Hittudományi fakultások és tanintézetek a XX. századi magyar egyetemeken - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 13. (Budapest, 1991)
Várszegi Asztrik zárszava
125 Várszegi Asztrik zárszava Tisztelt Tudományos Ülés! Kedves Vendégeink! Hittudományi fakultások és tanintézetek a 20. századi magyar felsőoktatásban címmel rendezett tudományos ülésünk végére értünk. Nehéz lenne értékelni, vagy mérleget vonni, talán nem is feladatom ez. Előadóink széles képet adtak a témáról. Jó volt hallgatni a 'testvéregyházak, a zsidó tudományok szakembereit, amint a maguk szempontjából kiindulva teljesebbé tették azt a képet, amit mi, katolikusok, zömében csak saját berkeinken belül szemléltünk. Hiányzott ez az összkép és ez a téma eddig. Alig esett szó ezekről a nagyon is közös területekről, a közös gondokról és a közös sorsról. Szomorú ez, ha arra gondolok, hogy a teológiai akadémiákon, valamint a főiskolákon végzett papok, lelkészek és rabbik egész életük során közösségeik és a nemzet szolgái voltak: lelkiismeretet, tudatot, szellemet formáltak. Róluk megfeledkezni pedig olyan, mintha a pék, munkájáról beszélvén, megfeledkeznék a kovászról, vagy a sóról. Ez nem jelenti azt, hogy nem volt és nincs só és kovász; témánknál maradva: hogy nem volt teológiai oktatás, vagy hogy az oktatási intézmények történetírását ne művelték volna. Äm mégis remélem, hogy a tudományos ülést követően az itt elhangzottak megjelennek, s a hasonló tematikájú irodalom is gyarapodni fog. Ahogy az egyház története szerves része a magyar történelemnek és ahogy az egyházi kultúra elválaszthatatlan a nemzet kultúrájától, úgy a teológiai főiskolák élete, sorsa és története
