Kiss József Mihály - Szögi László - Ujváry Gábor: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára, Repertórium 1635-1975 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 10. (Budapest, 1988)

Borsodi Csaba: A Hittudományi Kar iratai

364 lám 1753-ban indult útjára, és ez a teológiai oktatást is é- rintette. Van Swieten kezdeményezésére a bécsi egyetemen kez­dődtek meg a reformmunkálatok, és mintaként az ott kidolgozott oktatási rendet ajánlották mások számára is. Mária Terézia egy 1753. október 13-án kelt rendeletében Csáky Miklós prímást ne­vezi ki a tanügy protektorává, és bécsi mintára, de a magyar viszonyoknak megfelelő tanügyi tervezet elkészítésére szólít­ja fel. Csáky hosszú tárgyalásokat folytatott ez ügyben, és utódja, Barkóczy prímás több egyetem tanrendjét is bekérette. Végül Kéry Ferenc rektor dolgozta ki azt a tervezetet, amelyet elfogadtak és bevezettek az 1760-as években. A tartalmi kor­szerűsítés mellett szervezeti változások is bekövetkeztek. Az 1770. szeptember 10-i királyi rendelettel, a Norma Studiorum- mal megalkották az egyetemi főigazgatói státuszt, bécsi mintá­ra a Cons istoriumot,és a karok élére igazgatókat válasz­tottak. A Hittudományi Kar első igazgatója Ivancsics János lett. A kari dékánok hatáskörét az igazgatók kinevezése gya­korlatilag a fegyelmi ügyekre korlátozta, ugyanakkor a dékáni funkciót választás útján töltötték be. A kart ezek a változá­sok mégsem érintették olyan érzékenyen, mint a jezsuita rend feloszlatása. A rendelkezés azt jelentette, hogy alig több mint egy hónap alatt teljesen új tanári karról kellett gondos­kodni, mivel a rendeletek megtiltották a volt jezsuiták alkal­mazását. A kar, ha nehézségek árán is, de megoldotta a gondo­kat. A felvilágosodás eszméi az oktatás belső struktúrájában is különböző változásokat hoztak. Az új és régi áramlatok hí­vei sokszor csaptak össze tudományos vitákon, az új áramlatok végül is - nem utolsósorban az állam bizonyos nyomására - te­ret nyertek az oktatásban. Az egyetemet 1777-ben Budára, majd 1784-ben Pestre költöztették. II. József, aki a tanügyre különösen figyelt, uralkodása kezdetén kétszer járt a budai egyetemen, és 1783- ban Örményi József személyében vizsgálóbiztost küldött ki. Örményi a Hittudományi Kar esetében nem talált semmiféle rend­ellenességet. Mélyreható változást hozott a kar életében az a rendelet, amely kimondta, hogy állami kézbe kell venni a pap-

Next

/
Thumbnails
Contents