Bíró Judit: Magántanárok a Pesti Tudományegyetemen 1848-1952 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 12. (Budapest, 1990)
II. A megszemélyesített pozíció: a magántanári szerep 1848 és 1952 között
99 reagált és szinte azonnal felterjesztette Győrffy anyagát a minisztériumba, a magántanári képesítés jóváhagyására. (Azonban Győrffy igen hamar - s ebben bizonyára személyes sértettsége is befolyásolta - elhagyta a kart és a bölcsészettudományi fakultáson tanított előbb mint megbízott tanár (1930), majd magántanár (1932), míg végül a néprajz nyilvános rendes tanára lett (1934) . A közgazdasági kar ekkoriban még nincs tíz éves, tanári gárdája épp oly "elsőgenerációs", mint bekerülő magántanárai. Ebből következően az eltérő jogállású tanárok egymáshoz való viszonya némileg egyensúlyosabb, kiegyenlítettebb lehetett. Nem véletlen, hogy ezen a karon születik meg egy magántanár tollából a következő javaslat: a tanrendben ne csak a rendszeresített tanárok órái,hanem a kötelező jellegű tárgyakat előadó magántanárokéi is fel legyenek tüntetve - a tanszabadság eszméje alapján. "Az egyetemen ugyanazt a tárgyat többen adják elő és a tanuló ifjúság ezek között szabadon választhat. Csak így lehet egy tárgykörbe, a többféle tudományos elgondolás megismerése útján, igazán belemélyedni... (viszont) a gyakorlat a kötelező tárgyak között különbséget tesz az előadó személye szerint. Ez az eljárás nem fokozhatja a magántanárok tudományos ambitioját és úgyszólván megfosztja őket a hallgatóságtól... A habilitatioval az egyetem elismeri, hogy a magántanár tudományos készültsége és képessége egyetemi színvonalon áll. Ennek ellentmond minden olyan rendelkezés, amely a tárgyak közt sze257 mély szerint tesz különbséget." A kérvény tehát a magántanári funkció eredeti elgondolásán alapul, még akkor is fontos ez, ha tudjuk, hogy a magántanárok nagy "küzdelmet" folytattak minden egyes diákért, hiszen tandíj jutalékuk az amúgy is szívesen (illetve kényszerből) hiányzó hallgatók számától függött. A tanárok közötti verseny ekkor mást jelentett, mint a múlt században: nem tanok és elméletek ütköztetése, az egyetemi tudás korszerűsítése a tét, hanem egyszerűen a megélhetés, a talponmaradás. 1929-ben ismét akcióba kezdtek a bölcsészkari magántanárok. A kultuszminiszternek címzett memorandumukban anyagi helyzetük
