Hittudományi fakultások és tanintézetek a XX. századi magyar egyetemeken - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 13. (Budapest, 1991)
Székely György köszöntője
6 különösen indokoltnak tartaná, de ebben megakadályozza határon- túli magyar katolikusok közötti látogatása. Or. Tóth Károly du- namelléki református püspök ugyancsak levélben fordult az Egyetemtörténeti Bizottsághoz és hangsúlyozta, milyen kiemelkedő alkalom a széles területet átfogó kutatások eredményét feltáró összejövetel. Ha előre lekötött programja nem tenné lehetővé a részvételt, írja a püspök úr, levelével kíván eredményes munkát és kifejezi reményét, hogy a tanácskozás nagy mértékben elősegíti a tisztánlátást és körvonalazza a megoldásra érett elvi és gyakorlati kérdéseket. A nagy várakozások indokoltak, mégis úgy érzem, hogy ma inkább csak a rendszeres munka megkezdése a cél, a feladatok leltárba vétele, a hittudomány és a világi szaktudományok közti együttműködés néhány közös témájának feltárása, a hittudomány segédtudományai gyanánt figyelemreméltó ágazatok megjelölése. Első pillantásra is nyilvánvaló, hogy - mint már az évekkel ezelőtt megindult dialógus mutatta - a teológia és a filozófia, évszázados tapasztalatok szerint is az exegezis és az egyház- történelem művelésében nélkülözhetetlen a régészet és a filológia, a forráskutatás, a jogtörténet ismerete. Szinte érthetetlen tehát, hogy az ilyen jellegű együttes összegezést évtizedeken keresztül elmulasztottuk - ezt pedig egyetlen alkalommal nem lehet pótolni. Az 1930-as években volt erre több egymásutáni lehetőség: a történettudomány módszertani vitáinak megélénkülése, a Pázmány Péter Tudományegyetem alapításának 300. évi jubileuma és a közös lengyel-magyar hagyományok ápolása. Az utóbbi olyan terje-
