Kiss József Mihály - Szögi László - Ujváry Gábor: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára, Repertórium 1635-1975 - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 10. (Budapest, 1988)

A levéltár fondjai

341 403. Bogsch László iratai 1935-1985 21 doboz = 2,52 ifm Bogsch László 1906. szept. 28-án született Vajdahunya- don. Egyetemi tanulmányait (geológia-paleontológia) a budapes­ti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte 1924-1929 között. Itt is doktorált 1929. június 8-án. Első és egyetlen munkahelye az Egyetem volt. 1929-1938 kö­zött tanársegéd, majd 1938-tól 1946-ig adjunktus, magántanár az egyetem Földtani Intézetében. Ezután nyugdíjazásáig az új­jászervezett Őslénytani Intézetben dolgozott. 1946-1951: in­tézeti tanár, 1951-1955: docens, 1955-1958: tanszékvezető do­cens, végül 1959-1973 között tanszékvezető egyetemi tanár. 1976. december 3l-én nyugdíjba ment. 1957-ben kapta meg a föld- és ásványtani tudományok kandidátusa elmet. Bogsch László neve már 1942-ben szóba került az őslénytani tanszék megbízandó vezetőjeként, ám a világháború alatt nem volt lehetséges a kinevezése. Az általa átadott iratokban 1951-től tükröződik pályafutá­sa, bár 1955-ig kevés irat került a levéltárba. Részt vett az egyetemi Kulturális Bizottság megalakításában, két évig tagja volt az Egyetemi Tanácsnak. 1953 óta tagja, később elnöke a Karközi Könyvtári Bizottságnak, 1956-tól a Természettudományi Kar Tudományos Diákköreinek tanárelnöke, 1957-1963 között e- gyik rendezője volt az országos diákköri konferenciák termé­szettudományi szekciójának. 1968-ban Általános őslénytan címen tankönyve, korábban sokszorosított jegyzetei jelentek meg. Az anyag darabonkénti átnézéssel kutatható. a/ Levelezés 1951-1970 2 doboz = 0,24 ifm

Next

/
Thumbnails
Contents