Tanulmányok a magyar felsőoktatás XIX-XX. századi történetéből - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 14. (Budapest, 1991)

Ujváry Gábor: Egyetemek képviselete az országgyűlésen

21

tisztviselők: 28-tól 50 főig, 7-13,4%-os arányban. Az ún. szabadfoglalkozásúak - ideértve az orvosokat és a gyógyszerészeket is - aránya 2,2-5,6*í-os , az újságíróké 2,5-3,6%-os, a papoké 3,6-8,7*4-03 volt.

A számunkra legfontosabb csoport a tanároké volt. Az egyetemi és főiskolai, valamint a középiskolai tanárok mellett a tudósokat és írókat is ideszámítva számuk 16 és 21 között ingadozott - ez a képviselőházi tagok 3,4-5,2*í-át jelentette. Többségük kormánypárti volt, s közülük az egyetemi és jogakadémiai

8

tanárok aránya a legjelentősebb. 1884-ben pl. tizenegy egyetemi és főiskolai tanárból hat kormánypárti (Antal Gyula, Apáthy István, Dégen Gusztáv, Dobránszky Péter, Láng Lajos, Roman Sándor), egy miniszteri rangú (Pauler Tivadar i gazságügymi nisz- ter), egy pártonkívüli (Pulszky Ágost - később ő is a kormánypárthoz csatlakozott) és három ellenzéki (Nendtvich Károly antiszemita párti programmal, valamint Sághy Gyula és Szilágyi Dezső) képviselő volt. Kilencen a budapesti tudományegyetemen (a bölcsészettudományi kari Roman Sándort kivéve mindnyájan a jogi karon), ketten a Műegyetemen (Nendtvich Károly és a jogi

karon is előadó Dobránszky Péter) oktattak, Dégen Gusztáv pedig

9

a pozsonyi jogakadémia tanára volt.

2. Értelmiség és szakszerűség

A dualizmus folyamán a képzett - elsősorban a felsőfokú képesítésű - szakemberek iránti igény, s ebből következően a szak- szerűség megbecsültsége is állandóan emelkedett. Új egyetemek és - mindenekelőtt a szakoktatást szolgáló - felsőfokú taninté-