Bíró Judit: Magántanárok a Pesti Tudományegyetemen 1848-1952 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 12. (Budapest, 1990)
Bevezető
8 az egyetlen nem megvalósított ígéret. A provizórium megszűnése után az "ideiglenes hatósági szabályozást" a Helytartótanács változtatás nélkül vette át és az Albrecht főherceg, főkormányzó kézjegyével ellátott 612. számú rendeletben tette a teljességében csak 1860-ban visszaállított egyetemi önkormányzat alapjává. A Corpus Juris-ba az 1872:XIX. törvénycikk révén került be^amely - elrendelve a kolozsvári tudományegyetem felállítását és ideiglenes megszervezését - 2.§-ában a pesti egyetem szervezeti kereteit jelölte ki az új intézmény számára. (Mindez megismétlődik negyven év múltán, amikor az 1912: XXXV.te. 5.§-a a debreceni és a pozsonyi egyetem kapcsán ugyanígy intézkedik.) Az alkotmányos rendezés utáni magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszterek nem látták szükségét a szabályzat megváltoztatásának, és az 1891.június 3-án kiadott 58.872.vkm. számú rendelet kimondta az 1849-es 6798. számú császári és királyi miniszteri rendelet hatályban létét. Mintegy ötven évvel később pedig, 1940 augusztusában, amikor a Ferenc József Tudományegyetemet Szegedről visszahelyezik eredeti működési területére, Kolozsvárra, és Szegeden - "értékelve" a város érdemeit, illetve mintegy örök emléket állítva Horthy Miklósnak a Trianont megszüntető politikájáért - új egyetemet szerveznek, még ekkor is a lassan évszázados szervezeti szabályzat az alap. Az 1849-ben ideiglenesnek szánt hatósági rendelkezések - minimális változtatásokkal - megélik az 1945-ben bevezetett munkástanfolyamokat a "tervszerűen" kialakított képzési keretszámokat és új felvéte li normákat elrendelő 1948-as egyetemi reformot is. Csupán a második reformhullám idején, 1951-ben kerül sor egy új egyetemi szervezeti szabályzat kidolgozására. Ekkor az immár 102 évessé váló szabályzatot "nyugdíjazzák"; mégpedig a következő szavakkal: "végleg meg fog szűnni az a bizonyos látszat forma, amit úgy nevezünk, hogy egyetemi autonómia. Senki nem merte kimondani, hogy ez már régen nem egy létező valami, nem más mint feudalizmus, és nincs semmi értelme".^ A szervezeti szabályzat - az egyetem alkotmányaként - kijelöli a működési kereteket, az önkormányzati szerveket és feladatokat, a tanárok és tanulók jogállásait stb. A tanszabadság