Bíró Judit: Magántanárok a Pesti Tudományegyetemen 1848-1952 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 12. (Budapest, 1990)
I. A pozíció formális keretei: a magántanári szerep meghatározói 1848 és 1952 között
13 minisztérium dolgozta ki. Ugyanakkor - mint majd az elemzés során látni fogjuk - az egyetemi testületek, elsősorban a karok tanácsai, nagyfokú önállóságot élveztek mind a szakmai, mind a személyes elbírálásnál. Voltaképpen a kari tanárok habilitáltak, a miniszter csak a formális jóváhagyását adta mindehhez. A miniszteri kinevezés, megerősítés csak egy igen hosszadalmas, az egyetem falain belül lezajló procedúra után érte el a magán tanár-jelölteket. A tanártestülettől elutasított pályázók fellebbezhettek a kultuszminiszterhez a kari döntés megmásításáért de a presszióval besegített, bejuttatott magántanárok nem marad hattak hosszú távon a tanítási engedélyük birtokában, ha nem fs leltek meg az egyetem belső, informális szabályainak. A korszakunkat jelentő száz év alatt' megszülető magántanári képesítő szabályzatok közül leghosszabb érvénnyel, több mint félszáz éven át, az 1892-ben elrendelt 45.520.vkm. szám alatti állt fenn. Több tényező is alátámasztja azt az elképzelésünket, hogy a korábban körvonalazott habilitációs tervezeteket és a ké sőbbi módosító rendelkezéseket e szabályzat alapján elemezzük. Indokolja maga az az egy híján hatvan év, ameddig alapja a magántanárok tanítási joga elnyerésének. Emellett az 1892-es rendelet "valódi érvényességét" támasztja alá az is, hogy az 1880- as, 1890-es években indult meg a magántanárok számának nagymértékű növekedése, tehát ez az az időszak, amikor egy valóban működő jelenségre kellett hivatalos eljárási szabályzatot kidolgozni . E fejezetben a magántanárok képesítési eljárását, jogait és kötelességeit, valamint ezen feltételek módosulásait az alábbi szabályrendeletek, törvényjavaslatok, tervezetek bevonásával elemezzük:- báró Eötvös József 1848-ban készített, 295 §-ból álló 9 egyetemi szabályzattervezetének vonatkozó részei,- a bécsi Studien Hof-Comission által 1848.december 19-én kiadott 412.számú, a pesti egyetemen hivatalosan 1853-ban (8559. szám alatt) elrendelt, de csak az 1857/58-as tanévben életbe lépő magántanári szabályzat,^ báró Eötvös József második miniszterségéből származó, "A