Kiss József Mihály - Szögi László - Ujváry Gábor: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára, Repertórium 1635-1975 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 10. (Budapest, 1988)
Az egyetem levéltári anyagának sorsa
ciója után az iratok a legkülönbözőbb egyházi és világi gyűjteményekbe kerültek, de többségük mégis megmaradt, és ma hazánkban a Magyar Országos Levéltárban, az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában, az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár Kézirattárában vagy éppen szlovák közgyűjteményekben megtalálhatók. Második szakasznak az egyetem állami irányítás alá vonásától a kiegyezésig terjedő, azaz 1773—1867 közötti időszakot számítjuk. Bizonyos egyetemi szervezeti egységek iratai, így például az Egyetemi Könyvtáré ebből a korszakból már hiánytalanul megmaradtak, másoké a 19. század első éveitől kezdve vannak meg, azonban a központi egyetemi szervek többségének iratanyaga nem maradt ránk. Szerencsére például a Hittudományi és Orvostudományi Karok hivatalos iratainak már jelentős hányada ezekből az évekből is megvan, így a rektorátus iratanyagának hiánya nagyrészt pótolható. Tovább könnyíti a kutatók helyzetét, hogy ebből az időszakból rendelkezésükre állnak az egyetem országos főhatóságainak, így a Helytartótanács, az 1848—49. évi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, majd az abszolutizmuskori oktatásügyi irányító szervek lényegében hiánytalanul megmaradt iratai. Ezen források összeségéből a korszak története jól dokumentálható és hitelesen rekonstruálható. Más a helyzet a harmadik szakasznak tekinthető 1867 és kb. 1900 közötti valamivel több, mint három évtized forrásanyagával. E korszakból kétségtelenül legnagyobbak a veszteségek, hiszen nem csak a rektori és dékáni hivatalok jó részének iratai semmisültek meg, de elpusztult az egyetem irányító hatóságainak, a dualizmuskori Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak 1916 előtti irattára is. Ennél az egy korszaknál sajnálatosan el kell ismernünk, hogy pótolhatatlan pusztulás érte a magyar felsőoktatás-, tudomány- és művelődéstörténet forrásait, még akkor is, ha néhány intézet és tanszék iratanyaga éppen e korszakból maradt ránk. A dualizmus-kor első felének kutatói valóban csak másodlagos forrásokra támaszkodhatnak. Az 1900 és 1945 közötti időszakot tekinthetjük a negyedik szakasznak. E korszak kutatóinak csupán egy veszteséggel kell számolniuk: a Rektori Hivatal iratainak nagyobb része ezekből az évekből is hiányzik, és nincsenek meg az Egyetemi Tanács üléseiről készített jegyzőkönyvek. A kari és egyéb intézeti irattárak azonban szinte mindenütt hiánytalanok, beleértve a kari tanácsülés! jegyzőkönyvek sorozatait is. 1916-tól pedig a minisztérium irattára is rendelkezésre áll. így a századforduló utáni évek és az alig kutatott két világháború közötti magyar felsőoktatás történetének forrásai ma már feldolgozott állapotban jól használhatók. Végezetül az utolsó időszaknak az 1945 utáni periódust tekintjük. E korszakból a központi iratanyagok szerencsére mindenütt megmaradtak, bár az ügyvitel rendje, különösen az ötvenes években aligha nevezhető példamutatónak. Az iratok begyűjtésére az 1975-ös korszakhatárig csak az utolsó néhány évben került sor, így ma már a felszabadulás utáni három évtized forrásanyaga, természetesen a megfelelő kutatási szabályok betartásával mindenkinek rendelkezésére áll. A jezsuita korszak iratanyaga tehát nagyobbrészt elkerült az egyetemről, de az 1777-ben Budára, majd nemsokára Pestre költözött Tudományegyetemen az egyetemi hivatalszervezet kiépülésével párhuzamosan egyre több irat keletkezett, s a 19—20. század fordulójára ez az iratanyag már jelentős mennyiségűre növekedett. A századforduló körül felélénkülő kutatások már igényelték e források feltárását is. Ezt az igényt jelzi Békefi Rémig bölcsészkari dékánnak az a javaslata, amely „Tudományegyetemi 8
