Hittudományi fakultások és tanintézetek a XX. századi magyar egyetemeken - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 13. (Budapest, 1991)
Szögi László: Katolikus egyetemalapítási törekvések Magyarországon
36 dés, hogy az egyetem működtetésének anyagi alapjait hogyan lehetett volna biztosítani. A fő kérdés valójában az a társadalmi, politikai fejlődés volt, amelynek logikájába 1948-ban már nyilvánvalóan nem fért bele egy ilyen, egyházi befolyású egyetem létezése. Az egyházi iskolák államosítása során azután az egri érseki jogakadémia is állami kezelésbe került, majd megszűnt. Az 1948 utáni egyházellenes akciók kezdetben még nem érintették a budapesti Hittudományi Kart. Az 1949/50-es tanévben a kar az ekkor még változatlanul Pázmány Péter nevét viselő Tudományegyetem öt fakultásának egyikeként működött. A kar felszámolása része volt az állam és az egyház közötti, kényszerhelyzetben létrejött megállapodásnak, és ennek megfelelően az 1950. évi 23. te. függetlenítette a teológiai fakultást az egyetem szervezetétől. Bánk József dékán ezt a kari tanácsülésen jelen- 40 tette be, s a kar ezzel kapcsolatban egy memorandumot fogalmazott meg, melyben elfogadta a kényszerintézkedést, de jogainak elvi fenntartására is utalást tett. A minisztérium 1950. augusztus 23-án azonnali hatállyal felmentette a kar valamennyi tanárát, s ezzel az egyetem egvik alapító fakultása megszűnt működ41 ni.