztelenségünket szinte fölösleges is említenünk. Csak annyink van, amennyit a lelkész a mai ezer oldalról agyonzsigerelt időkben össze tud kódulni és spórolni. Sok bajt okoz egyes, rendszerint szerényebb képességű fiúk, és intrikára, pletykálkodásra hajlamos lányok részéről a mindent jobban tudni akaró kritizálás. Ez teljesen meddő kritika, mely kimeríti az illetők energiáit, s közben eredményesen, bár talán akaratlanul mérgezi a lelki porondot. Máskor lobogó túlbuzgóságban tör ki, és fejetlen, centrifugális, fölöslegesen kettőző, vagy óvatlan kalandnak számitó vállalkozásokban, illetéktelen és elfogult informáló tevékenységben, klikkes személyválogatásban jut kifejezésre, ami éppen a mai exponált időkben elgondolhatóan nagy veszedelmet jelent az egyetemi lélekgondozás ügyére. Időnkint aklerikális, ha 150
