Papp József: Hagyományok és tárgyi emlékek az Eötvös Loránd Tudományegyetemen - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 7. (Budapest, 1982)
Bevezető
BEVEZETŐ Egyetemünk névadója Eötvös Loránd 1891-ben mondott rektori székfoglaló beszédében az oktató-, különösen pedig a nevelömunkáról szólva, a haladó hagyományok ápolását fontosnak tartotta. Ő azonban elsősorban a diákhagyományokra gondolt, amelyekből a múlt század végén Egyetemünkön kevés élhetett. A külföldi egyetemeken meghonosodott szokások átvételét mégsem javasolta, mert a svédeknél a „beanus", a németeknél a „Fuchs", az angoloknál a „fag" néven ismert gólyaavatást megalázó voltuk miatt követésre méltónak nem tartotta. (Eötvös: 1891.) Eredeti diákhagyományt ma csak keveset ismerünk Egyetemünkön. Igaz, ezek összegyűjtésével még adósak vagyunk, noha az Eötvös József Kollégium történetében bizonyára gazdag anyag lenne feltárható ebben a vonatkozásban is. Jobban állunk, — bár kielégítően feldolgozottnak nem mondhatjuk — a diákság forradalmi hagyományainak feltárása tekintetében. (Bodolay: 1973., Székely: 1956., Zsidai: 1960. és mások.) Elöljáróban indokolt tisztáznom, hogy munkámban nem a diákhagyományok és nem is a professzorokról szóló történetek összegyűjtésére vállalkoztam. Ez esetben az ország legrégebbi egyetemének intézményesített hagyományait: a szertartási szokásait és alkalmait, a kapcsolódó tárgyi emlékeit, inventárium-szerűen pedig régi épületeit a bennük található rekvízitumokkal, az érem-, pénz- és bélyegemlékeit foglaltam csokorba, nem mulasztva el az ünnepélyek, avatások mai gyakorlatának, forgatókönyveinek bemutatását sem. Ezek is szerves részét képezték és képezik ma is az Egyetem mindennapi életének. Míg az oktatással, kutatással, igazgatással járó munka szervezeti kérdéseit kodifikáltan többször is közreadták (Németh: 1948.), addig sem a ceremóniális szokások, sem a különböző relikviák és rekvizitumok eredetét, kialakulását, változását nem foglalták össze. A nagy múltú külföldi egyetemek — a bécsi, az erfurti, a bázeli, a tübingeni, a krakkói stb. — már önálló köteteket Írtak e művelődéstörténeti különlegességekről. (Gall: 1965/a., Wiegand: 1954., Würthrich: 1959., Richter: 1964., Bochnak: 1962., Astrik:1967.) Ezek példaként állhatnak előttünk is. Az avatások, a diplomák archaikus szövege, vagy egy-egy különös tárgy, olykor az ifjúság érdeklődését kiváltja. Ugyanakkor tapasztalhattam oktatóink óhaját is ezek megismerésére különösen akkor, amikor egyetemvezetői feladatkör betöltésére megbízást kapva, maguk is közreműködőivé váltak a különféle egyetemi rendezvényeknek. A szertartásokról és tárgyi emlékekről a tudnivalókat bőséges képanyaggal illusztráltan elsősorban azok munkájának a megkönnyítésére foglaltam egybe, akiknek hivatalból kötelességük az ünnepek, avatások és más rendezvények szervezése, a hagyományok ismerete, ápolása. Természetesen azoknak is, akiket érdekel Egyetemünk múltjának és jelenének ez a művelődéstörténeti szempontból is megőrzésre érdemes része. 7
